30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Szaporítható most még a málna?

Agrofórum Online

Szomszédom kertjében nagy gyümölcsfű, finom málna terem, tudnám most valahogy szaporítani?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A málnaszaporítás legegyszerűbb módja az, amikor a sarjait az anyatőről választjuk le. Ezt a nyugalmi időszakban tehetjük meg abban az esetben, ha az anyatő körül megjelenő sarjat már előzetesen a művelés során nem távolítottuk el, hanem hagytuk azt kifejlődni és beérni. Ezt a szaporítási módot házikertben gyakran alkalmazzák, viszont azt jó, ha tudjuk, hogy továbbszaporításra csak az egészséges és fajtaazonos anyatövek alkalmasak. A meglévő és kiöregedett tövek fiatalítására is alkalmas ez a szaporítási módszer. Ezek a sarjak általában 20-40 cm magasságúak, és kb. fél méteres távolságban helyezkednek el az anyatövektől. A sarjakat lombhullás után könnyedén ásóval ki lehet emelni és új helyére lehet ültetni.

Tavasszal is lehetséges a sarjakról történő szaporítás, azonban az őszi ültetés kedvezőbb a növény fejlődése szempontjából, hiszen ekkor van ideje a növénynek tavaszig gyökeresedni, így a következő évben gyorsabb növekedésbe fog kezdeni málnatövünk. Az ültetés előtt érdemes a málnatövek helyét, annak talaját alapos előkészítésben részesíteni. A talajt elegendő számára kb. 30-40 cm mélységben megforgatni, melyet legalább az ültetés előtt 6 héttel már érdemes elvégezni. Az ültetéshez 25-30 cm mélységű gödröt készítsünk, melyekbe a sarjakat olyan mélyre ültessük, amilyen mélyen eredeti helyén is volt. Az ültetés után kupacoljuk fel a sarjakat 10-15 cm magasságban, majd pedig a sarjakat a talajszint felett 15-20 cm magasságban vágjuk vissza.

A gyökérsarjak mellett másik módszerként említhető meg a gyökérdugványokról történő szaporítása is a málnának. A málna gyökerein ugyanis sok rügy képződik, melyeket, ha az anyatőről leválasztunk belőlük sarjak fejlődnek. Szaporításra a 1,5-2 mm-nél vastagabb gyökerek az alkalmasak, melyekből a vékonyakat 15-20 cm, a vastagabbakat pedig 5-10 cm hosszúságokra szükséges felvágni. A legalkalmasabb időszak a gyökérdugványok megszedésére október és március között van. Az ősszel szedett gyökereket akár azonnal is elültethetjük nedves homokba. A dugványokat 5-15 cm mélységbe helyezzük el, közöttük pedig kb. 25-30 cm sortávolságot hagyjunk.

Milyen kártevők élnek a málna vesszőiben?

2020. február 27. 05:38

Gy. Adrienne kérdése: Megmetszettük a málnáinkat. Egyes vesszőkben apró lárvákat találtunk. Milyen rovarkártevői vannak a málnának, amik a málna hajtásaiban élnek?

Nehezen lehet védekezni a pettyes szárnyú muslica ellen

2018. július 24. 08:20

A fajnak kialakult egy olyan képessége, hogy az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, és abban fejlődik ki, ezért a gyümölcs nagyon hamar megromlik.

Hogyan lehet meghatározni a körtefajtákat?

2022. augusztus 17. 04:37

Szeretnék azonosítani pár körte-, illetve bogyós gyümölcsfajtát, amik már jó pár éve bőséges terméssel szolgálnak. Tudok róluk képet küldeni.

Drágult az ukrán málna

2019. július 3. 16:33

Az ukrajnai termelők nem sietnek a megállapodással, mivel legtöbbjük inkább nem szedi le a gyümölcsöt, minthogy áron alul adják el.