Imádom az őszt, talán a legkedveltebb évszakom, persze a tavasz mellett. Szeszélyes, mint mi nők, és ezernyi és egy színben pompázik a természet. Valahogy nekem sosem az elmúlás jut róla eszembe. És nem csak a születésnapom végett.
Az őszt sokan az elmúlással azonosítják, de egy naturkertész szemében, aki a természettel együtt veszi a levegőt – vagy legalábbis próbálja -, annak az ősz egy mesés utazás az évszakok között.
Már kislánykoromban elvarázsoltak az őszi falevelek és gyűjtöttem a legkülönfélébb színeket, mintázatokat. Összehasonlítottam, hogy még egy fa lombja esetében sincs sokszor két egyforma levél és éreztem azt, hogy ebben több van, mint pusztán elmúlás. Csak akkor még vajmi keveset tudtam a biokémiáról.
Az ősz minden kultúrában mást szimbolizál
A görög mitológiában az ősz története például nagyon mást jelent. A mondák alapján az ősz akkor kezdődött, amikor Perszephonét, Demeter lányát, aki a természet és az aratás istennője volt, elrabolta Hadész, az alvilág istene. Történt mindez azért, mert Hadész beleszeretett Perszephonéba, és azt akarta, hogy ő legyen mellette az alvilág királynője. Ezután Demeter annyira felháborodott azért, mert lányát elrabolták, hogy a bolygó összes növényét éheztetni kezdte, amíg Perszephoné vissza nem tért a tavasz kezdetére.
A látvány igen “mesebeli”, de a természetben sok biokémiai folyamat lejátszódik ahhoz, hogy valóban elkezdjenek színeződni a lomblevelek.
Ahogy az időjárás változik, megváltozik minden olyan körülmény is a növények körül, ami ahhoz szükséges, hogy klorofill képződhessen. Ahogy csökken a hőmérséklet és csökken a napsütéses órák száma, emellett a fény beesési szöge is változik: a klorofilltermelés lelassul, majd leáll a lombullató növényekben.
Gondoljunk a rajzórai színkörre!
A klorofill az, ami a zöld színt képviseli a természetben. A levelek színe nem csak zöld színből áll: sárgák, lilásak, pirosak is vannak bőven, és ahogy csökken a zöld szín, úgy fedi fel magát a többi szín is a levelekben.
Így lesz az őszi lombszíneződés olyan varázslatos, mintha a színkör egyes elemeit kivennénk a rendszerből és ezzel válna valóra a vízfestékkel festett színek sokasága.
A vöröses, bordós szín az antocianidoknak köszönhető, míg a barnás színt a csersav idézi elő.
És ha már csersav: tehát nem csak színanyagokról van szó, melyek aránya változik, hanem más egyéb alkotóelemek, kémiai összetevők is beleszólnak a lobszíneződésbe.
A téli fagy viszont már a vörös pigmentek előállításának folyamatát is leállítja, amitől a piros színek is fokozatosan eltűnnek a kertben.
Még egy érdekesség, hogy a hosszan tartó száraz idő és az őszi még vénasszonyok nyarás napfény több cukor felhalmozódását eredményezi a levelekben, ami azt jelenti, hogy a levelek élénkpirosak lesznek.
És miért hullik le a levél a fákról?
A levélhullás is egy érdekes folyamat. Ahogy beérkezik a hidegebb idő és kevesebb fény időszaka, az ágak és a levelek közötti kapcsolódási “ponton” egy parafaszerű membrán keletkezik, ami elzárja a tápanyagokat és a vizet is fokozatosan a levelektől. Így azok kevesebb “életerőhöz” jutnak és beindul a már fentebb említett sokféle és összetett biokémiai folyamat, ami a lombszíneződés.
De a lehullás már más tészta, mert azt a hormonváltozások okozzák a növényen belül. A növények elkezdenek szintén az időjárásváltozás hatására olyan sejtnövekedési hormonokat termelni, melyek az ág és a levélnyél közötti részekhez tolulnak, konkrétan a levél kénytelen leesni a helyéről. Elindul a rügyek képződésének időszaka, melyekből aztán tavasszal új levelek bújhatnak elő.
