Muskátli levelein sok apró rágást találtam, mi okozza? Hogyan védjem meg a növényemet? Érdemes megtartanom, és ilyen állapotban teleltetnem?
Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
Kedves Kérdező!
A beküldött képen is látszik, hogy a rágást még a szabadban okozta valami a leveleken. Azóta a virág már védett helyen telel, viszont a növénnyel együtt feltehetőleg a károsítót is áttelepítette, így további kártételére is számítani lehet. A helyzetet még az is bonyolítja, hogy a rágások sokkal korábbról is származhatnak, abból az időből, amikor a lyukas levelek még csupán növekedtek. Az is előfordulhat, hogy a kártevő már nem is él a virágon.
A rágási nyomok alapján, mivel azok nem karakteresek, csak valószínűsíteni tudom a kártevő(ke)t. Javaslom, hogy a virág lombját tüzetesen vizsgálja át, a levelek hátoldalát, levélnyelét, virágbimbóit és a cserép talaját, annak felső rétegét és a cserép külső felületét is. Csak a károsító jelenlétével lehet megbizonyosodni kilétéről, és azonosítani azt.
Kétféle lehetőség látszik valószínűnek. Nyár végétől, augusztustól novemberig muskátlin gyakoriak a gyapottok-bagolylepke lárvái, melyek a levelek mellett a virágbimbókat is előszeretettel kirágják. A muskátlira lerakott petékből kikelő igen apró, vékony, alig észrevehető méretű hernyók először levelekkel táplálkoznak, majd hamar berágják magukat a virágbimbókba, ott nőnek, kiürítésük után újabb bimbóba másznak át, sorra kiodvasítják azokat. Gyorsan és erős rágási kárt képesek okozni. Tulajdonképpen kémiai kezelést nem érdemes ellene folytatni, a bimbóban élő hernyókat kevésbé éri el a rovarölő szer.
Bevált védekezési módszer a növény tüzetes ellenőrzése. Hasznos lehet a lomb erős, hirtelen ütögetése, aminek hatására a felszínen tartózkodó hernyó – védekezésképpen – leveti magát. Könnyű megtalálásához a cserép földjét világos, egyszínű papírlappal javasolt leteríteni vizsgálat előtt. Árulkodó jelek a lárvák hátrahagyott apró ürülékmorzsái. Ha ilyeneket lát, biztosan hernyó él a lombon. A virágbimbókat is alaposan nézze végig, amelyiken kerek lyuk tűnik fel, abból már a hernyó eltávozott! A fertőzött bimbókat vágja le és semmisítse meg! Egy tövön több hernyó is élhet, a lepke petéit többesével rakja le, ezért is fontos gondosan átvizsgálni a növényt. A megsemmisített lárvák után a muskátli ellenőrzését ne hagyja abba, 3-4 naponként ismételje meg! Javaslom a rágott leveleket lecsípni a tőről, csak ép leveleket hagyjon rajta! Ezzel megkönnyíti az esetleges újabb rágási kártétel biztos elkülönítését a régiektől. Az ürüléknyomokat is érdemes leseperni a levelek felszínéről. A kintinél melegebb helyre bekerült muskátlin a behurcolt kártevő gyorsabb növekedésre és intenzívebb táplálkozásra fog váltani, tehát nyomokat hagy hátra. Amennyiben 10-14 nap múlva újabb rágást vagy ürüléknyomokat nem észlel, sikeresen mentesítette tőle a virágot.
A másik lehetséges károsító a meztelencsiga (házatlan csiga) lehet, melyet a cserép aljára tapadva vagy talajának felső rétegében találhat meg. Mivel a csiga éjszakai állat, sötétben jön elő, a talajba is a külső világosság miatt fúrja be magát nappalra. A cserép földjének felső rétegét lazítsa, forgassa fel, ha él benne csiga, ott találhatja meg! Ellene egy cserép virág esetén nem szoktunk vegyszereket alkalmazni.
Kiemelt kép: Pixabay