Ház, táj blog

A természetjárás szabályai

Agrofórum Online

Beköszöntött a várva várt jó idő, és felbuzdulva a kedvező időjárási előrejelzésen, sokan tervezünk kirándulni menni. Akárhova vezessen is az utunk, a természetjárásnak nagyon fontos szabályrendszere van, aminek a betartásával megelőzhetők a balesetek és a természeti értékek megrongálása.

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy hazánkban ennyi lehetőségünk van túrázni: számtalan kijelölt, jól kiépített túraútvonal közül választhatunk, megismerhetjük az egyes tájegységek élővilágát, és páratlan élményekkel térhetünk haza. Ehhez azonban nekünk is be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek garantálják a „vendégként” érkező kiránduló és a „házigazda” természet épségét.

Az alábbi pontok segíthetnek mind a lelki és gyakorlati felkészülésben, mind a túra lebonyolításában és a kirándulás során elvárt viselkedésben.

Felkészülés

Készüljünk fel alaposan a kirándulásra, amelyet a saját és a társak erőnlétének figyelembevételével tervezzünk meg! Öltözzünk kényelmesen, a célnak megfelelően és lehetőleg terepszínű ruhákba! Készüljünk be elegendő mennyiségű folyadékkal (érdemes vizet vinni magunkkal, mert azzal kezet is moshatunk szükség esetén) és magas energiatartalmú élelmiszerrel! Mindig vigyünk magunkkal egy zacskót vagy szatyrot, amiben gyűjtjük a túra során keletkezett szemetünket!

Elindultunk…

A természetben nyitott szemmel és a szépségre fogékony szívvel járjunk! Ne zavarjuk hangoskodással az erdőben sem a többi kirándulót, sem az állatokat! Ne feledjük, hogy kirándulókként csak vendégek vagyunk azon a helyen, ami számukra az otthon! Élvezzük csendben a természet szépségét, és vegyük figyelembe a közösségi együttélés szabályait!

Ne dobjunk el szemetet, még olyat sem, amiről azt gondoljuk, hogy idővel lebomlik (pl. almacsutka)! A felkészülés során tettünk el magunkkal erre a célra hozott zacskót, abba gyűjtjük a kirándulás során keletkezett összes hulladékot.

Szigorúan tilos csikket eldobálni! Nem egy súlyos erdőtűz keletkezett egyetlen eldobott, még égő csikktől. És ha már a tűznél tartunk: csak az arra kijelölt helyen gyújtsunk tüzet, és távozás előtt mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy rendesen eloltottuk-e! Őrizetlenül soha ne hagyjunk tüzet!

Hazánk bővelkedik természeti kincsekben és kirándulóhelyekben

Ne térjünk le a kijelölt ösvényről, turistaútról! Ezt a magunk és főként a természet érdeke kívánja meg. A kijelölt ösvényeken haladva vigyázzunk az élővilágra, és ne tapossuk le a növényeket vagy pusztítsuk el az erdőlakók otthonát!

Úgy helyénvaló, ha mindig, minden esetben betartjuk a védett területekre vonatkozó utasításokat, és nyomon követjük a felhívásokat. Legyünk tekintettel az erdészek, vadászok és horgászok érdekeire is!

Gyűjtés helyett inkább fényképezzünk, azonban egy jó fotó kedvéért ne hagyjuk el a kijelölt útvonalat!

Az utunk során vigyázzunk a műemlékekre, emlékhelyekre és természetjáró létesítményekre (tájékoztató táblák, padok, kerítések)!

Csak a kijelölt helyen táborozzunk, és a táborozás minden alapelvét tartsuk be! Ha egy túrázótársunk bajba került, haladéktalanul segítsünk neki! Senkit ne hagyjunk magára!

Óvatosan a tűzzel!

Egy kicsit térjünk vissza a tűzhöz! Elsődleges szabály, hogy tüzet rakni csak a kijelölt helyeken lehet, és hatóságilag kiadott tűzgyújtási tilalom esetén ott sem! Nagy szárazság esetén, erős szélben soha ne gyújtsunk tüzet!

