Mitől kanalasodnak a szőlő fiatal levelei?

Agrofórum Online

Szőlőtőkém fiatal levelei kanalasodnak, torzulnak. Mi okozhatja ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leírt tünetek alapján a szőlő-levélatka által okozott kártételre lehet következtetni. A szőlő esetében az atkafajok közül két fajspecifikus, vagyis csak szőlőn kárt okozó faj, a szőlő-levélatka (Calepitrimerus vitis) és a szőlő-gubacsatka (Eriophyes vitis) jelenléte a meghatározó. E kártevők már korán, a fakadás után megkezdik az érzékeny levelek károsítását. Az atkák közül előfordulhat még a polifág, közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) kártétele is, ami több gazdanövényen pl. gyümölcsfákon is élősködik. A levélatka táplálkozásával hajtásrövidülést, ízköz-rövidülést okoz, emellett a levelek torzulása is megfigyelhető. Az idő előrehaladtával a torzult levelek fel is szakadoznak.

A szőlő gubacsatka kárétele nyomán a levél színe felé kidudorodások, a fonáki oldalon pedig szöszös, nemezes foltok láthatóak. Erős fertőzés esetén a foltok összefolynak, csökkentve ezzel a növény asszimilációs képességét, mellyel jelentős terméskiesést is okozhatnak. A takácsatkák a levelek fonákán táplálkoznak, melynek következtében a levelek sárgulnak, bronzosodnak, majd hullani kezdenek. Súlyos esetben a növény idő előtti teljes lombvesztése is bekövetkezhet. A sárguló leveleken jelenlétükről árulkodik még finom, pókhálószerű szövedékük megjelenése is.

Az atkák nagyszámú felszaporodására főként a száraz és meleg nyári időjárás esetében számíthatunk. A rendszeres megfigyelés, a készítmények megfelelő kiválasztása és az atkák természetes ellenségeinek, a ragadozó atkáknak a kímélése a sikeres védekezés alapja. Kiemelt szerepe van a rügypattanáskor elvégzett tavaszi lemosó permetezéseknek, az olajos készítmények atkaölő hatásának. A vegetációs időszakban végzett permetezések alkalmával a lisztharmat ellen használatos kén hatóanyag az atkák egyedszámát is gyéríti. Használata során azonban legyünk óvatosak, 20 °C felett ne alkalmazzuk, a perzselés megelőzése érdekében.

Súlyos fertőzéskor jó eredményt érhetünk el a speciális atkaölő szerekkel (pl. etoxazol, fenpiroximát hatóanyagúak). Fontos tudnunk azonban, hogy az atkák növényvédő szerekkel szembeni érzékenysége gyorsan változik, az egyoldalú hatóanyag használattal rövid időn belül kialakulhatnak a rezisztens egyedek. Érdemes ezért az egyes készítményeket felváltva, kombinálva alkalmazni. Nagy jelentősége van továbbá a tapadást elősegítő nedvesítő szerek alkalmazásának, az apró cseppképzésnek és a bőséges permetlé mennyiségnek is, hiszen csak így érhetjük el az apró, fonáki oldalon elő egyedeket is.

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

2018. július 26. 13:02

Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni.

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

2020. augusztus 24. 08:03

2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött.

Itt a Furmint Február! De milyen is egy jó furmint? - interjú Szabó Zoltánnal

2019. február 20. 04:36

Tokaj egymaga a furmint termőterületeink 95 százalékát bírja, így sajnos a maradék csak kuriózumszámba megy. Egyszerre több Tokaj létezik, műanyag hordóban árult félédes folyóborok ugyanúgy piaci szereplők, mint a jó nevű termelő mádi csúcsdűlős tétele. Nehéz így kommunikálni, egységes arculatot, közös marketinget kialakítani a furmintnak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a varasodással fertőzött alma, lisztharmat veszélyezteti a szőlőt

2023. július 12. 14:40

Július második dekádjára a forró, nyári időjárás vált uralkodóvá. A hőséget csak időnként zavarták meg záporok, zivatarok, helyenként jégverés tette tönkre a termést. A nappali maximum hőmérséklet általában 30 Celsius-fok körül alakult, de éjszakára sem csökkent 20 fok alá a levegő hőmérséklete. A magas relatív páratartalom miatt reggelente erős a harmatképződés. A magas hőmérséklet csökkentette a betegségek terjedését, de teljesen nem szüntette meg.