Beérhet még a zöld paradicsom ősszel a kertben?

Agrofórum Online

Szeptember végén, október elején van még esély arra, hogy beérik a kertben a zöld színű paradicsom?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom termésének érési folyamata meglehetősen hosszú, mely során nemcsak számos szemmel látható változáson, hanem belső, biokémiai változásokon is keresztülmegy a bogyó (sav-cukor aránya kialakul, fogyasztásra alkalmassá válik). A virágok kifejlődésétől a termések szüretéig általában 30-40 napnak kell eltelnie, mely időtartam optimális feltételek mellett értendő. A paradicsom éréséhez legalább 10 fok feletti hőmérséklet szükséges, de optimálisnak a 18-24 fok közötti hőmérséklet mondható. Az érés szempontjából a túlzottan meleg, 40 fok feletti hőmérséklet ugyancsak káros, a bogyók színesedésének elmaradása miatt.

A termések zöld színe az érés folyamán fokozatosan világosodik, majd megindul elsőként halványan, majd lassan erősödve piros, fajtára jellemző színezete is. A fagyok beálltáig természetesen az érés folytatódhat, de ezt nagymértékben befolyásolja a hőmérséklet, valamint a napsütéses órák száma is. A halványan már megszínesedett termések beérése még biztonságosnak mondható, viszont a teljesen zöld paradicsom beérése már kétséges. Az érés folyamatában, főként száraz időjárásnál, érdemes ebben az időszakban is a növényeket öntözni, fejlődésüket továbbra is elősegíteni.

A zöld paradicsomokat sem kell feltétlenül a növénnyel együtt kidobni, azokat ugyanis utólag is be lehet érlelni. Ezeket a terméseket még a fagyok beállta előtt le kell szedni, mellyel felrepedésük, sérülésük kerülhető el. A zöld paradicsomokat papírral bélelt ládákba egymás mellé szellősen kell elhelyezni, majd pedig kissé meleg helyen tovább érlelni. Optimálisnak a 18-20 fokos körülmények tekinthetők, de ennél hűvösebb körülmények között lassúbb, míg melegebb hőmérséklet esetén gyorsabb érésük következik be. Ajánlatos a termések állapotának rendszeres ellenőrzése is, a romlásnak indult bogyók kiválogatásával ugyanis az összes termésünk elrothadása kerülhető el. Azt azonban érdemes tudnunk, hogy az így beérlelt, vagyis utóérlelt termések íze elmarad a szabadban, kerti körülmények között beérett bogyókétól.  

Óriásberuházás valósulhat meg Mosonmagyaróvár térségében

2019. május 20. 08:17

Ha a beruházás a tervek szerint elkészül, s jelentősen megnő a paprika-, paradicsom- és az uborkatermelés, az nemcsak a magyar piacot látja el egész évben, de magas hozzáadott értékű áruként jóval jövedelmezőbb, mint a gabonanövények értékesítése.

Minőség-ellenőrzés paradicsomban, gépi „szemmel”

2024. április 28. 12:10

A paradicsom minőségét eddig roncsolást okozó berendezésekkel ellenőrizték. Most a gépet megtanítanák, hogy a paradicsom látható hibáit felismerje.

Mely zöldségfajok magjaiból érdemes előzetesen palántát nevelni?

2024. február 8. 04:40

Kezdő kertészkedő vagyok, ezért fordulok Önökhöz egy kérdéssel. Mely zöldségfajok azok, melyek magjából érdemes, szükséges előzetesen palántát nevelni?

A világ egyik legédesebb paradicsoma Veresegyházról jön

2018. május 18. 07:12

A világ egyik legédesebb paradicsomát termesztik Veresegyházon. A vállalkozás 2016-ig 85 százalékban exportra termelt, de az ügyvezető tudatosan csökkentette az arányt, mert nagy dobásra készül.