Feltétlenül össze kell gyűjteni a lehullott lombot a fák alól?

Agrofórum Online

Mindenképpen össze kell gyűjteni a lehullott lombot, vagy meghagyhatjuk például talajtakarás céljából?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Az ősz az év egy nagyon szép és színes időszaka a kertben, hiszen a lombhullató fák lombja változatos és élénk színekben pompázik, emellett kiélvezhetjük még az év utolsó meleg napsütötte óráit is. E színes lomb felhasználásának rengeteg módja van, azonban nem mindenki dönt annak összegyűjtése mellett. A legtöbb esetben tanácsos a gyümölcsfák lombjának összegyűjtését választanunk növényvédelmi okokból. A lomb ugyanis számos kórokozó otthonául szolgálhat, mely a következő évi fertőzés minél korábbi és nagyobb mértékű felszaporodásához is hozzájárul. Ez lehet pl. az almafák esetében a varasodás, a cseresznye és meggyfáknál a blumeriellás levélfoltosság, vagy akár a kajszi gnomóniás levélfoltossága is megemlíthető. Ennek ellenére azonban nem feltétlenül kell rögtön az összegyűjtés után a szemétben, zöldhulladéknak szánt zacskóban végeznie a lehullott lombnak, hiszen a kiskertekben észszerű felhasználására is lelhetünk.

A lombozat kiválóan alkalmas talajtakaróként minden olyan növény számára, amelynek természetes élőhelye az erdőben vagy az erdő szélén található, mert ez megfelel a természetes élőhelyükön fennálló életkörülményeiknek. A rózsaágyás leveles komposzttal is felhalmozható, hogy megvédje őket a téli fagykártól, akárcsak a fagyérzékeny növények töveit, mint pl. a rhododendronokat. A közelgő meleg során, tavasszal azonban e levelek is kerüljenek eltávolításra a növények körül!

Természetesen a levelek a kerti komposztba is kerülhetnek. Bomlásukhoz kb. egy évre van szükség, de rothadásuk némi fűnyírásból származó nyesedékkel felgyorsítható. A friss pázsitfüvek ugyanis sok nitrogént tartalmaznak, így a mikroorganizmusok jól tudnak szaporodni és gyorsabban lebontják a tápanyagban szegény őszi leveleket, továbbá biztosítja a keverék jó levegőztetését, ami elősegíti a komposztálást is.

Abban az esetben, ha mégis úgy döntünk, hogy a leveleket nem gyűjtjük össze, akkor sem érdemes a lombozatot a talaj felszínén hagyni, hanem lehetőleg a talajba kell forgatni, ezzel gyorsabb bomlásukat is elő lehet segíteni.

Mikor kell a cserepes szamócák és málnák földjét cserélni?

2023. március 14. 04:36

Milyen gyakran, és mikor kell a cserepes szamócák és málnák földjét cserélni?

Mikor és hogyan teleltessük a muskátlit?

2020. október 1. 10:29

Kérem szépen szaktanácsukat! Mikor és hogyan teleltessem a muskátlit?

Mi lehet a diófa törzséből kifolyó olajszerű anyag?

2023. január 29. 10:38

Szeretném megkérdezni, hogy a diófánk törzséből kifolyó anyag, ami olyan, mint a fáradt olaj, mármint színre, mi lehet, és hogyan lehetne segíteni a fán?

Mitől sárgulnak a platánfa levelei?

2022. június 26. 04:36

Tavaly ültetett platánfánk levelei elkezdtek sárgulni. Apró sárga foltok tömege látszik rajtuk és a hátoldalukon kicsi rovarok mozognak. A fiatal levelei is sárgulnak és gyorsan elhalnak. Lehet, hogy nem is azonos az oka? Mik ezek, hogyan menthetem meg a fát, melyet a kertünk díszének szántunk?