Miért nem hoz virágokat a csónakorchidea?

Agrofórum Online

Csónakorchideám korábban teli volt gyönyörű szép virágokkal, azonban jó ideje csak zöld levelei láthatók, virágokat nem képez. Mitől lehet ez?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csónakorchidea (Cymbidium spp.) egy meglehetősen igényes növénynek számít, ami a környezeti tényezők közül főként a hőmérséklettel szemben támasztott igényeiről mondható el. Áprilistól, vagyis a virágzás végétől, kb. június végéig tart e növényfaj vegetatív növekedési időszaka (fajtától függően változhat), mely alatt az optimális hőmérséklet számára 18-20 Celsius-fok között van. Általában nyár vége felé van szüksége ennek a növényfajnak 3-5 hétig tartó jarovizációs időszakra, amikor a hőmérséklet nem mehet 12-16 Celsius-fok fölé.

Az átmenetileg kerti körülmények között tartott egyedeknél ez a folyamat magától is végbemegy, ennek hiányában egy hűvösebb szobában való tartással segíthetjük ezt elő. A 18 Celsius-fok feletti hőmérsékleten tartott növények esetében a virágindukció elmaradására is számítani lehet, mely akár a nagy hőingadozás által is kialakulhat. A virágzási időszakban csakugyan nem kedveli a túlzottan meleg hőmérsékletet a csónakorchidea, hiszen 19 Celsius-fok felett, valamint 14 Celsius-fok alatt akadozhat a virágképződés, és bimbóelrúgás is bekövetkezhet.

Fényigény tekintetében kifejezetten igényesnek mondható, hiszen sok napsütést kíván. Amennyiben a növény levelei puhák, lehajlók, sötétzöldek, nem jut számukra elegendő mennyiségű napfény. A csónakorchideának nemcsak a víz-, hanem a páraigénye is nagy. Az öntözés optimális időpontja reggel van, melyhez lágy és alacsonyabb pH-értékű, szobahőmérsékletű öntözővizet használjunk. A növény gyökerei a pangó vízre érzékenyek, erre legyünk tekintettel, ezért inkább gyakrabban és kisebb vízmennyiséggel lássuk el. Az optimális relatív páratartalom kb. 70% körül alakul számára, de emellett a növénynek nagy a levegőigénye is, így a rendszeres szellőztetést is meghálálja. Tápanyagainak utánpótlásáról se felejtkezzünk el, melyre nagy szüksége van a növénynek számos levele és virágai kifejlődéséhez. E célból orchideák számára adható tápoldat tökéletesen megfelel, ebből akár kétheti gyakorisággal is adagolhatunk növényünknek az öntözővizével egymenetben.

Mit tegyek, ha a kislányom evett a permetezett rukkolából?

2023. június 26. 04:36

Bepermeteztem a rukkolát Karate Zeon rovarölő szerrel délelőtt és délután 4 órakor a lányom evett belőle. Mi a teendőm?

Mi okozza apró dudorok megjelenését a dió zöld burkán?

2022. augusztus 24. 04:36

Dió termésének héján apró dudorok nőttek, nagyon sok dió néz így ki. Meg tudják mondani, hogy mi okozza? Eddig ilyet nem láttam a diónkon? Ehető a dió ettől egyáltalán, vagy szemétbe kell dobni?

Mit tegyek a magaságyásokat ellepő meztelencsigák ellen?

2023. augusztus 13. 04:38

Köves, terméketlen kertünkben magaságyásokkal próbálkozunk. Az egyik ágyásban megjelentek a pici meztelencsigák. Az apró palántákat ellepik, a paradicsombogyókat eszik, a paprikának a levelét is tarra rágják. Nem zárkóznék el a vegyszeres megoldástól sem. A problémát a következő szezonra szeretném megoldani segítségükkel.

Lehet még gyógyítani az erősen mézgás törzsű csepleszmeggyet?

2023. október 25. 04:40

Idén ültetett gömbkoronájú csepleszmeggyfám törzsén és vastagabb ágain sok kiemelkedő mézgacsomót vettem észre. Mi okozhatta, lehet-e valamivel kezelni, van-e gyógymódja? Túléli a fa?