Táj-Tér-Kép

Lovasíjász központ kialakítása tájépítész szemmel

Agrofórum Online

A lovasíjászattal felidézhetjük őseink harcmodorát és közelebb kerülhetünk nemzetünk múltbeli kultúrájához és hagyományaihoz. Napjainkra a lovasíjászat sporttá szelídült, melyben nagy szerepe volt Kassai Lajosnak, aki megalkotta a Kassai-féle lovasíjász módszert, mely 2013-tól hungarikumnak is számít. Az országban 9 lovasíjász központ található, míg világ szinten 32 Kassai rendszerben létrehozott pálya van, nem csak Európában. Az említett pályák mind példaként állnak előttünk, de részletes tájépítészeti szakmai terv még nem készült korábban róluk.

Diplomamunkámat 2022-ben írtam a Lovasíjász központ tervezés, Bekölce mintaterületén címmel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetében, melyben bemutatom a lovasíjászat mai helyzetét, vizsgálom a jelenleg meglévő  lovasíjász pályákat, továbbá a lovasíjász központ vezetők válaszai és pályaépítők tanácsai alapján értékeltem egy előre kijelölt mintaterületet Heves megyében, Bekölce külterületén, ezt követően pedig programtervet készítettem egy mintarterületre, egy általam tervezett lovasíjász központról.

A Kassai-féle lovasíjászat eredményei 1994-re vezethetők vissza. A Kassai-féle lovasíjász-pálya nehezen lenne hasonlítható bármilyen más sportpályához. A verseny lényege, hogy a lovasíjász vágtató lovon haladjon egyenes pályán, két kapu között, melyek 99 méterre vannak egymástól, 20 másodpercen belül, miközben lövéseket ad le egy fix forgócélra, mely a pálya közepétől 9 méterre helyezkedik el és mindig a lovas felé néz. A versenyzőnek 9 vágtaköre van, hogy minél több pontot összegyűjtsön és a ló által megtakarított idő (a 20 másodpercből) is hozzáadódik a pontjaihoz. Az 1. ábrán egy lovasíjász-pálya látható az induló ponttól.

1. ábra: Kassai-völgyben található kültéri lovasíjász-pálya képe (Forrás: saját kép)

A lovasíjászat komoly erőpróbának számít, mely elsősorban nem az ember fizikumát terheli, a lovasíjásznak harmóniában kell lenni a külvilággal, amelyet itt a ló testesít meg, és összpontosítania kell a célra, ehhez pedig a belső egyensúly elengedhetetlen, a kettő pedig szorosan összekapcsolódik.

A rövid ráhangolódás után talán mindenki jobban megérti, miért is olyan nehéz és egyben nemes feladat egy ilyen központ megtervezése. Korábbi dokumentumokból nem találtam arra utalást, hogy a meglévő központok szakmai tervek alapján készültek volna, sokkal inkább az életben átélt tapasztalatok alapján építették és bővítették az évek alatt a vezetők. Természetesen ez nem minden esetben rosszabb megoldás, ugyanakkor a lovasíjász-pályák szakszerű tervezése kulcsfontosságú a biztonságosság (mind az emberek, mind a lovak számára), valamint az időtállóság és fenntarthatóság szempontjából is. Tájépítészként ezekre a főbb pontokra kerestem a választ.

Első körben a meglévő központokat vizsgáltam, melynek ékes példája a Kassai-völgy, ami jelenleg a világ legmodernebb eszközeivel felszerelt központ. 15 hektáron terül el, fedett és kültéri pályákkal és további különlegessége, hogy az állatok itt szabadtartásban élnek.

2. ábra: A képet Vas Dávid szerkesztette, itt a Kassai-völgy és annak főbb elemei láthatók felülnézetben. (forrás: Vas Dávid)

A Völgy edzések, táborok, versenyek, központi felvételik, bemutatók, nyílt napok, képzések, előadások és rendezvények színtere.

3. ábra: Pillanatkép a Kassai-völgy fedett lovardai pályáján történő tanuló vizsgákról (balra), és a Dél-Afrikai központ lovasíjász-pályája (jobbra) (forrás: Kassai Iskola facebook oldala: INT-01)

A következő kiemelkedően példaértékű lovasíjász központ számomra Dél-Afrikában található Daniel Griffin vezetésével. Itt szintén megjelenik a növényzet tudatos alkalmazása és a pályák logikus hierarchikus kialakítása.

A diplomamunkámban egy 37 hektáros, előre lehatárolt mintaterületre készítettem programtervet egy Kassai rendszerre épülő lovasíjász központról. A terület jelenleg elhanyagolt, korábban legelőként hasznosították, majd erdőtelepítést kíséreltek meg rajta sikertelenül.

4. ábra: Diplomamunkám logikai felépítésének ábrája (forrás: saját ábra)

Fontos szempont volt a jelenlegi növényzet részletes felmérése, megőrzése és a biodiverzitás erősítése, melyet terepi bejárások, raszteres domborzatmodellek, meglévő természeti adottságok elemzése és mindezekből levont következtetések segítették ábrákkal.

