„Mi fán terem a szója?”

Agrofórum Online

A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület a Pap és Papp Kft.-vel karöltve azt a célt tűzte ki idén is, hogy a magyar szójatermesztést érintő szakmai információkkal karolják fel a sikeresen termeszteni vágyó gazdálkodókat. Az idei Szója Roadshow Baranya vármegyei hoboli megállójánál a szakemberekkel támogatott rendezvényen több mint kétszáz érdeklődő vett részt – amely igazán példa értékű.

A szójatermesztésben rejlő lehetőségek

Amit itt szeretnénk bemutatni, az a szójatermesztésben rejlő lehetőségek, valamint ennek az agronómiai, talajtani aspektusai. A gyakorló gazdák számára segítséget nyújtani képes szakemberek segítségével átfogó információhalmazt nyújtunk az érdeklődők számára. Nagy szívfájdalmam volt, hogy a szója vetésterülete hazánkban százezer hektár alatt mozgott, és a létező stratégia ellenére is elmaradt az áttörés, amely máig váratott magára: végre 111 ezer ha-ral büszkélkedhetünk.

– mondta el a rendezvénynek teret adó Pap és Papp Kft. ügyvezetője, Baranyi Attila, a rendezvény házigazdája.

Hogyha értékes tudást adsz át, akkor bizony eljönnek, és ez Attiláék érdeme. Ez a tömeg nem nekünk szól, hanem annak a munkának, amelyet letettek az asztalra.

– vélekedett a rendezvényről Dr. Szabó István, a Pro-Feed Kft. üzletág-fejlesztési igazgatója, aki szintén a szójatermesztés növényélettani vonatkozásaira hívta fel a figyelmet.

Ritka és példa értékű, hogy egy gazda a rendelkezésére álló tudását továbbadja, felkarolja a kezdő termesztőket. Ez megsüvegelendő.

– tette hozzá a szakember.

Az idei Szója Roadshow-n a vártnál is többen, kétszáz fő felett jelentek meg a gazdálkodók
Az idei Szója Roadshow-n a vártnál is többen, kétszáz fő felett jelentek meg a gazdálkodók
(Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Forráskapacitásában korlátozott növény

A Roadshow növényélettani szekciójáért felelő István a szóját mint forráskapacitásában korlátozott növényt jellemezte, egy olyan fogalommal, amely a növényélettanban újdonságnak tekinthető. Gazdasági növényeink két értelemben lehetnek korlátosak: forrás-, vagy elnyelőkapacitás oldalon. A szója esetében ez annyit jelent, hogy semmiképpen sem az fogja meghatározni a termést, hogy mennyi hüvely képződik a növényen. A hüvelyelrúgás és magelhalás szempontjából a forrásoldali deficitek, vagyis a tápanyag, víz, asszimiláta oldal szűkössége határozza meg a sikert. Ehhez a gazdálkodónak ismernie kell a növény fejlődéstanát, amelyet ma hazánkban nem igazán oktatnak, jóllehet a terméselemek kialakulásának ismerete ehhez a területhez köthető. A Roadshow-nak ez lenne a lényege, hogy az itt látottakat a gazdálkodók ,,haza vihetik” és a saját körülményeiknek megfelelően használják.

A szója kórtani problémáit is érintették a Roadshow-n
A szója kórtani problémáit is érintették a Roadshow-n (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

A forrásoldal csúcsonjáratása hozhat sikert

A szója szempontjából a forrásoldali kapacitás csúcson járatása hozhat sikert. A sztómák nyitottságának ismerete, a levélfelület-index, vagyis az egészséges lombozat, 3-3,5 m2/m2 levélfelület-indexet kell minél előbb kialakítani, és azt egészségesen tartani, hogy a beeső napsugárzás 90-95%-át fel tudja használni a növény. A megfelelő tő-, sortáv, valamint fajta megválasztásával sokat tehetünk a termelési eredmények javulásáért…

További részletek a videóban, valamint a bioszója gyomirtásáról itt tekintheted meg videónkat!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nem a célokkal, hanem a módszerekkel van probléma

2020. október 12. 07:22

A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az EU, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzett növényvédőszer-gyártó cégek, illetve képviseleteik szakmai érdekeit, ezért kértük a kialakult helyzet elemzésére az NSZ ügyvezető igazgatóját, Szalkai Gábort.

