Házikert

Neveljünk otthon édes ízt adó növényeket, hogy legyen cukor helyett megoldásunk!

Agrofórum Online

Most, hogy állandó a cukorhiány, talán az egészségünknek sem árt kicsit kikandikálni az édes ízt adó növények világába. Íme pár cukorpótló megoldás, amit akár otthon is megnevelhetünk, előállíthatunk!

Többféle édes ízt adó növény is rejtőzhet a kertben. Nézzünk néhányat, melyeket érdemes termelni.

Stevia, vagyis jázminpakóca

A stevia Dél-Amerikában őshonos lágyszárú növény, mely melegebb helyen nálunk is eredményesen megtartható. Nem télálló, így érdemes lakásban nevelni a téli időszakban. Nem egy egyszerű növény úgy általában, mert bár nyáron szépen tartható kint is, ősztől már, amikor 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet, át kell ültetni cserépbe és be kell vinni a szobába, mert hamar megfázik.

Fényigénye nagy, tehát mindenképpen meleg, napsütéses helyre ültessük kint, bent is a meleget fogja inkább szeretni.

Cukorrépa a kertből

Furán hangozhat, de simán vethetünk kora tavasszal cukorrépát is magról. Inkább állati takarmánynak használják a háztáji gazdálkodásban legtöbbször, mert nehéz kinyerni belőle a cukrot, de ha ételek ízesítésére, mint “répa” használjuk, akkor természetes úton is kölcsönözhetünk édes ízt a harapnivalóknak.

Gazdaboltokban kapható a vetőmagja, levele is fogyasztható, és nemcsak a haszonállatok szeretik, hanem salátába keverve is ehető.

Egy trendi édesítőszer a stevia (fotó: Pixabay)

Mivel pótolható még a cukor?

Télen nagy keletje van az aszalt gyümölcsöknek, és mi tagadás: teába is kifejezetten izgalmasak az aszalványok, amikor a forró víz, a teafűlevelek és pár szem aszalt szilva, mazsola vagy alma kerül a teáscsészébe. Igazán meghitt, téli hangulatot lehet vele varázsolni a csészéből, ráadásul feldobja a klasszikus teaízeket.

Emellett a banánt is használhatjuk süteményekbe is, mint plusz cukor. Különlegesen finom lesz egy almás piskóta is, ha az alma mellé banánt teszünk.

Magyar méz minden formája

Akár a mackóméz rajongói vagyunk (emlékszünk még a régi klasszikus mackóforma mézesedényre, ugye?), vagy inkább üvegesen a mézkülönlegességeket keressük, megállapíthatjuk, szemlátomást méz van, volt és lesz is. Sőt a méhek szorgos munkájának köszönhetően a valódi, termelői magyar méz rendkívül magas minőségű és még egészségesnek is mondható a mézfogyasztás, ha szembeállítjuk a klasszikus cukorfogyasztással.

Különleges mézekben sincs általában hiány már, érdemes megkóstolni a gesztenyemézet, a hársmézet, erdei mézet, galagonyamézet is!

Ez a titok: ezért lesz biztonságos a mókusetető!

2025. december 2. 11:10

A jószándék kevés: a mókusetető csak akkor biztonságos, ha kialakítása és tartalma valóban megfelel a kis erdei állatoknak.

Krizantém: már nem csak a temetők dísze

2025. december 1. 05:40

A krizantém sok helyen jól mutat, csak érdemes előre megfontolni, milyen szerepet szánnak neki

Ön ismeri a kert titkos lakóit? Madárhatározás könnyedén!

2025. november 30. 11:10

Csicsereg, suhan, bóklászik – de vajon melyik faj lehet? Egyszerű, kezdőbarát madárhatározó magyar kertekhez.

Tematikus kert: kell-e valamilyen tematikát választani a magánkertben?

2025. november 30. 05:40

A tematikus kert olyan tér, amelyben a növényválasztás, a színek, a formák, a burkolatok és a kiegészítők egy meghatározott koncepció köré rendeződnek.

A kisebb cukortartalom miatt nem lesz túl nagy a nyereség

2021. október 27. 05:03

A globális cukorárak négyéves csúcsok közelében mozognak, amit fellendítenek a nagy globális cukordeficit kilátásai ebben a szezonban.

A rossz termés csökkentheti a cukorrépa-termelést

2022. december 27. 05:36

Rekordtermésben reménykedtünk a nyár előtt, de valószínűleg hektáronként 80 tonna alatt fogunk végezni, ami óriási csalódás.

A szélsőséges időjárás és az energiaköltségek miatt ugrott meg a cukor ára

2022. október 14. 07:04

A cukorgyártás a leginkább energiaigényes iparágak közé tartozik, és az EU-ban különösen a gáztól függ.

Újraindul az erdélyi cukorgyártás?

2023. február 2. 15:38

Újraindják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát.