20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Csigariasztó növények valóban léteznek?

Agrofórum Online

Ha belegondolok a saját kertünk növényeibe, nehéz olyan növényeket felsorolni, melyek valóban csigariasztók lennének. Vettem én már mindenféle növénykeveréket ehhez, talán az elsők között volt, amit lerágtak. Nézzük sorra a tapasztalatokat!

A házas és a házatlan csigák ugyanúgy bosszantóak tudnak lenni és nagyon hasonló a probléma is, amit okoznak. A házas csigákkal azért nehezebb, mert szárazság idején nagyon elbújva, a csigaházukba rejtőzve élnek, és így főleg esős időben lehet őket rajtakapni a csintalanságon.

Egy ideje nyomozom a hatékony csiga elleni megoldásokat, ráadásul sok helyen olvastam a csigák jó oldaláról is, mint a nagy óriáscsiga a tavakban kieszegeti az algát is, ami még hasznunkra is van.

Egyes csigafajok csak az elhalt növényi részeket eszik és gyakran csigatojással is táplálkoznak.

Többségüknek kedvenc csemegéjük közé tartoznak az ínycsiklandozó palánták, az évelő szarkalábak, a fukszia, a csillagfürt, a legényvirág, és a lista igen hosszú, legutóbb a karalábéleveleimet falták fel úgy, hogy egyik nap volt, reggelre már csak a csonk maradt.

Ekkor kezdtem el tesztelni a rézhálót, rézdrótot is ellenük, mert nem volt elég hatékony a faforgácsos talajtakarás a magaságyásaimban.

Nézzük viszont a távoltartó növényeket!

A sarkantyúka egy olyan egynyári növényünk, melynek levelei igen keserűek és keserű illatot is árasztanak, így távol tartják a csigákat az ágyásunktól. Ültessünk belőle jó sokat! – Írja a legtöbb oldal. De mi a tapasztalat?

A sarkantyúkát rendre imádják viszont a földibolhák, így ne felejtsük el gyakran öntözni az ágyást, amibe ültettünk sarkantyúkát, mert hamar, ha nem is a csigák, de a földibolhák áldozata lesz a veteményesünk!

A házas és a házatlan csigák ugyanúgy bosszantóak tudnak lenni és nagyon hasonló a probléma is, amit okoznak (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ut-allat-orolt-barna-320956/)

A lángvirág nagy kedvencem, gyakori vendég a virágágyásaimban, és mivel pillangó- és méhecskecsalogató növény, így a veteményben is mindig helyet kap. A csigákat szintén illatos virágaival és leveleivel taszítja. Sokféle színben kapható, érdemes kísérletezni vele!

A tapasztalat azt mutatja a kertészetünkben, hogy amelyik ágyásban gyakori vendég a cickafark, ott a csigák is gyérebben jelennek meg, még eső után is. Egyrészt a virágzat és a levélzet is elég érdes, nem kedvence a csigáknak, de illatát tekintve is jellegzetesen kesernyés.

Valóban nem szeretik a keserű növényeket a csigák?

Annyiszor írtam már le a keserű illatanyagot csak ebben a cikkben, hogy jogos a kérdés, hogy vajon minden keserű növényt utálnak? Tegyük a szívünkre a kezünket: melyik fejes salátánk támasztaná ezt alá? Valószínűleg egyik sem, mert a csigáknál nem minden keserűanyag mumus, a körömvirágra is gond nélkül rámennek falatozni, pedig szintén erőteljes illatú és keserűanyagokban gazdag.

Összetettebb a kérdés, mint gondoljuk

A csigáknak akadálypályát kell építeni ahhoz, hogy ne kedveljenek egy helyet. Ez elérhető a levelek szőrözöttségével, vagy akár sűrűségével ugyanúgy, ami miatt a faforgács és a vastag mulcsréteg is bevált praktika ellenük.

Ezzel az öntözési hibával végleg tönkreteheti a hortenziáját

2026. szeptember 26. 11:10

Lekonyult a hortenzia levele? A túlöntözés éppen olyan veszélyes lehet, mint a kiszáradás. Mutatjuk, hogyan kerülheti el a bajt.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

Kánikula a balkonon? Így küszöböljük ki!

2022. május 19. 07:37

Gyakori probléma a társasházas ingatlanoknál is és sok kertesháznál is, hogy főleg a déli fekvésű erkélyen nem lehet megmaradni a nyári melegben.

Ehető vadnövények, melyek tavasszal szedhetők

2023. március 24. 06:36

Ehető vadnövények sokasága van előttünk tavasszal, melyeket ha ismerünk, akár egy jó salátára valót is összegyűjthetünk.

Érdemes-e gömbkoronájú fákat ültetni? Milyen speciális gondozást igényelnek?

2021. április 23. 14:37

Ami előnyük az a hátrányuk is. Növekedésük korlátozott, ezért utcai közmű légvezetékek alá is ültethetők anélkül, hogy ágai hozzáérnének, károsítanák azokat.