13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra

Meddig várjunk a gyep utolsó nyírásával?

Agrofórum Online

Meddig érdemes várni ősszel a gyep utolsó nyírásával? Válaszukat előre köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyep télre való felkészítésének egyik fontos lépése többek között annak utolsó nyírása is. A gyep utolsó nyírásával hosszú ideig nem szabad várni, arra általában még az első fagyok beállta előtt érdemes sort keríteni. Az időjárás évenkénti változatosságából következően ennek pontos időbeli meghatározása nehéz lenne, de általában november végénél tovább nem ajánlatos ezzel várni. A fű hosszúságának beállítására is oda kell már figyelni. A fűnyírót úgy állítsuk be, hogy a fű hossza legalább 5 cm-es hosszúságú maradjon. Ez a hosszúság elegendő arra, hogy a fű a téli fényszegény időszakban is fotoszintetizáljon, így életben maradjon. Az ősz folyamán erre fokozatosan készülni is lehet, hiszen minden vágás során arra kell már figyelni, hogy a vágás magasságát kissé mindig növeljük.

A gyep áttelelését segítheti továbbá a tápanyagok megfelelő mennyiségű rendelkezésre állása is, ami azt jelenti, hogy már az ősz elején érdemes azt pótolni. Az időben kijutott tápanyagok a tél beállta előtt már a növények számára felvehető formában lesznek jelen a talajban. A tápelemek közül főként a kálium az, mely segít a stresszhatások átvészelésében, így a fagyok okozta lehűlés elviselésében is. Kifejezettem gyepek számára készített tápanyagok is beszerezhetők a kereskedelemben, melyek őszi kijuttatása ajánlott. Ezekre jellemző, hogy kálium mellett foszfort, illetve a szükséges mikroelemeket is tartalmazzák.

Az egész évben kellően ápolt, öntözött és nyírt gyep tavaszi szépsége a megfelelő télre való felkészítésen is múlik, melynek további részét képezi a gyepszellőztetés is. Ezt még az ősz folyamán elvégezhetjük, de tavasszal sem késtünk el vele, illetve akár a melegedő időjáráskor újra meg is ismételhetjük. A gyepszellőztetésre alkalmas időpont ősszel, még az utolsó nyírás előtt van. Ezzel a folyamattal az elhalt, sárguló részek távolíthatók el, valamint a tömörödött talaj lazításában is segítségünkre van, mellyel a fű növekedéséhez, jobb fejlődéséhez járulunk hozzá. Ne felejtkezzünk el a lehulló lombozat gyepről való eltávolításáról sem, valamint a kerti bútorok elhordása is szerepeljen listánkon, mellyel ugyanis a gyep kisárgulása, ritkulása, gombás betegségek kialakulása előzhető meg!

Téli talajtakarás a kertünkben: talajtakaró növényekkel a legjobb

2022. december 16. 05:37

A talajtakaró növények vastag rétege a legjobb, amit az őszi kertnek adni tudunk. Magjaikkal vessük be a megüresedett ágyásokat, magas ágyásokat, gyümölcsöst, szőlőt, hogy kertünk talaját a legegyszerűbb módon szuper talajjá alakítsuk át.

Hogyan védjük a fügét télen a hidegtől?

2023. október 20. 04:38

A füge teleltetésével, fagy elleni védelmével kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Hogyan védhetjük meg eredményesen a fügét télen a hidegtől?

Megmetszhetem a lakásban tartott babért? Mikor lehet kiültetni?

2023. október 29. 05:40

Már több éve nevelek egy babérnövényt a konyhámban, nagyon magasra nőtt. Vissza metszhetem? Kiültethető-e, ha igen, mikor érdemes, hogy életben maradjon? Úgy nézem, nem érzi jól magát jelenlegi helyén.

Lyukas a babszem! - Ki lehet az elkövető?

2019. november 30. 10:54

F. Zita kérdése: A kamrában tárolt szemes babot apró, sötét színű bogarak kilyuggatták. Mik azok, hogyan menthetem meg a még nem károsodott babot?