Pók-Háló névre keresztelte azt a kutatását az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), amellyel az önkénteseket is segítségül hívva felmérte a hazai kertek nyolclábú népességét.
Az önkéntesek feladata az volt, hogy lencsevégre kapják a közvetlen környezetükben, kertjükben, házukban megtalálható pókokat. És mindezt miért? A következőkben ez is kiderül.
A közelmúltban mutatta be a szervezet a SEEN (Social Engagement in Ecology Network) Hungary 2024 – Citizen Science, azaz közösségi tudományos kutatásokat felvonultató konferencián a program első eredményeit.
Az már most elmondható, hogy a pókok kertekből kimutatott magas fajszáma minden várakozást felülmúlt. A kutatás egy társadalmi felelősségvállalási program keretében valósulhatott meg, amelyet a közelmúltban különdíjjal ismert el a zsűri a 4. DoingGood – CSR Award alkalmából.
De mi is ez a citizen science?
Így nevezik a lakossági, közösségi részvétellel zajló kutatásokat, amelyek csak a közelmúltban váltak ismertté Magyarországon. De ez idő alatt is kirajzolódott, hogy nagyon komoly hozzáadott értéket hordozhat a kutatók és az önkéntesek együttes munkája.
Érthető tehát, hogy miért hirdetett meg az ÖMKi tavaly két közösségi kutatást is, köztük a már nagyvonalakban ismertetett biológiai sokféleség témában létrehozott Pók-Háló citizen science programot.
Műveljük (megfelelően) kertjeinket
A kertünk rajtunk kívül jó néhány más élőlény otthona is, a kertművelési szokásainkkal pedig mi is alakítjuk közvetlen környezetünk biológiai sokféleségét. Ez a kutatás ezt a témát járta körbe az önkéntes résztvevőkre támaszkodva, abból a megfontolásból, miszerint a pókok meghatározó indikátorai egy-egy élőhely állapotának.
A projekt célja pedig az volt, hogy a pókok csoportján keresztül bemutassa azt, hogy kertészkedési szokásaink és kertünk „természetességi foka” mekkora hatással is van az ott kialakuló életközösségekre. Egy olyan kert ugyanis, ahol megőrizzük a természetes vegetáció elemeit, ezentúl különféle virágos növényeket telepítünk, az számos más élőlénynek is életteret biztosít.
Ez pedig azt jelenti, hogy természetvédelmi szempontból értékesebb és fenntarthatóbb környezetet alakítunk ki. Így a kutatók kezdeti feltevése az volt, hogy minden olyan emberi beavatkozás, illetve kertművelési szokás, mely a kertben előforduló növények fajszámát és a kert szerkezeti sokféleségét csökkenti, végső soron negatív hatással van az ottani ízeltlábú közösségek összetételére és biológiai sokféleségére is. Ezért a kerttel és kertművelési szokásokkal kapcsolatos kérdést is feltettek a résztvevőknek.
Eredményül azt kapták, hogy a fajgazdagság és a mesterséges burkolattal rendelkező felület aránya között szignifikáns negatív kapcsolat van.
Ez lényegében azt jelenti, hogy a burkolt felület arányának növekedésével valamelyest csökken a kertek fajgazdagsága. Nyilvánvalóan minél nagyobb területet foglalnak el a kertben az épületek, burkolt teraszok, járdák stb., annál kevesebb természetes vagy féltermészetes élettér marad az élőlények számára, annál egysíkúbb lesz a kert póknépessége is.
Általánosságban véve az élettér nagyságának növekedésével annak szerkezeti sokfélesége is növekedni szokott, mely így annál inkább kedvez a biológiai sokféleségnek.
Vegyszerhasználat kontra biológiai sokféleség
Az első összesítések szerint, a kémiai növényvédő szerek használatának gyakorisága alapján a kert „természetességi foka” nagyvonalakban jól felmérhető. A kimutatások, úgy tűnik, hogy alátámasztják a kutatók azon feltevését, miszerint a pókfajok számának csökkenését eredményezi az azokat nem használó kertekhez képest. Ez pedig negatív hatással van a kertek biológiai sokféleségére.
Nem kedvez a biodiverzitásnak a gyakori fűnyírás sem
Bár a vegyszereket évente egyszer vagy többször kijuttatók csoportja között a megfigyelt pókok fajszámában nincs túlzott különbség, ugyanakkor a pókcsaládok egymáshoz viszonyított, a pókközösségen belüli arányaiban igen.
A vegyszerhasználat és annak mértéke sokszor más kertrendezési gyakorlatokkal is párosul. Akik „katonás rendet” igyekeznek tartani a kertjükben, azok jellemzően jobban hajlanak arra, hogy vegyszereket is kijuttassanak.