Csak akkora tüzet rakjunk, amekkora feltétlenül szükséges. A tűzrakáshoz lehullott, száraz ágakat gyűjthetünk. Ne használjunk nyílt lángot! Mielőtt elhagyjuk a tűzrakó helyet, győződjünk meg arról, hogy teljesen eloltottuk a tüzet!

Nyeregben?

Lovas és kerékpáros közlekedés során csak a kijelölt, már meglevő utakat használjuk! A védett területeken a turistautak és tanösvények a gyalogos kirándulók érdekében lettek kijelölve. Csak olyan útvonalakon pattanjunk nyeregbe, ahol ez megengedett!

Kerékpárral csak a kijelölt helyeken!

Ha letérünk a kijelölt útról, akkor a gyalogosok taposása, a lovak patái, a kerékpárok kerekei újabb ösvényeket alakíthatnak ki. Ezzel sajnos felszaggatják a növénytakarót, ami elősegíti a gyomnövények terjedését. A gyepterületeken sok a földön fészkelő madár, a kolóniákban élő rovarok, így számos talajlakó állat biztonságát is veszélyeztethetik az „új ösvények” kialakításakor.

Különös tekintettel a barlangokra

Az összes forrás, barlang, víznyelő védelem alatt áll hazánkban! Az elmúlt években kiemelt népszerűségnek örvendenek az igen fotogén hazai barlangok is, melyek esetén a természetjárás szabályai változatlanul érvényben vannak.

Ezenkívül tudnunk kell, hogy valamennyi barlangunk védett természeti érték, a legjelentősebbek közülük pedig fokozottan védettek. A barlangok, ha lehet, még érzékenyebbek a látogatók károsítására, ugyanis sokan egyszerűen nem tudják, mekkora károkat tudnak okozni egy-egy ártalmatlannak vélt cselekedettel. Amit itt is mindenképp tartsunk szem előtt:

  • A barlangokban sem szemetelünk!
  • Nem firkálunk és vésünk semmit a barlang falára!
  • Nem rakunk tüzet a barlang bejáratánál és a barlangban sem! Történelmi korokból származó régészeti értékek eshetnek áldozatul a füstnek, és a bent tartózkodó denevéreknek is problémát okoznánk ezzel.
  • Nem verünk sátrat a barlangban! A természetvédelmi hatóság engedélye és a vagyonkezelő hozzájárulása nélkül végezve ez jogszerűtlen.

Jó tudni!

Ha természetjárás, kirándulás közben madárgyűrűre bukkanunk, küldjük el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület címére!

Ha rongálást, akaratos károkozást tapasztalunk az utunk során, értesítsük a területileg illetékes fenntartót a tapasztaltakról!

Összefoglalva, legyünk fogékonyak a természet szépségére, és osszuk meg egymással a tapasztalatainkat! Őrizzük meg a következő túrázóknak, a következő generációnak is ezeket a felbecsülhetetlen értékű természeti kincseket!

Mindenkinek gyönyörű, kirándulásban bővelkedő nyarat kívánok!

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

Metszés tavasztól télig I. rész – mit metsszünk télen?

2019. január 30. 04:36

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást indukálunk).

Őszi terméshatározó II. rész – tiszafa, csíkos kecskerágó, tűztövis és madárbirs

2019. október 6. 10:38

Városi sétáink és erdei kirándulásaink során is találkozhatunk azokkal a növényekkel, melyek termésének harsány piros vagy narancsos színe nem jótékony hatását hivatott mutatni – épp ellenkezőleg: a feltűnő színárnyalatok mérgező terméseket takarnak.

Mindent a parlagfűről

2019. június 29. 10:47

A fejlett növények magassága elérheti a 130-150 cm-es átlagmagasságot is, és nemegyszer találkozni versenytárs nélkül maradt 2 méteres növénnyel is.