19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

El kell távolítani a szamóca leveleit ősszel?

Agrofórum Online

Folyton termő szamócám van cserépben. Kérdésem, le kell csonkig vágni most ősszel?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szamóca lombjának eltávolítása nemcsak üzemi, hanem kiskerti körülmények között is bevált és hasznos eljárásnak számít az egyszer termő szamócafajták esetében. A lombeltávolításnak számos pozitív hatása ismeretes, többek között az új oldalelágazások fejlődésére is előnyösen hat, illetve a nyári levelek képződését serkenti. Emellett a rügydifferenciálódás is kedvezőbben alakul hatására, mely hozzájárul a jövő évi termésmennyiség növekedéséhez is.

Nem szabad elfelejtkezni a lombeltávolítás növényvédelmi vonatkozásáról sem, hiszen ez a lombbetegségek elleni védelemben is kiemelt szerepet kap. A lombeltávolítás pozitív hatása viszont csak akkor érvényesül, ha azt megfelelő időben végezzük el. Ezt a szüret után, július közepéig mindenképp érdemes befejezni az egyszer termő fajták esetében. A később végzett lombtalanítás már negatívan hat a növény fejlődésére, ezáltal a jövő évi termésre egyaránt. 

A szamóca lomblevelei a vegetációs időszakban folyamatosan cserélődnek, vagyis az idősebbek fokozatos elhalása, eközben pedig újabb levelek képződése figyelhető meg. Évente több levélgeneráció fejlődik ki és hal el, míg a levelek által begyűjtött tápanyagok és víz a növény élő részeibe vándorol. A folyton termő szamócafajták érése a nyár közepén sem fejeződik be, hiszen azok érése még akár a fagyok előtti időszakig is eltarthat. E fajtáknál a lombeltávolítás az alkalmas időszakban, nyár közepéig a szakaszos szüret miatt nem történik meg. A későbbi időszakban, novemberben történő elvégzése esetén, pedig jótékony hatása már nem tud érvényesülni. Azt ajánlanám, hogy az összes lombot semmiképp, csak a funkciójukat már befejezett, elöregedett leveleket távolítsa el. Ezen levelek az őszi időszakban gyakran kórokozókkal is fertőzöttek lehetnek, így nagymértékű fertőzöttség esetében, a jövő évi növényvédelem megalapozása miatt is, a teleltetés előtt ajánlatos lehet az állomány gombaölő szeres permetezése.

Selyemfényű puszpángmoly: aktívak, idén még két nemzedékre lehet számítani

2019. március 20. 04:36

Néhány korai virágzású gyümölcsféle, így a mandula és a korai kajszi fajták már virulnak, de néhány kertészeti károsító is előjött telelőhelyéről.

Eper, földi eper vagy szamóca? Melyik mit jelent?

2026. július 1. 04:40

Eper, földi eper vagy szamóca? Melyik mit jelent, valaki így, valaki úgy használja a köznyelvben. Kérem segítsenek a pontos megértésben!

Miféle apró kukacok rághatnak a szamóca terméseiben?

2024. augusztus 21. 04:37

Szeretném a segítségüket kérni. Milyen apró kukacok rághatnak a folyton termő földi eper termésében?

Rubion: földieper-szedő robot a szezonmunkások helyett

2019. augusztus 3. 09:38

Az angolok azért folytatják nagy lendülettel a mezőgazdasági robotok fejlesztését mert a Brexit utáni időkre készülnek.