21℃ 11℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi

Miért sárgulnak a chilipaprika levelei?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, mi lehet a gond chilipaprikámmal. Levele sárgul, foltosodik, nehezen indul meg, fólia alatt van.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A csatolt képek rossz minősége miatt nehéz pontos választ adnom, valamint a nevelés körülményeit (tápoldat, közeg, öntözés, hőmérséklet stb.) sem ismerem teljesen. Problémáját két részre bontanám, az egyik a levélsárgulás, másik pedig a foltosodás.

A levélsárgulásért felelős ok feltárása érdekében először a tünetek megjelenésének helyét érdemes tisztázni. A tápanyagok közül a nitrogén, foszfor, kálium és magnézium hiánytünetei az idősebb alsóbb leveleken mutatkoznak először, a mikroelemekéi (mangán, vas, bór, cink, réz, kalcium) pedig a fiatal leveleken, hajtásvégen jelentkeznek leghamarabb. Az, hogy a levélen miként jelenik meg a sárgulás, még jobban segítségünkre lehet a probléma feltárásában.

A paprika leveleinek elváltozása (Fotó: a kérdező felvétele)

A nitrogénhiány a leveleken egyenletes kivilágosodást eredményez, mely a levél széle felől kezdődik. A káliumhiány tünete a levél csúcsi részéről kezdődik és a levél széle mentén halad a levélnyél irányába, a főerek mentén a szövetek élénk zöldek maradnak. A magnéziumhiánynál pedig a levélnyél irányából induló élénksárga vagy narancssárga elváltozás figyelhető meg, ahol a főerek egészen a levél száradásáig élénk zöldek maradnak. A mikroelemek hiánya a leveleken pókhálószerű sárgulás formájában mutatkozik meg, a vékony erezet közötti szövetek kisárgulnak, az erek azonban sötétebb zöld színt mutatnak.

A levélfoltokat valószínűsíthetően a fóliában tapasztalható magas hőmérséklet és páratartalom miatt valamely bakteriális betegség okozza. A xantomonászos betegség  hatására a leveleken kezdetben apró, sötétzöld, a fonák felé kidudorodó foltok fejlődnek, melyek később kissé megnövekednek, szegélyük sötétbarna, közepük kivilágosodik. A beteg levelek idővel elsárgulnak, majd lehullnak és emiatt a növények a fejlődésben elmaradhatnak, kevesebb termést fejlesztenek. A paprika pszeudomonászos betegsége csakugyan pár mm nagyságú szabálytalan alakú foltok megjelenését okozza a leveleken, melyek közepe kifehéredik. A levelek később megsárgulnak, majd lehullnak. Továbbá a hajtáscsúcs feketedése, torzulása és elhalása is bekövetkezhet.

A tápanyaghiány megszüntetése érdekében rendszeres tápanyag-utánpótlás, a bakteriális foltosodás ellen pedig a gyakori szellőztetés, a levelek nedvesedésének kerülése és a rezes permetezés elvégzése ajánlott.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Áprilistól vehetünk nagy mennyiségben hazai hajtatott zöldségeket

2021. március 17. 07:11

Kis mennyiségben már található hazai hajtatott (fóliás, üvegházi) paradicsom az üzletekben, de nagyobb mennyiségben áprilistól várhatók a hazai primőr zöldségek.

Sűrűbbre vagy ritkábbra ültessem? (II. rész) – Melegigényes zöldségfajok ültetése

2024. április 16. 09:10

Szabadföldre kockázattal április végétől, biztonságosan a talajmenti fagyok elmúltával, május közepétől ültethetők az úgynevezett melegigényes, két nagy és fontos családhoz, a burgonyafélékhez és a kabakosokhoz tartozó zöldségfélék.

Hihetetlen változatosságot mutató zöldségfajunk: a paprika

2020. március 21. 13:35

A paprika a Solanaceae (Burgonyafélék) családba tartozik, világszerte mintegy 20 faját termesztik, ebből azonban csak 5 számít igazán elterjedtnek. Egyes típusait (fajait) nem friss zöldségként, hanem elsősorban (vagy kizárólagosan) fűszerként, fűszerező anyagként használják fel. Csípősségét a benne lévő kapszaicin nevű vegyület okozza.

Hány fok kell ahhoz éjjel, hogy a palánták a fólia alatt ne károsodjanak?

2025. március 15. 04:37

Hány fok kell ahhoz éjjel, hogy a jelenleg cserepekben növő paradicsom- és paprikapalánták a fóliában éjszaka kinn maradhassanak károsodás nélkül? Nem fóliába kívánom kiültetni, hanem majd szabadföldbe, és kiültetésig tartanám ott, mivel nincs már máshol hely számukra.