A rovarmegporzás jelentősége - Agrofórum határszemle Sipos gazdával

2022. augusztus 1. 13:16

Sipos Gazda korábban egy facéliatábláról jelentezett be látogatott el, ahol a rovarmegporzás jelentőségéről mesélt.

Briri szerves- és hígtrágya-kijuttató járművek

2025. december 4. 13:10

A német Briri cég a szerves- és hígtrágya-kijuttatás vezető specialistája. A hannoveri Agritechnica kiállításon 400 nm-es standon állították ki jó néhány gépüket, amelyek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

"Tartsd" a növényt habitusa szerint: szőlőnél ez mit jelent? A Babó-féle ágaskordon előnyei

6:54

"Tartsd" a növényt habitusa szerint: szőlőnél ez mit jelent? A Babó-féle ágaskordon előnyei

2023. augusztus 30. 11:00

A támrendszer mentén hosszan elhúzódó, több méteres kordonkar a konvencionális tőkeművelésmódokhoz szokott szemnek furcsa lehet, hiszen a szőlőt szinte az egész világon metszéssel, a vesszőhozam 90-95%-ának eltávolításával, a fürtök számának korlátozásával alakítják. A szőlő minősége azonban az ágaskordon esetében nem hagy kívánnivalót maga után, de hagyni kell, amíg – úgymond – a szőlő kinövi magát, és beáll. A telepítés után néhány évvel – hihetetlen – de a szőlő kézimunkaigénye, és a növényvédelemre fordított költségek minimalizálódnak. Ennek pedig a napjainkban tapasztalt inputanyag-árak mellett koránt sem elhanyagolható a jelentősége. Dr. Babó Tivadar, fél évszázaddal ezelőtt új szőlőtőkeforma kialakítására tett javaslatot. A világ számos pontján, Ausztráliától az Egyesült Államokig számos helyen bevezették, de hazánkban kételyek övezik az elképzeléseket.

Édesburgonya: egy igen takarékos és hasznos növény - még a homoktalajokon is

3:56

Édesburgonya: egy igen takarékos és hasznos növény - még a homoktalajokon is

2023. október 31. 10:10

Az édesburgonya, vagy batáta, Magyarországon egyelőre új kultúrának számít. A trópusi származású növény sok napfényt és meleget igényel. Miután a talaj tömörödöttségére igen érzékeny, az Ásotthalom-környéki, laza szerkezetű homoktalajokon kiválóan termeszthetőnek bizonyul... A terület adottságait kihasználva vágott bele a kultúrnövény termesztésébe a Bivalyos Tanya családi gazdaság is, ahol immár több mint 30 éve folyik sikeres batátatermesztés, és amely mára Magyarország vezető édesburgonyaszaporítóanyag-előállítójává nőtte ki magát.

Épül a villanypásztor, nem megy a bárány az olaszokhoz

2020. április 2. 21:48

A juhok legelőjén már épül a villanypásztor, hogy emberi erőforrás nélkül se legyen baja az állománynak, miközben a piaci helyzet minden eddiginél bizonytalanabb az olaszországi állapotok miatt. Megyesi Elemér és családja a koronavírus-járvány miatt a legrosszabbra is felkészül a Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyán.

Miért volt Massey Ferguson traktor Szekszárd belvárosában? - Mert Tolnában erősít a Velox-Ker

2022. november 5. 19:38

A szekszárdi Kossuth Lajos utcában különös látványt nyújtott a Massey Ferguson traktor, melynek megjelenése különleges alkalomról tett tanúbizonyságot.

Induló gazdának segít a műtrágya - Nyereményjáték

2020. május 20. 07:59

A Borealis L.A.T. Kft. által felajánlott 3 tonna koncentrált, minden növénykultúrában hatékony nitrogén műtrágyát a húsmarhatenyésztéssel foglalkozó Hortobágy Faluvéghalmi Kft. nyerte meg.