Házikert

Hogyan legyen sokáig szép a vágott fenyő a lakásban?

Agrofórum Online

A vágott fenyőből is több faj, fajta van, érdemes viszont mindegyiket megfelelő módon kezelni ahhoz, hogy vízkeresztig, netán még utána is szép maradjon és illatozzon a lakásban.

A hideg pincéből, teraszról egyszer csak bekerül a fűtött, meleg lakásba a karácsonyra vásárolt fenyőfa, ami igazából sokként éri. A sokk oka a hirtelen hőmérsékletváltozás lesz, amit tudunk csökkenteni, ha ügyesen bánunk a fával és előrelátók vagyunk.

Fő a fokozatosság!

A dézsás, konténeres fenyőnél sokan tudják már, de a vágottnál is fontos lenne a fokozatosság. Az, hogy nem rögtön 20-30 fokkal melegebbe tesszük át a fát, hanem először csak a fűtött folyosóra, majd onnan a meleg szobába kerül. Így nem hirtelen lesz melegben a fa, nem is veszít annyira hirtelen sok nedvességet sem, ami az élethosszát is növelheti.

A vágott fenyő is öntözhető?

A gyakori kérdések listájának élén szerepel az, hogy vajon kell-e a vágott fenyőt öntözni?

A válasz talán egyszerűnek tűnik, és sokan rá is vágnák, hogy persze hogy nem. Pedig kell!

Manapság már kaphatók is víztározós fenyőtalpak, melyek megtöltése ugyanúgy működik, mint nyáron a napernyőnél, hogy a vízbe állítjuk bele a fát.

Ha a vágott fenyővel körültekintően, ügyesen bánunk, hosszabb ideig lehet dísze a lakásunknak

A vágott fenyőt (és a konténereset is) érdemes lehet időnként nedvesíteni. Ehhez használhatunk kézi spriccelőt is.

FONTOS: az elektromos áramra, így a karácsonyfaizzókra is minden esetben oda kell figyelni! Az elektromos berendezéseket nem érheti víz!

Mitől lesz sokáig jó illata a fenyőfámnak?

Ha a gyakori kérdésekről listát kéne írjak, akkor ez lenne a második legtöbbször hozzám intézett kérdés a vágott fenyőkkel kapcsolatban. A válasz nagyon egyszerű és nagyon logikus is!

A növények illata, és ezzel együtt a fenyőfáké, örökzöldeké is attól függ többek között, hogy mennyire nedvesek a szöveteik. Tehát, ha teljesen kiszáradnak, akkor az illatanyagokként jelen levő illóolajok és gyantafélék illata is gyengül, elpárolog, lebomlik. Ha viszont nedvesen tudjuk tartani a tűleveleket, nem hagyjuk kiszáradni – ehhez praktikus a víztározós fenyőfatalp -, akkor a fenyőfa egész karácsonykor kellően illatos lesz a lakásban.

Milyen növényeket ültessünk a kertbe, ha méheket és pillangókat szeretnénk látni?

2026. október 18. 05:40

Ha méheket és pillangókat szeretnénk látni a kertünkben, akkor ne egyetlen látványos növény elültetésében gondolkodjunk!

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Felülről vagy alulról öntözzük a szobanövényeket?

2024. november 11. 12:10

Szobanövényeink öntözésére nem mindegy, hogy milyen módszert alkalmazunk. Öntözhetjük a cserepes növényeket alulról és felülről is.

Miért növesztett furcsa alakú hajtásokat a kaktusz?

2023. január 12. 04:36

Kaktuszom furcsa alakú hajtásokat növesztett: vékonyak és világoszöldek. Miért ilyenek, hogyan tudom helyrehozni a problémát?

Téli öntözési tippek – a fákhoz

2022. november 11. 11:24

A fák évről évre megtapasztalják a zord időjárás okozta stresszt – bár ez nem mindig látszik meg rajtuk –, de általában a vízhiány okozza számukra a legnagyobb károkat.

Kurkuma virág levelei mitől sárgulnak?

2022. november 13. 04:38

Van, volt egy gyönyörűen virágzó kurkumanövényem, aminek a levelei kezdenek sárgulni. Mit csinálok rosszul, hogy ilyen tüneteket mutat? Ugyanúgy ápolom, mint előtte.