Az aljnövényzet, illetve a fű gyakori kaszálása szintén kedvezőtlenül hathat a kert póknépességének összetételére és a biodiverzitásra is. Ugyanakkor az egyes tényezők hatásait, mint mondjuk a fűnyírás vagy a vegyszerhasználat gyakorisága, nehezen lehet elválasztani egymástól, így ez további elemzést igényel.
Májustól késő őszig…
… készültek a fotók. Az önkéntes adatküldőknek ebben az intervallumban volt lehetőségük az ÖMKi online felületén regisztrálni a kertjüket és feltölteni a megfigyeléseiket fényképek formájában. Első lépésként a kertre vonatkozó kérdőívet töltötték ki a regisztrálók, majd a kertben megfigyelt pókokról készült fényképfelvételeket is.
Azt követően, hogy a szakemberek átnézték azokat, a megfigyelt példányokat beazonosították és a gyűjtött adatokat térképes adatbázisokban rögzítették. Az ÖMKi beszámolója szerint Magyarország közel minden tájegységéről érkeztek megfigyelések.
127 pókfaj, 29 pókcsaládból
A beérkezett képmennyiség alapján a regisztrált kertekből összesen 29 pókcsalád 127 pókfaját sikerült kimutatni. A feltárt fajok, csoportok között megtalálunk kevésbé ismerteket is, mint pl. a márványos álkaszáspók vagy az üvegházi törpepók.
Az adatok összegzése szerint a résztvevő kertekben a keresztespókfélék (Araneidae) domináltak: az összes megfigyelés 18,6 %-át ennek a családnak a képviselői tették ki. A keresztespókfélék után a farkaspókok (Lycosidae – 13,9 %), álkaszáspókok (Pholcidae – 11,9 %), zugpókok (Agelenidae – 11,1 %), törpepókok (Theridiidae – 11 %), karolópókok (Thomisidae – 6,4 %) és ugrópókok (Salticidae – 4,6 %) képviselői következtek.
A magyarországi kertek pókjai
A kutatás egyik eredménye az a szakemberek által készített képes összefoglaló, amely segítségével könnyedén azonosíthatjuk kertünk lakóit, azonkívül számos érdekességet is megtudhatunk azokról.
Jöjjön ezek közül néhány, kedvcsinálóként
Házfalon várakozó, hím fekete hangyautánzópók (Leptorchestes berolinensis) látható ezen a fotón. Az ugrópókok családjába tartozó faj az evolúció során testalkatában, mozgásában egyaránt hangyaszerűvé alakult, ezáltal jórészt elvesztve a családra jellemző ugróképességét.
A hangyához való hasonlatosság előnye, hogy a kellemetlen szagú hangyasav miatt a hangyákat a legtöbb ragadozó elkerüli. A pók nappal vadászik kisebb rovarokra,pókokra.
Ezen a fotón a Scotophaeus nembe tartozó kövipók néz szembe a kamerával. Marcona kinézete ellenére veszélytelen pókról van szó, amely lakásokban is gyakori, bár ritkán kerül szem elé. Az 1,5 centi testhosszúságú pók ugyanis éjszaka indul csak portyára.
Étlapján saját testméreténél nagyobb pókok, többek között zugpókok is szerepelnek. A kockázatos, birkózásszerű küzdelem közben a kövipók erős, ragacsos fonalat ereszt szövőszemölcseiből, ezzel megbéklyózva a veszélyes préda lábait.
Fenyegető kinézetű nőstény nagy faggyúpók (Steatoda grossa) bukdácsol a kövek között. E faj az egyik leggyakoribb hazai szinantróp faj, azaz olyan pókfaj, amely előszeretettel él emberlakta környezetben. Ha a fotó láttán a hírhedt fekete özvegy jutna eszünkbe, az nem véletlen, a faggyúpókok (Steatoda spp.) és a hazánkban nem honos fekete özvegyek (Latrodectus spp.) ugyanis a törpepókfélék (Theridiidae) családján belül is viszonylag közeli rokonok.
Bár első ránézésre igen hasonlóak, az özvegyek lábai arányaiban hosszabbak és utótestük hasi oldalán szinte mindig látható vörös folt, csík, vagy homokóra-alakú minta. A faggyúpókok mérge kevésbé veszélyes az emberre nézve, rendszerint mindössze enyhén viszkető duzzanatot okoz.
Kusza kinézetű hurokhálójukat többnyire sarkokba, ablakok mélyedésébe, vízszintes felületek (például polcok, radiátorok, párkányok) alá szövik. Hálójuk különösen erős, és a függőlegesen a földhöz erősített, ragacsos fogófonalak a póknál jóval nagyobb, erősebb prédát is képesek megbéklyózni, többek között a földön közlekedő poloskákat, ezerlábúakat, bogarakat és darazsakat is.
A nőstények több évig is élhetnek, sötét utótestükön legtöbbször különálló, világos foltok sorakoznak, de különösen az idősebb példányok között előfordulnak a fotón szereplő példányhoz hasonló, teljesen fekete egyedek is.
(Fotók: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet)
