Nem baj, ha a madaraknak a fán hagyjuk a túlérett cseresznyéket?

Agrofórum Online

Cseresznyefám termései leértek. Sok gyümölcs maradt azonban a fán, nem baj, ha rajta marad, és a madarak eszik meg?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A korai, közepes érési idejű cseresznyefajták érése már befejeződött. A fán általában több túlérett termés is maradhat, melyek főként a korona felső részében, nehezebben leszüretelhető magasságban találhatók meg. A madarak a túlérett gyümölcsök bizonyos részét még nagy kedvvel fogyasztják, viszont a már rothadó, szétnyílt termések általában a fán maradnak.

A termések másodlagos kórokozókkal gyakran fertőződnek, melyek közül főként a monília okoz a legtöbbször tüneteket. Az így megbetegedett, fán maradt termések gyakran le sem esnek a fákról, azok a következő év tavaszáig, úgynevezett gyümölcsmúmiaként fennmaradnak a fákon, majd onnan képesek fertőzésüket elindítani. Ajánlatos tehát az ilyen terméseket megpróbálni minél nagyobb mértékben leszedni, a fa alól is összegyűjteni, hiszen a következő évi fertőző képletek számát csak így csökkenthetjük le hatékonyan.

Előzzük meg a fák idő előtti lombhullását!

A szüret után továbbra is érdemes a fákat időként szemügyre venni, az aktuális növényvédelmi teendőket pedig ellátni. Fontos, hogy megelőzzük a fák idő előtti lombhullását, hiszen a lombozatot vesztett fák a télre sem, illetve a következő terméshozási évre sem tudnak kellően felkészülni. A levélbetegségek közül legnagyobb problémát a nyár folyamán a blumeriella okozza, mely kezdetben apró, lilás színezetű foltok formájában mutatkozik meg a levelek színén, míg fonáki oldalán a kórokozó sárga képletei láthatók. A foltok idővel egyre nagyobb mértékben összefolynak, így az egész levél sárgulása, majd pedig lehullása is bekövetkezik. A tünetek a fán belül általában a fa alsó részétől indulnak és fokozatosan haladnak a fák csúcsi része felé.

Növényvédelem a termésérés után

Az említett kórokozó terjedésének a csapadékos időjárás kedvez, így hosszabb esős periódusokban kiemelt szerepet kap a gombaölő szeres kezelés elvégzése. Házikertekben a cseresznye esetében a gombaölő készítmények közül a réz hatóanyag mellett felhasználható a felszívódó Switch, Signum WG és a Chorus 50 WG egyaránt. A nyár folyamán a fákon megjelenő levéltetvektől nem kell tartanunk, viszont ősszel újra megtalálhatók lesznek fáinkon, telelésük ugyanis fő gazdanövényükön a cseresznyén történik. Ajánlatos tehát visszatérésük után a levéltetvek egyedszámát is gyéríteni (Teppeki, Karate Zeon 5 CS), így tavaszi kártételük mértékét is le tudjunk csökkenteni.

Kiemelt kép: Pixabay

Reped és rothad a cseresznye és a meggy – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. június 13. 10:10

Az egymással érintkező gyümölcsök azonnal megfertőzik egymást. Védekezésre csak a később érő fajtáknál van lehetőség.

Erősödik a cseresznyén a moníliás fertőzés – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. május 29. 17:10

A cseresznye és a meggy érése mellett a moníliás gyümölcsfertőzés erősödése figyelhető meg, különösen a jégveréstől sérült gyümölcsökön.

Problémás évkezdet a mezőgazdaságban: reped a cseresznye, alig lesz meggy

2019. június 7. 09:28

A rendkívül hideg május és a hosszú szárazság után megérkező hektikus csapadék sajnos nem tett jót sem a szántóföldi, sem a kertészeti kultúráknak. Általános megfigyelés, hogy a tavalyihoz képest 2-3 héttel, az átlaghoz képest 1-2 héttel van lemaradva a természet.

Korlátozza mától az unió a kanadai cseresznye importját

2019. szeptember 1. 09:12

A korlátozások a következőkre is vonatkoznak: alma, körte, vörös- és kék áfonya, valamint paprika, burgonya és paradicsom.