Hogyan előzhetem meg a cékla levélbetegségeinek megjelenését?

Agrofórum Online

Tavalyi évben valamely levélbetegség jelent meg a céklán. Mi lehetett ez? Hogyan előzhetem meg az idei évben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A cékla levelein több kórokozó is megjelenhet, viszont a lisztharmat, valamint a cerkospóra nehezíti meg leggyakrabban termesztését. A lisztharmat a levelek fonáki és színi oldalán egyaránt megjelenhet, azokon foltszerűen kialakuló, szürkésfehér bevonatot képezve. Elszaporodásának a párás és meleg időjárás kedvez, viszont nagyobb mértékű problémát száraz nyarakon szokott okozni, akár az egész lombozat leszáradásával. A céklalisztharmat képletei a növényi maradványokban képesek fennmaradni és áttelelni, így a következő évben továbbfertőzni.

A másik kórokozó a cerkospóra, mely ovális vagy kör alakú foltosodást okoz a levéllemezen. E foltok közepe kivilágosodó, fehér, míg szegélyük sötétlilás színezetű. E foltok idővel beszáradnak, elhalnak, egyre nagyobb kiterjedésűek lesznek. Erős fertőzés esetén akár az egész levél sárgulását, majd végezetül elhalását is okozhatja. E kórokozónak a meleg és párás időjárás kedvez, megjelenése általában a nyár eleji időszakra tehető, elsősorban az idősebb leveleken. A cerkospóra szintén a növényi maradványokon képes fennmaradni, fertőzőképességét több mint egy évig is megőrizni.

Mindkét kórokozó jelentősnek mondható, hiszen a levélfelület csökkenésének hatására a termések hozamának visszaesése, valamint minőségének romlása is bekövetkezik. E két kórokozó ellen, mivel a növényi maradványokon képesek fennmaradni, ezáltal elsősorban ezek összegyűjtésével és megsemmisítésével, sekély talajba forgatásával, bomlásának elősegítésével védekezhetünk megelőző jelleggel. Érdemes betartani a vetésforgót is, vagyis 3-4 évig cékla ugyanarra a helyre ne kerüljön. Az első tünetek megjelenésekor mindkét esetben a kémiai védekezés indokoltnak mondható. Céklánál meglehetősen kevés lehetőség áll rendelkezésre a hatóanyagok közüli választásra, de kiskerti tulajdonosok is felhasználhatják a lisztharmat ellen a kén, valamint az azoxistrobin hatóanyagú készítményeket. A cerkospóra ellen ugyancsak hatékony az azoxistrobin, valamint a réz-hidroxid tartalmú szerek egyaránt.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

A Fenix egyesíti erőit a Genesis vetőmagokkal a lisztharmat elleni harcban

2022. december 31. 10:54

A bazsalikomot napjainkban megtámadó kórokozók között a lisztharmat minden bizonnyal vezető szerepet játszik, mivel óriási károkat okozhat e fontos fűszernövény termesztésében, olyannyira, hogy az évek során kiérdemelte a „bazsalikomgyilkos” címet.

Örökké zölden – örökzöld növényeink gondozása és védelme hónapról hónapra III. rész

2018. május 31. 05:30

A tavasz végi és nyári hónapokban fokozottan kell ügyelnünk az örökzöld növényeinket fertőző kórokozókra.

Kalászos helyzetkép tél közepén

2024. január 22. 16:40

Az idei téli időjárás meglehetősen változatosra „sikerült”. Voltak az eddigi téli hónapokban nem egyszer melegrekordok is, de pl. január második hetében durva fagyok is próbára tették a kint telelő kultúrákat és a rajtuk élő kórokozókat egyaránt.