Tényleg mérgező a zöld burgonya?

Agrofórum Online

Azt olvastam és hallottam is ismerősöktől, hogy a burgonyagumó, ha megzöldül, akkor mérgező lesz. Tényleg mérgező az ilyen krumpli?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonya egy széles körben fogyasztott és sokféle módon felhasználható zöldségnövényünk, melyből számunkra értékes részét gumói adják. A növény különböző részeire jellemző, hogy kisebb vagy nagyobb, változó mennyiségben, de mind tartalmaznak szolanint. A szolanin nagyobb mennyiségben történő fogyasztása által, mérgező hatása miatt, gyomorfájás, hányás, illetve egyéb, akár súlyosabb tünetek is kialakulhatnak, így jelentős mennyiségben való fogyasztása kerülendő.

A gumók az őket ért fényhatás következtében jellemzően nemcsak klorofillt, zöld színanyagot termelnek, hanem emellett szolanintartalmuk is megnövekedik. Ajánlatos ezekből a gumókból fogyasztás előtt a zöld részeket kivágni, vastagon meghámozni. Érdemes ugyancsak így tenni a kicsírázott burgonya esetében, annak csíráit és a kicsírázott rügyek környékét nagyobb mértékben meghámozni a mérgezés megelőzése érdekében. 

A gumók zöldülése már a termesztés alatt is bekövetkezhet, nem feltétlenül csak a tárolás során való megjelenése a jellemző. A termesztés során fontos technológiai elemnek tekinthető a bakhátak elkészítése, ezáltal a gumó életterének növelése. A gumó növekedése során bekövetkezhet ugyanis a talajból való kibújása, mely idővel annak zöldüléséhez fog vezetni. A bakhátak elkészítését ezért minden esetben, továbbá a gyomok irtásának fontossága miatt is ajánlatos elvégezni.

A tárolás során is szükséges ügyelni a fénytől való védelemre, melyet lehetőség szerint alacsony hőmérsékleten való tartással kell párosítani. A saját magunk megtermelt burgonya mellett a vásárolt termények eltarthatósága is csak ugyanilyen körülmények között biztosítható hosszútávon. A csírázás megindulása a fény mellett a magas hőmérsékleten (10 fok alatti hőmérsékleten tároljuk a burgonyát) való tartás által egyaránt bekövetkezik. A szolanintartalom a rügyezés hatására minden esetben növekedésnek indul a gumóban, így ennek megelőzése ebből a szempontból is kifejezetten ajánlatos. A gumókban található mérgező anyag főzéssel kisebb mértékben, míg magas hőfokon történő sütéssel nagyobb mértékben lecsökkenthető, így nyersen való fogyasztásuk kerülendő.

Minek a tojásai vannak a burgonya levelén?

2025. május 21. 04:39

A megküldött képek alapján, minek a tojásai vannak a burgonya levelén? Válaszukra nagyon kíváncsi vagyok!

Mikor ültessük el a burgonya gumóit?

2024. április 6. 04:36

Mikor kell ültetni a burgonya gumóit, és hogyan végezzük ezt a feladatot?

A hazai koraiburgonya-termesztés kialakulása és mai gyakorlata

2019. március 30. 05:47

A burgonya ma a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye (1977-ben még csak az ötödik volt!). Jelenleg a termelés volumenében csak a rizs és a búza előzi meg.

Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

2020. május 26. 13:05

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?