Hogyan tartsam távol a csigákat a szamócámtól?

Agrofórum Online

Gyakori eset nálunk, hogy a csigák rágják a szamóca terméseit is. Hogyan tarthatom távol a csigákat a szamócámtól?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csigák sajnos sok kellemetlenséget tudnak okozni a kertben, hiszen jelentős kártételük mellett a növényeket is szennyezik nyálkás testükkel, ürülékükkel és jelenlétükkel egyaránt. A tavasz vége felé, főként, ha bőséges mennyiségű csapadék, vagy öntözés áll rendelkezésre kertünkben, rendszerint nagyobb számban találhatók már meg növényeink közelében.

A csigáknak táplálkozásuk szempontjából több kedvelt növénye is van, de nemcsak zöldségeket, hanem dísznövényeket egyaránt képesek megrágni. Kisebb-nagyobb lyukakat a levelekbe, de a termésekbe is rághatnak, de az is előfordulhat, hogy a még fejlődő növények tövét, szárát elrágva okozzák azok pusztulását. A leggyakrabban a kártevőt nem láthatjuk kertünkben, hiszen éjszaka, nedves és sötét körülmények között válik tevékennyé, így az önmaguk után hagyott nyomok alapján (rágás, nyálka, ürülék) kell beazonosítanunk a csigákat. A szamóca termésén általában kisebb vagy nagyobb bemélyedés jelzi táplálkozásukat, de akár az egész gyümölcsöt is elfogyaszthatják.

A csigák elleni védelem nem egyszerű feladat a kertben, de számos trükk, házi praktika létezik, melyeket érdemes lehet kipróbálni. Első körben, a reggeli órákban, vagy sötétedés után egyedei akár tetten is érhetők, összegyűjthetők. A szamóca esetében jó szolgálatot tehet a friss, száraz szalmával való takarás, de a növények köré szórt hamu egyaránt. Vannak, akik a tojáshéj, műtrágya, kávézacc kiszórását részesítik előnyben, de akár a sörcsapdák kihelyezése is jó módszerként szolgálhat.

Akik nem kedvelik a házi módszerek alkalmazását, azok számára biztosabb megoldást jelenthet a kereskedelemben kapható készítmények vásárlása. Természetes ásványi anyagokból készült, így bio módszernek számít a kiváló nedvszívó képességgel rendelkező, szepolit szilikát tartalmú készítmény kiszórása. Ennek kijuttatása a növény köré, 3-4 cm-es sávban történjen, így a csigák ezzel mozgásuk során találkoznak! Száraz időjárás esetében akár több hét elteltével is képes az anyag hatását kifejteni, viszont jelentős esőzés után ajánlatos a csigaölő készítmény kijuttatását megismételni.

Kiemelt kép: Pixabay

Összefognak a legfontosabb szamócatermesztő országok

2020. február 27. 09:47

A legfontosabb szamócatermelő országok – Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália – fogtak össze a termőterületeik stabilizálása érdekében.

Így készül a házi szamócalikőr – egyszerű recept, garantált siker

2026. május 28. 11:10

A szezonális gyümölcsök feldolgozásának egyik legízletesebb módja a házi likőrkészítés. A szamóca különösen alkalmas erre, hiszen aromája intenzív és természetes édessége jól érvényesül. Egy egyszerű recepttel akár kezdők is sikerrel járhatnak.

Hogyan ápoljuk kora tavasszal a kertbe ültetett szamócát?

2025. március 21. 04:36

Hogyan ápoljuk kora tavasszal a kertbe ültetett szamócát? Köszönöm a válaszukat!

Milyen betegségek támadhatják meg a szamócabogyókat?

2023. május 5. 04:38

Milyen betegségek támadhatják meg a szamóca gyümölcsét? Tudnának ebben a témában segítséget nyújtani