Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

Agrofórum Online

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kajszinak számos kártevője és kórokozója ismeretes, viszont ezek közül a nem termő években csak a lombkártételt okozó szervezetek ellen kell védekezni. Ezek közül sem feltétlenül fordul elő mindegyik minden évben, hiszen megjelenésüket számos környezeti tényező is befolyásolja. A kártevők közül a pár éve megjelent kajszi levéltetű egy általánosan előforduló tavaszi kártevőnek számít. Jelenlétükre kb. májusig számíthatunk, mivel akkor már egyedei nyári tápnövényeire vándorolnak. Nemcsak közvetlen kártételt okoznak szívogatásuk által, mely növekedésbeli visszamaradásban és torzulásban is megnyilvánulhat, hanem a vírusok terjesztésében egyaránt szerepük lehet. Már fakadáskor táplálkozhatnak az apró kis leveleken, így nagyobb mértékű előfordulásuk esetében lambda-cihalotrin, deltametrin hatóanyagú készítménnyel is védekezhetünk.

A kórokozók közül levélfoltosságot okoz a gnomónia, mely az egyik legfontosabb lombbetegsége a kajszinak. Csapadékos nyarakon védekezés hiányában akár korai lombhullást is eredményezhet ez a gomba által okozott megbetegedés, mely nagymértékben rontja a fa kondícióját. A tünetek kezdetben halványsárga színűek, 4-5 mm nagyságúak. Idővel szélük elmosódik, a foltok mérete nagyobbodik, a levél nagy részére kiterjednek, színük pedig vörösesbarnára, majd szürkésre változik. Az így kialakult foltokat sárga udvar veszi körbe.

A sztigminás levélfoltosság okozója szintén gomba, mely nedves és hűvös tavaszokon korai és erős levélfertőzést válthat ki. A foltok pár mm átmérőjűek, sárgászöld színűek, melyeket keskeny és barna szegély határol. A foltok közepe idővel kiesik, barna szegélyüket azonban megtartják. A hajtásokon is kialakulhatnak a tünetek, ezeken hosszú és ovális barna foltok képződnek, melyek nyár végére kiszürkülnek. Abban az esetben, ha a folt a vesszőt körbeéri, a vessző elszáradása is bekövetkezik. A kórokozók elleni védekezés alapja a megelőzés, melyet a lehullott lomb összegyűjtésével vagy talajba forgatásával érhetünk el. Fontos továbbá a lemosó kezelések elvégzése réztartalmú készítménnyel, valamint az arra hajlamosító csapadékos időjárás esetén a kémiai védekezés pl. ciprodinil és penkonazol hatóanyagokkal.

Amerikai kukoricabogár: Veszélyes kártevők

2019. június 19. 04:37

Az amerikai kukoricabogár a legjelentősebb kukorica kártevőink közé tartozik. A kártétele a hektáronkénti 5-10 q-tól a teljes termésveszteségig terjedhet. A lárva és az imágó egyaránt kártevő.

Az almafa védelme eső után

2020. május 5. 12:13

Sok eső esett az elmúlt pár napban, félek, hogy almafáimon megjelenik a lisztharmat és a varasodás. Mikor, és milyen szerrel védekezzek ellene?

Jöhet a drónos permetezés! - Indulnak az első tanfolyamok

2023. február 12. 09:38

Nemcsak a növényvédelemben alkalmazhatók sikerrel a drónok, hanem a mezőgazdaság más területein is úttörő szerepük lesz, például a monitorozásban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: károsít az almamoly és a lisztharmat

2022. június 29. 10:12

A rovarkártevőknek kedvez ez az időjárás, egyedül az általános levéltetű fertőzöttség csökkent minimálisra.