Vizsgáltam a térség infrastrukturális lehetőségeit, település elhelyezkedésének kedvező hatásait, valamint, hogy az épülő központ hogyan lendítené fel a lovasturizmust a térségben. Munkám helytállóságát a jelenlegi lovasíjász központ vezetőinek feltett kérdések és válaszok is segítették.

5. ábra: (forrás: Google Earth alaptérképre szerkesztett ábra terepbejárást követően)

Céljaim közé tartozott egy hosszú távon is fenntartható egység megtervezése, így az alapelemek elhelyezését a lejtőmeredekség, kitettség, megközelíthetőség, zavaró hatások távolsága és jelentősebb kilátópontok határozták meg, melyeket szintén ábrák segítségével szemléltettem. Az egyes kritériumok szerint lehatárolt területek metszeteiből egyértelműen kirajzolódtak az adott funkciónak alkalmas területek.

A meredek lejtők okozta eróziós konfliktusok feloldására övárkokat javasoltam, melyek a vízvisszatartás és kedvező vízháztartás kialakítását is segítik, továbbá jelöltem a lovak számára kerülendő erősen mérgező, vagy javasolt, „ehető” dísznövényeket külön szempontok szerint, hogy ezzel is segítsem a jövőben épülő hasonló komlexumokat.

Állatok közelében kerülendő dísznövények

Magyar névLatin névMértékEgyéb
RhododendronRhododendron sp.Erősenelváltozások, izom és ideg funkciókban
begóniaBegonia sp.Enyhéngumó erősen mérgező
keri szegfűDianthus caryophyllusEnyhénkülsőleg is bőrgyulladást okozhat
ricinusRicinus communisErősenminden része erősen mérgező
borostyánHedera sp.Enyhénminden része
árnyliliomHosta sp.Enyhénminden része
korallvirágKalanchoe sp.Erősenméreganyagai a szívre fejtik ki hatásukat
liliomLilium sp.Erősenveseleállás pár sziromtól is
magyalIlex sp.Erősenidegrendszeri tünetek
leanderNerium oleanderEnyhén magas káliumtartalma miatt
aranyesőLaburnum sp.Enyhénminden része mérgező
boglárkaRanunculus sp.Enyhénbőrgyulladás, bélproblémák
csillagfürtLupinus sp.Erősenminden része
saspáfrányPteridium aquilinumErősen2 kg elfogyasztása halált okoz
örökzöld puszpángBuxus sempervivensErősen700 g elfogyasztott levél már halálos lehet
életfaThuja spec.Erősenhajtása
6. ábra: Mérgező növények listája részlet (forrás: INT-2, INT-3)

Lovas központokhoz javasolt dísznövények, fő tulajdonságaik alapján

IllatosakMagas díszérték
– angol levendula (Lavandula angustifolia)
– ibolya (Viola sp.)
– nyári viola (Matthiola sp.)
– bazsalikom (Ocimum basilicum)
– menta (Menthas sp.)
– citromfű (Melissa officinalis)
– kerti rozmaring (Rosmarinus officinalis)
– sóska (Rumex acetosa)
– kamilla (Matricaria chamomilla)
– kerti izsóp (Hyssopus officinalis)
– hegyi borsikafű (Satureja montana)
– orvosi zsálya (Salvia officinalis)
– kerti gerbera (Gerbera jamesonii)
– kék búzavirág (Centaurea cyanus)
– körömvirág (Calendula officinalis)
– piros disznóparéj (Amaranthus hypochondriacu)
– tűzeső (Heuchera sanguinea)
– kereklevelű napraforgó (Helianthus angustifolius)
– cserjés pimpó (Potentilla sp.)
– földi eper (Fragaria sp.)
– szagos bükköny (Lathynus odoratus)
– erdei mályva (Malva sylvestris)
– ehető rózsa (Theo Clevers)
– díszpipacs (Papaver somniferum ’Scarlet Peony’)
TérelválasztókÁrnyékot adnak
– kanna / rózsanád (Canna edulis)
– sárga bambusz (Phyllostachys aurea)
– kökény (Prunus spinosa)
– zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium)
– fekete berkenye (Aronia sp.)
– galagonya (Crataegus sp.)
– húsos som (Cornus mas)
– fanyarka (Amelanchier sp.)
– eperfa (Morus sp.)  
7. ábra: Lovas központokhoz javasolt dísznövények részlet (forrás: INT-4, INT-5)

Hazai lovas pályaépítőkkel egyeztetve utánajártam napjaink korszerű pálya rétegrendjének pontos felépítése és kialakítása után, ennek egyik részlete a 8. ábrán látható. Egy jól megépített pálya kevesebb fenntartással jár, csökkentheti a terhelést a lovak lábára, valamint természeti viszontagságokkal szemben ellenállóbb.

