Mely kártevők jelenlétére számíthatunk legelőször tavasszal a gyümölcsfákon?

Agrofórum Online

Mely kártevők jelenlétére számíthatok legelőször tavasszal a gyümölcsfákon? Kérem segítségüket abban, hogy mikor és hogyan védekezzek ezek ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az egyik első, szinte minden gyümölcsfaj esetében problémát okozó kártevő a levéltetű, ami megjelenésére már a rügyek kipattanása után számíthatunk. Kártételük kisebb-nagyobb mértékben minden évben megfigyelhető a gyümölcsfákon. Legeredményesebbek akkor lehetünk az ellenük való védekezéssel, ha már tavasszal, kis egyedszámuknál elvégezzük a kémiai beavatkozást.

A körtefák legjelentősebb, gyorsan és tömegesen szaporodó kártevői a körtelevélbolhák is nagyon korán, már március elején megkezdik élettevékenységüket. Mire a fákon a kis levelek kifejlődnek a bolhák tojásrakása már elkezdődik. Korán megjelenő, gyorsan és tömegesen szaporodó kártevő, ezért jelenlétére különös gondot kell fordítani. A körtelevélbolha ellen a permetezést akkor kezdjük el, amikor a tojások nagyobb része a kelés előtti állapotban van, melyet kézi nagyítóval ellenőrizhetünk. Hatékonyak lehetünk akkor is, ha a kezelés időpontjában még a fiatal lárvák vannak túlsúlyban.

A jelentősebb sodrómolyok, amelyekkel találkozhatunk kiskertünkben az almailonca, kerti sodrómoly, ékes sodrómoly, ligeti sodrómoly. Tavasszal a hernyók a rügyeket, virágokat károsítják, később a vegetációs időszakban a leveleket hámozgatják és a gyümölcsök felszínét rágják. Tevékenységüket levél és levél vagy levél és gyümölcs közti szövedékcsomóban végzik. Az áttelelő hernyók számát megfelelő metszéssel, és a lehullott növényi részek eltávolításával gyéríthetjük. A rovarölő szeres kezelést az áttelelő lárvák kezdeti károsításakor kell elvégezni.

A barackmoly fő tápnövénye a kajszi és az őszibarack, de szórványosan szilván, mandulán, cseresznyén és meggyen is előfordul. Az áttelelt hernyók kezdetben a rügyeket és a fiatal hajtásokat károsítják. A fiatal hajtásrészben rágcsálnak, a kirágott hajtások csúcsa elhervad, majd elszárad a hajtás tövénél mézgacsepp látható. Nyáron a hernyók a csonthéj megkeményedése után a gyümölcskocsány körüli részen rágnak a termésbe. A keleti gyümölcsmolynak hasonló kártétele van, mint a barackmolynak, viszont míg a barackmoly lárvái áprilisban pár cm-es hajtásokon, addig a keleti gyümölcsmoly lárvái a 8-10 cm-es hajtásokon károsítanak. A vegyszeres védekezést e kártevőknél kora tavasszal az áttelelt hernyóihoz, később a tojásrakásához célszerű időzíteni.

Szőlő rothadása ellen mivel lehet permetezni?

2023. szeptember 9. 12:42

Segítségüket kérem! Szőlő rothadása ellen mivel lehet permetezni?

Kajszibarack: a szokottnál súlyosabb mértékben fertőz a sztigmínás betegség

2019. május 22. 07:39

T. Ákos kérdése: Kajszibarack fáim gyümölcseit kicsi foltok lepték el. A leveleken is látok foltokat. Mi okozza és tehetek-e még valamit a fáért?

Milyen igényei vannak a dracénának, hogyan gondozzam?

2023. január 11. 04:38

Sajnos a dracéna levelei az utóbbi időben kissé lankadtak és barnulnak is. Mi lehet a probléma? Milyen igényei vannak a dracénának, és hogyan gondozzam?

Hogyan termeszthető a házikertben görögdinnye?

2023. április 7. 04:39

Termeszthető a kertben is görögdinnye? Amennyiben igen, akkor az is érdekelne, hogy hogyan valósítható meg?