Mivel permetezzem a rózsát a levélfoltok továbbterjedése ellen?

Agrofórum Online

Mivel permetezzem le a rózsát, hogy megakadályozzam a foltosodást okozó levélbetegség továbbterjedését?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rózsák levelén kórokozó eredetű fertőzés tünetei alakulhattak ki, mely tünetek a diplokarponos levélfoltosságra jellemzők. A kórokozó által kiváltott foltok mérete eléggé változékony, hiszen akár pár mm-es, de akár egy cm-nél nagyobb foltok formájában is megjelenhetnek tünetei. A kialakult sötét foltokra jellemző továbbá, hogy szélük elmosódott, valamint gyakran a levélerek mentén, akár nagyobb mennyiségben, egy sorban is tapasztalható megjelenésük. A levélfoltosság nyomán a foltok körül idővel a levélsárgulás egyaránt bekövetkezik, valamint ezután a beteg levelek hullásnak is indulnak. A kórokozó áttelelése a beteg levelekben történik, ezáltal a fertőzés is onnan indul meg a következő évben. Az épp levelekre felcsapódó vízcseppek segítségével jut el, ahonnan a leveleken kialakult foltokból fertőzve pár héten belül a feljebb elhelyezkedő egészséges leveleket is képesek megbetegíteni. Terjedésének kedvez a párás időjárás, valamint a meleg, 25 fok feletti hőmérséklet.

A védekezést a megelőzésre kell alapozni, vagyis a lehullott és fertőzött lombot össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni, valamint a levelek talajba forgatása és bomlásának elősegítése is jó megoldás lehet. A rózsát a nyári időszakban, a szárazabb periódusokban mindenképp érdemes öntözni, lehetőség szerint a reggeli órákban, mely által a levelek felületének hosszabbtávú nedvessége elkerülhető. Ajánlatos a lehullott és fertőzött leveleket az év folyamán egyaránt eltávolítani, valamint, megelőző jelleggel is permetezni, főként a fertőzésnek kedvező csapadékos és párás időjárás esetén.

A tünetek megjelenése után a kémiai kezelés már feltétlenül szükséges, viszont a kialakult tünetek már nem orvosolhatók, ezzel a terjedés mérsékelhető, megállítható. A rózsánál a növény viaszos levelei miatt a permetléhez érdemes tapadásfokozó készítményt is adni. Kiskerti felhasználásra a réz mellett több készítmény is engedélyezett a rózsánál, melyek közül a kialakult tünetekre felszívódó készítményt ajánlatos alkalmazni. A felszívódó hatóanyagok közül az azoxistrobin, penkonazol és tebukonazol egyaránt jó hatékonysággal használható.

Hányszor kell permetezni az almafákat?

2020. március 25. 04:36

Sz. Kálmán kérdése: Hányszor, és mikor kell permetezni az almafákat? Mik a legjelentősebb betegségei és kártevői?

Hogyan védekezzünk a ribiszke-levéltetű ellen?

2022. május 27. 04:36

Kérem segítségüket abban, hogy miként védekezhetek eredményesen a ribiszke-levéltetű ellen?

Mik lehetnek a furcsa, tüskés rovarok a kecskerágón?

2022. szeptember 4. 04:36

Kecskerágó bokromon nagyon furcsa tüskés, fekete színű, kicsi rovarfélék élnek tömegesen. A kép alapján meg tudják határozni? Mivel permetezzem a bokrot?

Újabb könnyítés az elektronikus gazdálkodási naplóban

2023. július 13. 13:17

A Nébih 2023. január 1-jén biztosított interfészt a gazdálkodóknak az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) benyújtásához. Most újabb könnyítés érkezett hozzá.