A Germersdorfi és a Katalin cseresznyefák fejtenek-e ki egymásra kölcsönös beporzó hatást?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy a kertemben, egymás mellett álló Germersdorfi és Katalin cseresznyefajták fejtenek-e ki egymásra kölcsönös beporzó hatást? Ha nem, milyen fajta az, ami mindkettőnek jó porzója lenne?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A cseresznyefajták többsége nem önbeporzó, ezért szüksége van másik, porzó fajtára.

Ha egy fa nem porozza be önmagát, ezt nevezik önmeddőnek, ennek jele, hogy a virágzás ugyan bőséges, de utána nem képződik gyümölcs a fán. A porzó fajta virágpora gyakran más, szomszédos kertek fáiról is származhat, de az a biztos, ha saját kerten belül neveljük a porzó fát is.

Alapelv, hogy csak azok a cseresznyefajták alkalmasak egymás beporzására, melyek azonos időben virágoznak.

A Katalin fajtát a középérésűek csoportjába sorolják, érési ideje – átlagos évjáratban – június vége, július eleje.

A Germersdorfi név egy fajtacsoportot jelent, általában június 18-25. között érnek. A klónjaik közül a Germersdorfi 1-es kettő-öt nappal korábban érik a fajtacsoporton belül. A fajtajellemzések szerint a Germersdorfi 1-es klónok és a Katalin fajták kölcsönösen jó porzói egymásnak. Az Ön esetében csak azt kellene megtudni, hogy a Germersdorfi fája vajon az említett klónok közé tartozik-e. A Germersdorfi klónok 10-15 éve vannak a piacon, ha annál idősebb telepítésű a fája, akkor nem tartozik abba a csoportba.

Megoldásként ajánlom: Figyelje meg mindkét fája virágzási idejét, – most már csak jövőre -, azonos időben történik-e a tömeges virágzásuk? Ha igen, nagy valószínűséggel kölcsönösen porozzák egymást. Amennyiben nem együtt, hanem egymást követően virágzik a két fa, érdemes egy harmadik, mindkét fajtát megtermékenyítő cseresznyefát ültetni a két fa közelébe. Ha erre nincs lehetőség, javaslom 2-3 oltóággal átoltania mindkét fát, amik a beporzást majd biztosítani fogják. Mindkét fajtának jó beporzói a Hedelfingeni óriás és a Linda fajták, közülük válasszon.

Hogyan lett világelső a chilei cseresznye?

2024. március 20. 13:10

A dél-amerikai ország vezető szerepet játszik globálisan a cseresznyetermesztésben. De vajon hogy jutott idáig?

Intenzív a keleti gyümölcsmoly rajzása

2021. július 8. 05:03

Kajszin az előbbi levéltünetek mellett a termésen is okozhat megbetegedést a sztigmina, ami rontja a piaci értékét.

Alanyt is válasszunk, ne csak fajtát!

2019. november 4. 13:06

A gyümölcsfák minden tulajdonságát az alany és a fajta együttesen határozza meg. Nemcsak a faméretet befolyásolja az alany, hanem minden növekedési és fejlődési jellemzőt, a gyümölcsök méretét, minőségét, érési idejét, sőt még az őszi lombhullás időpontját is.

Meggy és cseresznye: már a jövő évi jó termés is veszélyben – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. július 24. 14:40

A minden haszonnövényre kiterjedő napégés nagy károkat okoz, de a nedvességkedvelő károsítók szaporodását is gátolja.