8. ábra: Lovasíjász-pálya rétegrendjének kialakítása részlet (saját szerkesztésű ábra, Raffai Petra tanácsai alapján)

A részletes vizsgálatokat követően, valamint az értékelések alapján elhelyeztem a mintaterületen a gazdasági épületek övezetét (közművekhez közel), lakóépületek övezetét, vendégépületek övezetét, gyakorló és versenypályák övezetét, melyek méretének megválasztásában nagy szerepet kapott milyen funkciót szükséges ellátniuk, és mekkora tömeg befogadására kell megfelelniük. Többek között (a Kassai-völgy mintáján) az állatok itt is szabadtartásban lesznek elhelyezve, de a legelőnek alkalmatlannak bizonyuló területeken sűrűbb fás szárú növényzettel való borítást terveztem, ezek főként a meredek lejtők (17% felett) és erős zavaró hatásnak kitett területek voltak (pl. főút közvetlen közelében).

Az értékelésekre alapozva összeállítottam egy felülnézeti programtervet, amely a 9. ábrán is látható.

9. ábra: Lovasíjász központ programtervének felülnézete (saját szerkesztésű ábra)

Bízom abban, hogy munkám erős alapot nyújthat a jövőben épülő lovasíjász központok számára, helytálló szakmai tanácsokkal és irányelvekkel, továbbá a mintaterületre tervezett és megépülő központ kitölti az ország észak-keleten fellépő hiányát lovasíjász-pályák tekintetében, és meghatározó szerepet kap a térségben a lovassport és a turizmus szempontjából egyaránt.


Források:

Vas Dávid szakdolgozata – KERAMIT LOVASÍJÁSZ KÖZPONT (2022)

 (INT-01) https://www.facebook.com/kassailovasijaszat

(INT-2) https://www.hellovidek.hu/kert/2022/06/07/halalos-veszelyt-jelentenek-ezek-a-novenyek-kutyakra-cicakra-ime-a-mergezes-tunetei

(INT-3) Kertápolás: Lovak Számára Mérgező És Nem Mérgező Növények – Tartsák Tiszteletben A Mérgező Növényeket | 2022 (garden-landscape.com)

(INT-4) Ehető dísznövények | Florapont

(INT-5) https://www.aspca.org/pet-care/animal-poison-control/horse-plant-list

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan szervezzünk vándortábort? - Egy tájépítész javaslatai

2024. július 19. 05:40

A vándortábornak nincs egy egzakt definíciója, ennek ellenére, mindegyik megfogalmazás említi a természetben való hosszabb, szabadidős időtöltést, valamint valamilyen módon utal arra, hogy csoportos tevékenységről van szó.

Hogy harcoljunk a klímaváltozás hatásaival? - Jó példaként Bécs Aspern-Seestadt városrészt mutatjuk

2024. április 5. 05:40

A szakemberek felismerték, hogy a klímaváltozás hatásai mérsékelhetők a megfelelő intézkedésekkel, mint a csapadékvíz-visszatartás. Aspern-Seestadt Bécs egy új városrésze, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a klímaváltozás hatásainak mérséklésére.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – II. rész.

2024. március 20. 05:40

A települések nagymértékű, intenzív növekedésének szabályozása érdekében elengedhetetlen a meglévő, a fővárost az agglomerációval összekötő értékes zöld folyosók, ékek feltárása és értékelése.

Kaphat-e zöld utat a Budai Zöld Öv? – I. rész

2024. március 10. 05:40

Napjainkban számos európai ország nagyvárosai körül alakult ki a városok külső részén, az agglomeráció és a nagyváros határán tudatos várostervezés révén zöldgyűrű, zöldsáv.

Ökológiai folyosók, nagyragadozók a Kárpátok régiójában

2019. november 8. 04:36

A ConnectGREEN projekt a Kárpátok régiójára fókuszál, amely Európa egyik legnagyobb nagyragadozó állományának ad otthont. A projekt célja feltérképezni a potenciális ökológiai folyosókat a magterületek között és három célterületen helyreállítani a kapcsolatokat.

Hány gazda választja majd önkéntesen a biodiverzitás védelmét?

2021. október 27. 14:23

A biodiverzitás, vagyis biológiai sokféleség fontosságát jól mutatja, hogy az EU által már bemutatott uniós előirányzás alapján készülőben van a magyar Nemzeti Biodiverzitás Stratégia. Erről az Agrárminisztérium támogatásával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) rendezett szakmai fórumot.

Zöldülő agrárpolitika - A KAP-reform hazai lehetőségei

2021. április 14. 11:15

A mezőgazdaság hosszú távon is fenntartható gazdaságossága kizárólag a természeti erőforrások és az ökoszisztémák védelmének figyelembevételével biztosítható.

EU fenntartható kék gazdaság

2021. június 27. 09:36

A kék gazdaság magába foglalja az összes tengeri és partvidéki régióhoz kapcsolható, és az EU területén legalább 4,5 millió lakos számára munkát biztosító tevékenységeket (halászat, hajózás, hajógyári kikötői munkák, turizmus).