Miként kezeljem az elszürkült és megrágott levelű leandert?

Agrofórum Online

Az idén ajándékba kapott leandertő levelei nagyon furcsák, szürkés színűek, és valami rágja is. Mit tudok vele tenni, ha meg akarom menteni? Hogyan kezeljem?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A megküldött kép szerint a leanderén kétféle károsítás is előfordul. A fiatal hajtáscsúcsi leveleken ezüstös elszíneződés látszik, apró tűhegynyi pontokból áll össze ez a szín. Takácsatka okozza, okozta. A kétfoltos vagy közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) egy sok tápnövényű, tehát számos növényen is megtelepedő és károsító szívó kártevő. Kifejlett alakjai is aprók, 1 mm körüliek, lárváik még kisebbek. Alakjuk hasonlít a pókokéhoz, 4 pár lábbal rendelkeznek. A levelek hátoldalán, ezért kicsit rejtve élnek, nem észlelhetők, csupán amikor már telepeik kialakulnak, és a szívogatás hatására a levelek színe megváltozik. Jellemző, hogy finom pókhálószerű szövedéket készítenek, a pókokhoz hasonlóan, és abban élnek. Gyakran ez a szövedék hívja fel a figyelmet jelenlétükre. Minden növényen a gyenge, hajtásvégi leveleket keresik fel, ott érdemes figyelni, keresni őket. A szívogatott levelek elhalnak, elszáradnak, ilyenkor az atkák új, élő levelekre vándorolnak tovább. Meleg, sokszor a forró, napos helyeken lévő növényeken telepednek meg, napos, déli fekvésű teraszokon, kertrészeken szaporodnak fel.

Atkaszívás és ormányosbogár okozta rágások (fotó: a kérdező felvétele)

Védekezhet ellene erős vízsugárral végzett lemosással, nedves ruhával történő lemosással, a levelek mindkét oldalán elvégezve. A káliszappanos lemosás vagy permetezés is hatásos, hasonlóan a Vektafid is. Kifejezetten atkaölő szerek is alkalmazhatók ellene, pl. Sanmite, Nissorun, Flumite, a rovarölő szerek nem hatnak az atkákra. Többszöri, ismételt kezelés is szükséges lehet, erre számíthat. Javaslom az erősen fertőzött hajtásokat visszavágni és utána permetezni. Így nagyobb a valószínűsége a hatékonyságnak. Permetezésnél tapadásfokozó anyag is szükséges. Teleltetés előtt feltétlenül mentesítse a növényt, a téli tárolás alatt kemény pusztítást szoktak folyatni az atkák.

Vincellérbogár (Otiorhynchus sp.) kifejlett egyede

A másik kártevő a vincellérbogár (Otiorhynchus sp.), melynek bogár alakjai szokták a levelek szélét karéjosan kirágni. Ilyen rágási nyomok láthatók a megküldött képen. A vincellérbogár tipikusan faiskolai kártevő, faiskolai árukkal lehet szétterjeszteni és házikertbe bejuttatni. A bogarak éjszaka aktívak, ezért ritkán láthatók, nappal elbújva tartózkodnak. Lárvái a konténeres növények talajában élnek és a gyökerek elrágásával károsítanak. A rágási nyomok alapján a leander földje fertőzött lehet, ezért javaslom még teleltetés előtt a növényt új talajba átültetni és a gyökereit is átvizsgálni, hogy a vincellérbogár minden alakjától mentesen kerüljön át az új talajába.

A leveleken élő bogár ellen bármelyik kapható kontakt hatású rovarölő szer alkalmazható és hatásos, gyéríti azokat, amennyiben tapadásfokozó anyagot is használ a permetléhez. A talajban élő lárvái ellen a hasznos fonálféreg-tartalmú Nematop, vagy a parazitagomba-hatóanyagú Artis pro biológiai szereket ajánlom. Érdemes a vincellérbogár felszaporodását és elterjedését megelőzni, mivel minden fás növényt károsíthat a kertben.

Kiemelt kép: Pixabay

Mi károsítja a díszkörtefákat?

2020. május 27. 07:36

Környékünk utcáin díszkörtefákat ültettek az elmúlt években. Ezeken a fákon a levelek összehajolnak, torzulnak, fehéres színük van. Néhol tépett kinézetűek. Mi okozhatja ezt az elváltozást?

Mi károsítja a menta leveleit?

2019. szeptember 10. 09:10

Sz. Renáta kérdése: Menta bokrok levelein apró, kerek, barna foltok jelentek meg, szinte mindegyik levélen. Teának nevelem, most szüreteltem volna. Mi okozhatja?

Miért hullott már le a kajszibarack levele?

2019. szeptember 23. 13:17

B. Kriszta kérdése: Kajszibarack fám levele augusztus közepétől tömegesen hullik, rajta nagy barna elhalásokat látok. Mi okozhatja? Ilyen még nem volt a kertemben.

Még a tél előtt kiültethetem a cserépből a krizantémokat a kertbe, vagy már csak tavasszal?

2023. november 9. 04:40

Mennyire télállók a krizantémok? Vettem különleges virágú cserepes krizantémokat a napokban, és bizonytalan vagyok, hogy most ősszel kiültethetem-e azokat, anélkül, hogy elfagynának télen. Mikor ültessem ki, még tél előtt vagy tavasszal?