Milyen betegségek támadhatják meg a szamócabogyókat?

Agrofórum Online

Milyen betegségek támadhatják meg a szamóca gyümölcsét? Tudnának ebben a témában segítséget nyújtani?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szamócának sajnos számos betegsége van, melyek nemcsak leveleiket, hanem a terméseiket egyaránt fertőzhetik. Az egyik legjelentősebb terméskiesést a szürkepenészes rothadás okozza, mely csapadékos, párás időben terjed a legnagyobb mértékben. A fertőzés forrása a talaj, ahol a kórokozó képes áttelelni a beteg növénymaradványokon. Tavasszal az áttelelő képleteken fejlődő konídiumok segítségével képesek megfertőzni a virágokat bibéjükön keresztül, melyek ezáltal megbarnulnak, majd pedig elpusztulnak. A betegség az érő gyümölcsöt is megfertőzheti, annak színe fakó lesz, azután megbarnul, húsa lágyul, végül rothadás indul el, a termések felületén pedig penészgyep jelenik meg.

Nemcsak a szürkepenész, hanem a gnomónia egyaránt fertőzheti a terméseket, tavasszal, virágzás előtti időszakban a leveleket és a fejlődő virágok csészeleveleit. A csészelevekről a kocsányba, majd pedig onnan a kötődött gyümölcsökbe jut a kórokozó. A gyümölcsön apró, liláspiros, elmosódott szélű foltok lesznek, később ezek a foltok megnagyobbodnak és bemélyednek. A rothadás száraz jellegű, mely által a gyümölcsök deformálódnak, végül a teljes rothadás is bekövetkezik, majd a bogyó gumiszerűvé válása is. Talajból fertőző kórokozó a fitoftóra is, mely a termések barnulását és töppedését idézi elő, valamint csapadékos időjárás esetén finom, fehér bevonat megjelenését okozza a gyümölcsök felületén.

A betegségek megelőzését a növények túlzottan sűrű ültetésének kerülésével, a gyomok, valamint az indanövények rendszeres eltávolításával segíthetjük elő. A tápanyagok harmonikus ellátásának is nagy jelentősége van, főként a nitrogén megfelelő mennyiségben történő adagolásának. A betegségek elleni védekezésben segítségünkre lehet a talaj takarása is, pl. fóliával, szalmával. Megelőző jelleggel a betegségek ellen már tőlevélrózsás állapottól, a virágzás kezdetekor, majd a virágzás végén szükséges lehet védekezni, valamint a kötődést követő időszakban akár két alkalommal még permetezni, főként az arra hajlamosító környezeti körülmények megléte esetén.

Bőséges termés várható szamócából

2018. április 20. 10:42

Kedvező idényben bízhatnak az idén a hazai szamócatermesztők, sem a fagy, sem az eső nem károsította a termést.

Ne tévessze össze: így különbözik az indiai szamóca!

2025. május 18. 11:10

Első pillantásra földi epernek tűnik, valójában azonban egy dísznövény, amely gyakran összezavarja a kertbarátokat. Az indai szamóca Ázsiából származó, terjedő tövű évelő növény.

Palántatípusok a szamócatermesztésben

2018. augusztus 19. 15:58

A gyümölcsminőségi elvárások egyre magasabbak, a munkaerő drágul, a környezeti tényezők pedig egyre kiszámíthatatlanabbak. Csak folyamatos innovációval lehet versenyképesnek maradni, és a fejlődés a szamócatermesztés teljes vertikumát kell, hogy érintse. A sikeres termesztés egyik alapja a kifogástalan minőségű szaporítóanyag.

Már számítani lehet a kártevők, kórokozók megjelenésére a bogyós gyümölcsű növényeken

2018. március 30. 13:00

Ha a ribiszke bokrokban elhalt vesszőket találunk, akkor feltételezhetően a szitaszárnyú ribiszkelepke károsít a vesszők belsejében.