Miért nem hozott virágokat az almafa?

Agrofórum Online

Nyolcéves almafámon csak egyetlen virágbog van. Igaz, tavaly jégeső károsította az almafát, megsérültek az almák is. Okozhatta ez, hogy emiatt nem hozott virágot?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Nem valószínű, hogy a tavalyi jégeső, annak mechanikai károsítása okozta az idei almavirágok hiányát. Ahhoz a tavaly képződött rügyeket kellett volna tönkretennie a jégverésnek. A hiányzó almavirágok jelenségét több tényező is kiválthatta. Közismert jelenség az almafáknál a szakaszos termés, egyik évi bő termést egy szűk, alig termő év követ. Vannak almafajták, melyekre ez a tulajdonság kifejezetten jellemző.

A gyümölcsfák növekedésének és fejlődésének egymást követő évi ciklusa hasonló módon zajlik évről évre, menetét a környezeti tényezők, termesztési körülmények befolyásolják, határozzák meg. A tavaszi vegetáció megindulásával a levelek kihajtanak, megindul a hajtásnövekedés, virágzás, terméskötődés, és a gyümölcsök fejlődése. Nyár közepétől almánál júliustól a levelek tövében képződő rügyek, melyekből a következő évi hajtások vagy virágok fognak majd kifejlődni, differenciálódásnak indulnak. Ez a folyamat őszig, a lombhullásig húzódik el.

A környezeti tényezők döntik el, hogy a hajtások rügyeiből hajtó vagy virágrügyek fejlődnek-e. Minden olyan hatás, ami az almafa hajtásainak erős növekedését okozza, a hajtórügyek kialakulását segítik. Ilyenek a bőséges öntözés, nem csupán az almák növekedésekor, hanem szüret idején is, a nagy mennyiségű, egyoldalú, magas nitrogéntartalmú műtrágyázás, az erős tavaszi metszés a koronában, mind fokozott hajtásnövekedést indukál.

A következő évi termést meghatározó virágrügyek ez évi differenciálódását alapvetően a fán növekvő almatermés mennyisége határozza meg. Ha sok alma kötött és növekedik a fán, azt ritkítani célszerű, hogy segítsük a virágrügyek differenciálódását, azaz jövőre is kellő mennyiségű termést nevelhessünk. Sok gyümölcs egymás rovására nő, gátolják egymás növekedését, aprók maradnak, ez is indokolja az időben elvégzett termésritkítást.

A koronaforma, a metszési mód is befolyásolja a virágrügyek kialakulását, számát, napos lombkoronában a virágrügyek száma magasabb, mit a sűrű, árnyékos koronában. A termőrügyek száma, azaz a termőképesség fokozható a hajtások közel vízszintes helyzetben tartásával, rögzítésével, az ilyen vesszőkön egymás mellett nőnek a következő évben a gyümölcsök. A termőrügyek differenciálódását segíti a N és P együttes biztosítása, és csapadékszegény időjárásnál a talaj vízpótlása öntözéssel a kritikus időszakban.

A leírt feltételek figyelembevételével javaslom az almafa gondozását. Különösen fontos az idei, erőteljes hajtások lehúzása vízszintes helyzetbe, ami segíti azok virágrügyekkel történő berakódását.

Amit a dúsan virágzó muskátliról tudni érdemes

2024. június 12. 11:40

A muskátli az egyik legellenállóbb balkonnövény. Ha elég fényt, nedvességet és tápanyagot kap, virágozni fog. De mit tehetünk érte még?

Mire ügyeljünk a málna metszése során?

2023. szeptember 12. 04:40

Hogyan és mikor kell metszeni a málnát? Mire ügyeljünk a metszés elvégzése során?

Így kell a rózsát metszeni, nevelni

2022. március 17. 11:43

A kertek egyik legszebb ékessége a rózsa virága. Ahhoz, hogy a több ezer fajtát számláló dísznövény teljes pompájában tudja a szemünket gyönyörködtetni, értő, szerető, gondos kezekre van szükség. Megkérdeztük Dr. Boronkay Gábort, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársát, milyen munkálatoknak van itt az ideje, mire kell figyelnünk, ha azt akarjuk, szép és egészséges rózsák növekedjenek kertünkben. Az Egyetem kutatója a következők szerint, részletekben gazdag útmutatóval válaszolt.

Rózsa: itt a tavaszi metszés ideje!

2024. április 2. 17:40

Március a kerti rózsák első metszésének ideje. Minden rózsára érvényes a következő: minél jobban visszavágjuk őket tavasszal, annál intenzívebb lesz a növekedés és bőségesebb a virágzás.