Kettő éve ültettem 15 darab gyümölcsfát a kertembe homokos talajba betrágyázva. Szépen beindultak a fácskák, kivéve a két darab őszibarackot, amin satnya, legfeljebb 10-15 cm-es, gyenge, vékony hajtások lettek. Mi lehet az oka, és hogyan tudnék segíteni, hogy beinduljon a fejlődés? Vagy cseréljem ki újakra ezeket az őszibarackfákat?
Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
Kedves Kérdező!
A leírása alapján az őszibarackfák lassú megindulásának okaként először a fák gyenge, fejletlen állapotára gondoltam. A facsemeték megerősödése akkor indul meg, ha a gyökerei bedúsulnak, új gyökereket nevel az új helyén, és azokkal, vízzel, tápanyaggal tudja ellátni a fa föld feletti részét. Ezt nem láthatom, de feltehetőleg azzal is gond lehetett, de a begyökeresedés megtörtént, hiszen új hajtások nőttek rajta.
A koronájuk nagyon gyenge, a képek alapján túl alacsonyan alakították ki, csak lehajolva lehet elérni ágait, és az új vesszői is lefelé, a föld felé nőnek. A két fa koronájánál azt látom furcsának, hogy a kialakított katlan alakú koronából már felfelé nem fognak nőni új hajtásai, azokból újabb ágak nem nevelhetők. Eleve törpe fa lett belőlük, amik ráadásul gyengén nőnek.
Az egyik képen a fatörzs kérge sérült, repedt, felvált, ott alatta romlás lehet, amit csak a kéreg lehántásával fog meglátni. A képek alapján az egyik fánál a megfásodott részek szintén betegek, részlegesen elhaltak. Hiába vannak rajta tavalyi vesszők, ezt a fát nem ajánlom megtartani.
A másik fánál a tavaly visszametszett ágak vége mind elhalt, 1-2 cm mélységben összeszáradt, és úgy néz ki, hogy az új vesszők alatt nincs már élő rügy, amire vissza lehetne metszeni. Hiba volt, hogy ennél a fánál ikerrügyek hajtottak ki, közvetlenül egymás mellett vannak konkuráló veszők, van ahol csokrosan. Csak egyet szabad meghagyni az egymáshoz közeliek közül, a többit ki kellett volna vágni. Ezt most majd tavasszal tegye meg! Ne feledje, hogy ezekkel alakítja ki a fa koronáját, és a vázágaknak nem szabad egymáshoz közel lenniük. Ez a fa jobb állapotban van, ezt megtartanám, de alaposan visszametszeném. Az őszibaracknál a hajtásokat zöld, fiatal állapotában válogatni kell, általában több hajtás indul fejlődésnek, mint amennyi szükséges, ezért ezt még május végén célszerű ritkítani, felülvizsgálni.
Gondolom, hogy a két fajta egymás beporzói, a cserénél a kölcsönös beporzást vegye figyelembe. Az oltványnál segíti az eredést, a fakorona védelmét, ha tavaszi telepítésnél a koronájára lazán egy nagyméretű PVC zsákot helyez, alul nyitott szájjal. A zsák alját egy ponton a fatörzshöz szokták rögzíteni, úgy, hogy alul szabadon szellőzzön, de a szél ne vigye el. Ugyanis a tavaszi telepítésnél a böjti szelek gyakran a zsenge hajtásokat kiszárítják, emiatt hiúsul meg az ültetés sikere, a megeredés.
Az oltványok telepítésénél sokan előnyben részesítik a suhángokat, természetesen a jól fejletteket, azokból mindenki saját elképzelése szerint neveli ki az oldalágakat, a leendő vázágakat. Vásárlásnál alaposan át kell nézni a fa törzsén és ágain a kérget, sima, ép legyen, azon seb, repedés ne forduljon elő, és a szabadgyökerű oltványnál bőséges, dús, élő gyökérzettel rendelkezzen. Metszésnél nem maradhat el a metszőolló rendszeres, fánkénti fertőtlenítése, erre kiváló a hypós oldatba mártásos módszer.
Kiemelt kép: a kérdező felvétele