Szükséges lehet rovarölővel permetezni virágzás idején a szilvát?

Agrofórum Online

Szilvával kapcsolatban van egy kérdésem. Tényleg kell rovarölővel permetezni virágzás idején a szilvafát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szilvafákon a poloskaszagú szilvadarazsak (sárga, valamint a fekete szilvadarázs – Hoplocampa minuta) nem minden évben jelentős, de alkalmi, akár kisebb jelentőségű károkat is tudnak okozni. Az imágók a virágokra, vagyis azok csészecimpájára helyezik el tojásaikat, melyekből kelő lárvák okozzák a kártételt. A terméskezdeményekbe rágnak be, azok belsejében táplálkozva fejlődnek. A fejlettebb terméseken általában már két lyuk figyelhető meg, az egyik a kisebb bemeneti, a másik pedig a nagyobb, a lárva kimeneti nyílása. A fejletlenebb, apróbb terméskezdemények károsodnak általában a szilvadarazsak által, míg a fejlettebb gyümölcsökön a nyár folyamán már többnyire a molyok kártétele látható.

A darazsak által károsított gyümölcsökben a lárvák maguk után hagyják fekete ürüléküket is, melyek szaga poloskára emlékeztető. A beteg termések rendszerint le is hullanak a fáról, majd a hernyók elhagyják azokat és a talajba húzódnak. A lárvák a talajban töltik a telet, majd csak tavasszal bábozódnak, imágóik rajzása pedig az időjárás függvényében április-májusban következik be.

A kártevőnek évente egy nemzedéke van, így főként az elhúzódó virágzási időszak kedvez tojásrakásának, így kártételének. A száraz és meleg évjáratok kedvezőnek tekinthetők felszaporodásuknak, így az ilyen években indokolt lehet a védekezés. A kártevő imágóinak jelenlétét fehér színű ragacslap kihelyezésével is érdemes ellenőrizni. Több darab csapda fára való felakasztásával némileg egyedszámuk is csökkenthető. A csapdázást ajánlatos már április elején megkezdeni, számos fogott egyed esetében a kémiai védekezés indokolttá válik.

A permetezést a virágzás végéhez közeledve, a sziromhullás környékén kell végezni, a méhek védelmének figyelembe vételével (pl. Mospilan). Fontos a jó időzítés, hiszen csak így akadályozható meg a lárvák terméskezdeményekbe való bejutása. A tojásból kelő lárvák csak a terméskezdeményekbe való berágás előtt tudnak növényvédő szerrel találkozni, így a kezelés helyes időzítése kifejezetten fontosnak tekinthető. A kémiai védelem mellett hatásos lehet a talajra hullott apró szilvák rendszeres összegyűjtése is, mellyel a lárvák talajba húzódása akadályozható meg, így a következő évi kártétel mértékét tudjuk lecsökkenteni.  

Kiemelt kép: Pixabay

Zamir és Mavrik

2018. december 20. 09:32

Biztos lehet a hatékonyságukban: közös erővel a repce – és a méhek – védelmében.

Picasso® gombaölő szer: „profitgarancia” az olajos növények termesztésében!

2021. július 6. 11:12

Június hónap időjárása kedvezően alakult a napraforgó fejlődése szempontjából, a napraforgó-állományok intenzíven növekedtek, a hónap közepén a sorok záródtak, megjelent a virágzat. A kora hajnali harmat és a helyi záporok, zivatarok jelentéktelennek tűnő csapadékmennyisége is kedvező mikroklimatikus viszonyokat teremtett a gombabetegségek számára az állományokban, ezért a gombabetegségek további terjedésével számolnunk kell.

Klartan a virágzó kultúrák védelmére

2021. március 26. 08:09

A virágzó kultúrák növényvédelmének legnagyobb kihívása a rovarok elleni védekezés a hasznos szervezetek kímélése mellett. Ezzel a kihívással az utóbbi időben sem volt könnyű megküzdeni, az egyre csökkenő hatóanyag-választék mellett pedig egyre nehezebb olyan készítményt találni, ami biztos megoldást jelent a kultúrnövények virágzásakor, a méhekre nem jelölésköteles besorolású és kíméli a hasznos élő szervezeteket is. Erre kínál most megoldást a KLARTAN (240 g/l tau-fluvalinát) készítmény.

Milyen méhkímélő megoldás létezik puszpángmoly ellen?

2020. április 3. 05:37

F. Anna kérdése: Virágzik a puszpángbokrom, és szeretném lepermetezni puszpángmoly ellen. Mivel kezelhetem, hogy a bokor virágait látogató méheket ne pusztítsam el?