Mezőgazdasági drónok az on-farm kísérletek felett

Agrofórum Online

Monitoring drón pásztázta június elején az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet füzesgyarmati on-farm kísérletének területét, ahol különböző búzákat teszteltek bio körülmények között. Az ország több helyszínén 10 éve zajló kutatási munka célja, hogy az ÖMKi olyan fajtákat ajánlhasson az ökológiai gazdálkodóknak, amik például jól tolerálják a vegyszeres gyomirtás vagy a műtrágyázás hiányát. A biotermelők tehát képet kaphatnak arról, hogy a következő években mely fajtákra érdemes koncentrálniuk a saját területükön és a saját technológiájuk mellett.

A kisparcellás módszerhez képes az on-farm kísérletekre viszonylag nagy terület áll a rendelkezésre, ami egyfelől kedvező, másfelől viszont a táblák heterogenitását a random parcellakiosztással nem lehet eltüntetni. Ezért aztán vagy fajtánkénti betakarításra lenne szükség, ami sok esetben nem működik a gazdálkodók eszközállománya miatt, vagy a mintavétel során kell úgy kiválasztani a pontokat, hogy azok a táblára, állományra jellemzőek legyenek. Ebben ma már a szemrevételezés mellett egyre több módszer áll rendelkezsére. Azért, hogy a kísérletek még pontosabbak és hatékonyabbak legyenek, az ÖMKi on-farm területein is gyakran drónok végeznek monitoring vizsgálatokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terménytárolás hitelre? - Ezt kell tudni a közraktározásról!

04:20

Terménytárolás hitelre? - Ezt kell tudni a közraktározásról!

2019. június 12. 07:25

Az elmúlt évtizedekhez képest kevesebben élnek vele, ám így is viszonylag népszerű a gazdálkodók körében a közraktározás, aminek köszönhetően a termelők úgy várhatják ki a magasabb terményárakat, hogy közben hitelhez jutnak, így a későbbi munkák fedezetét is megteremthetik.

Savanyú a szeder?

02:45

Savanyú a szeder?

2024. július 22. 15:45

Ehetetlenül savanyú, és egyenetlenül érő, színeződő szedertermés? Mi lehet az oka? A szeder gubacsatka elleni védekezésről a gyümölcsérésnél már lekéstünk, azonban vannak jó tanácsok a megelőzésre. A pontos időzítés nagyon fontos!

Väderstad innovációk V. - Kopóhegyek

2022. június 29. 20:00

A svéd Väderstad a mezőgéppiac egyik leginnovatívabb gyártója, munkásságát számos újítás, bejegyzett szabadalom fémjelzi. Videósorozatunkban a legfontosabb Väderstad innovációkat mutatjuk be, az ötödik részben a speciális kopóhegyek funkcióját ismerhetik meg a nézők.

Mesterhármas a Lemkentől - A tárcsa, a kultivátor és az eke Mezőfalván

2019. június 12. 07:40

A május végén megrendezett NAK Szántóföldi Napokon és AgrárgépShow-n a gazdálkodók a Lemken több munkagépével is megismerkedhettek, méghozzá gyakorlati körülmények között.

Ragadós száj- és körömfájás a járványtan szemszögéből

39:28

Ragadós száj- és körömfájás a járványtan szemszögéből

2025. május 5. 16:35

A nemrégiben hazánkban megjelent ragadós száj- és körömfájás betegséget eredményező vírus által okozott fertőzések számos áldozatot követeltek. A gyakran nehezen értelmezhető áldozathozatali kötelezettség mögött jelentős információk húzódnak, és mi az Állatorvostudományi Egyetem berkeiben kerestünk szakértelmet annak reményében, hogy megválaszoljunk olyan kérdéseket, amelyek esetleg még hátra maradtak.

Talajművelés és talajmegújítás színpompás virágokkal

2021. március 26. 08:08

Darányban számos kísérlet zajlott és zajlik a takarónövények alkalmazásával kapcsolatban. Varjú Ádámék családi gazdaságában már három éve használnak saját, egyedi igényeik szerint összeállított keveréket - ráadásul sikeresen.

Még mindig csak beszélünk a precíziós gazdálkodásról

2020. március 30. 10:31

Nincs más választás, csak az előre menekülés, a fejlesztés, a precíziós gazdálkodás gyakorlati bevezetése a gazdaságokba.