Szükséges már permetezni az őszibarackot a molyok ellen?

Agrofórum Online

Kell már permeteznem az őszibarackot a molyok ellen? Várom szíves válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az őszibarack termésein a gyümölcsmolyok jelentős károkat tudnak okozni, viszont az ellenük való permetezés időpontját nem lehet teljesen pontosan meghatározni, hiszen tavaszi megjelenésüket, rajzásuk időpontját számos külső körülmény is befolyásolja.

A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly egyaránt berághatnak az őszibarack terméseibe, az érőfélben lévő és érett terméseket egyaránt képesek megrágni. A lárvák általában a kocsány felőli részről hatolnak be a termésbe, majd egészen a magházig rágják be magukat. A termések felületén a berágási nyílás, illetve a rágcsálék és ürülék megjelenése is tapasztalható mindkét faj esetében. A megtámadott termések rendszerint lehullanak a fákról, gyakran fertőződnek is másodlagosan kórokozókkal, pl. moníliával. Tavaszi, áttelelő nemzedékük pedig még nem a terméseket, hanem a hajtásokat károsítja, azok hervadását okozza. A barackmoly pár cm-es hosszúságú hajtásvég száradást okoz, míg a keleti gyümölcsmoly akár 10 cm-es hosszúságban képes a hajtásvégeket károsítani. A fertőzött hajtások mihamarabbi levágásával a bennük táplálkozó lárvák sikeresen elpusztíthatók.

Mindkét kártevőnek évente 3-4 nemzedéke is lehet, így a kémiai védekezést sem elegendő egy alkalommal elvégezni. A barackmoly lárva alakban való telelése miatt kártételére rendszerint hamarabb kell számítanunk, mint a keleti gyümölcsmolyéra. A rajzásuk, így a védekezés időpontjának meghatározásához érdemes szexferomoncsapdát beszerezni, majd ennek alapján, a rajzáscsúcs után egy-két héttel a permetezést elvégezni.

A permetezéssel így a fiatal, tojásból kelő lárvák ellen tudunk hatékony védekezést folytatni. A barackmoly imágói elsőként május közepe tájékán, majd július közepén, utolsó nemzedéke pedig augusztustól szeptemberig rajzik. A keleti gyümölcsmoly rajzására május elején, június közepétől július közepéig, valamint július közepétől augusztus végéig számíthatunk. A szabad forgalmi kategóriába tartozó szerek közül őszibarack esetében a Mospilan 20 SG, Karate Zeon 5 CS, Decis, Full 5 CS, DiPel DF készítmények használhatók fel.

Kiemelt kép: Pixabay

Milyen betegségtől alakulnak ki apró szürke foltok az őszibarackon?

2022. július 19. 04:36

Őszibarackfáim termésein apró, lapos, zöld vagy inkább szürke színű 1-2 mm-es foltok fejlődtek. Szinte mindegyiken. Korábban ilyennel nem találkoztam. Kép alapján meg lehet határozni, hogy milyen betegség ez, és mit érdemes tudni róla?

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást?

2023. február 22. 04:39

Mi okozhat az őszibarack- és a nektarinfák gyümölcsein mézgásodást? Tavaly sok gyümölcsnél tapasztaltuk a jelenséget. Hogyan előzhetnénk meg idén ezt a problémát?

Mi okozza az őszibarack leveleinek sárgulását?

2020. május 8. 09:06

R. Péter kérdése: Mi okozza az őszibarack új, fiatal levelek sárga foltosságát, sárgaságát, lehullását. A levelek mérete általában fele, egyharmada a kifejlett zöld, egészséges levelekének.

Szőlő: van ahol a feketerothadás szüretel

2018. július 12. 05:50

Kertészeti kultúrákban a csapadékosabb vidékeken a hosszú ideig tartó levélnedvesség igen kedvező feltételeket teremt az alma- és körtevarasodás fertőzés terjedéséhez. A betegség egyaránt veszélyezteti a lombozatot és a gyümölcsöket.