Miért és hogyan kell teleltetni a kardvirág hagymáit?

Agrofórum Online

Miért kell teleltetni a kardvirág hagymáit? Hogyan kell a hagymákat betárolni télen, hogy minőségük ne romoljon?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kardvirág július-augusztusban nyíló virágai színes és szemet gyönyörködtető megjelenésükkel kertünk üde színfoltját adják a nyár folyamán. Az évelőágyásokban jól mutatnak dekoratív virágaikkal, feltéve, ha az ágyás napos helyen van, illetve talaja is kellően vízáteresztő. A kardvirág, mivel nem őshonos faj hazánkban, hanem eredetileg olyan enyhe éghajlatú területekről származik, mint Dél-Európa, Dél-Afrika és a Közel-Kelet, a mi szélességi köreinken ezért nem ajánlatos télre a kardvirág gumóit a talajban hagyni, mert azok nem tűrik jól a fagyos körülményeket.

Általában októberben vagy novemberben, de legkésőbb az első éjszakai fagyok után érdemes a talajból kiszednünk a hagymagumókat. A legalkalmasabb egy száraz időszak erre, amikor néhány napig nem hullott csapadék, hiszen akkor a gumók könnyen tisztíthatók, a rátapadt talajmaradványok könnyen leválnak. Ásóval a gumókat ilyenkor óvatosan emeljük ki a talajból úgy, hogy azokat ne érje károsodás, ezután pedig óvatosan rázzuk le róluk a talajmaradványokat.

A kardvirághagymákat áttelelés előtt megfelelően szárítani is szükséges. Ehhez a legjobb, ha szellős és védett helyet választunk és egymás mellé helyezve szikkasztjuk a gumókat lehetőleg nedvszívó anyagra helyezve. A szárítást követően az elszáradt szárrészek és a levelek eltávolítását is végezzük el, közvetlenül a gumó felett metsszük ezeket vissza. A válogatásról se felejtkezzünk el, tárolásra és teleltetésre is csak azon hagymagumók alkalmasak, melyek egészségesek és betegség tüneteit sem mutatják.

Ezután már következhet fadobozba vagy akár kartondobozba történő elhelyezésük. Legjobb, ha a gumókat lazán egymás mellé rakjuk, és nem rétegezzük egymásra. A kiszáradásuk megelőzése érekében pedig homok és föld keverékével is érdemes lehet felületüket kissé beborítani. Amennyiben több fajtával és színnel rendelkező kardvirágunk van, szükséges az egész folyamat során ezek külön kezelése, valamint címkével ellátva tárolása is, így a következő évben könnyebb dolgunk lesz az ültetés megtervezésekor. A kardvirág áttelelési helyéül fagymentes, 10 fok körüli hőmérséklettel rendelkező helyet válasszunk.

Mindent a primuláról

2019. február 28. 05:47

Ennél a pompázó évelőnél még azon is elgondolkodtam, hogy melyik nevével említsem a cikk címében. Hogyan ismeri a legtöbb ember? Primula vagy kankalin? Lássuk, mi mindent rejtenek ezek a szép nevek!

Anthurium félárnyékban: meddig bírja valójában a sötétebb helyet a flamingóvirág?

2025. december 3. 14:10

Kevés fény, gyengébb növekedés. Ezt tehetjük, ha az Anthuriumot csak sötétebb helyen tudjuk nevelni.

Dísznövények, amelyek jól bírják az aszályt

2025. október 11. 05:40

Az aszálytűrő dísznövények választása nemcsak praktikus, hanem esztétikus megoldás is a modern kertészkedésben.

Gyakori kérdések a szobanövény-gondozásról - I. rész

2021. január 5. 10:57

Kávézacc és használt föld, növényfürösztés, otthoni talajfertőtlenítés, magukra hagyható növények és ki nem nyíló virágok. Csak néhány kulcskérdés a sok közül, melyet talán már Önök is feltettek, de csak a sötétben tapogatóztak.