Ritkább vendégek a madáretetőnél – II. rész

Ezeknek a madaraknak a felbukkanása nemcsak azért ritka alkalom, mert kevésbé vannak hozzászokva az etetőkhöz, és részben átvonuló, részben téli vendégeink, hanem a hazai élőhelyeik rohamos csökkenése miatt is. Nem kevesebb, mint 20 év alatt ötödére csökkent a fenyvesek területe Magyarországon, ami nem meglepően hazánk éghajlatának változásával is összefügg.

Hazánkban az egyetlen őshonosnak tekinthető fenyőfaj az erdeifenyő, amely főként a nyugati országrészben található meg nagyobb területen. Az erdeifenyőn kívül hazánkban fellelhető más fenyőfajokat máshonnan telepítették be (pl. lucfenyő, vörösfenyő).

Az egyre melegebbé és szárazabbá váló hazai időjárási viszonyok, a fenyőfélék kártevőinek elszaporodása és gyors terjedése egyaránt nem kedveztek a fenyőfajoknak. Ezeknek a fafajoknak a betelepítésével kísérleteztek a 20. század eleje óta, sajnos sikertelenül. A szakemberek többsége szerint a lucfenyők 20 éven belül – egy-egy foltot leszámítva – eltűnhetnek az országból.

Ezek a kilátások nem sok jót ígérnek azoknak a madárfajoknak sem, amelyek életmódja, fészekrakása és utódgondozása a fenyőfélékhez kötődik, éppen ezért egyre ritkábban kerülnek a szemünk elé. Ezek közé a fajok közé tartozik a fenyőrigó, a fenyőszajkó és a fenyőpinty is.

Fenyőrigó

A fenyőrigó (Turdus pilaris) nagy csapatokban érkezik Európa hegyvidékeiről hazánkba telelni. Magányosan szinte sosem mutatkozik, mindig fajtársaival együtt repül. A költés idején is kisebb kolóniákba szerveződnek, feltehetően a ragadozók elleni hatékonyabb védekezésképp. A kontinens északibb területein gyakori költőfajnak számít, állománya stabil. Észak-európai állományának jelentős része hazánkban vészeli át a hideg hónapokat. Rendszerint tél végén találkozhatunk hazánkban a legnagyobb csapataival, amikor elindulnak haza, északra, a fészkelőhelyeik felé.

Tápláléka változatos, tavasszal és nyáron a legfőbb tápláléka a földigiliszta, de rovarokkal (szöcske, légy, rovarlárvák), pókokkal és csigákkal is táplálkozik. Ha talál ősszel kökényt, galagonyát, csipkebogyót, borókát, magyalt, madárberkenyét, tűztövist vagy vadszőlőt, akkor szívesen fogyasztja azok termését is. Télen a többi etetőlátogató rigóhoz hasonlóan áttér az elérhetőbb magvas táplálékra, és a lehullott almát is szívesen fogyasztja.

Ez a barnás-szürkés tollazatú rigó kb. 25 cm-es termetével hasonló a nálunk elterjedtebb rokonához, a feketerigóhoz. A tojónak és a hímnek egyaránt szürke a koronája, a nyaka és a farktollai is, szárnyainak tollai barnás-sötétszürke színűek, alsó részük fehéres árnyalatú. Hegyes farktollai feketék, testének alsó része fehéres. A tojó színezetében kicsit barnásabb és kevésbé díszes, mint a hím, hogy jobban beleolvadjon költéskor a környezetébe. Mellkasa mindkét nemnek erősen pettyezett.

A fenyőrigó fészkelőhelyein is sok tekintetben úgy viselkedik, mint a mi rigónk: az ember közelségét megszokta, nagyon bizalmasan viselkedik. Gyakran költ a települések parkos területein, de nagyobb udvarokban cserjék alatt is nevelheti fiókáit. Mindeddig hazánk volt elterjedésének legdélibb határa, mivel az Alföldön és a középhegységeink területén is költhet. Hazánkban a nedvesebb élőhelyeket választja költőhelyül, ezért az árterekben, ligeterdőkben, illetve a középhegységekben számíthatunk a megjelenésére. Megfigyelések szerint a zárt erdőket elkerüli. Évente egyszer, legfeljebb kétszer költ. Fészkét fára építi, melynek pontos helyét a tojó választja. A fészket is a tojó építi meg a bokrok vagy fák villás ágain. Rendszerint 5-6 tojást rak, melyeket a tojó egymaga költ ki, de a kikelő fiókákat mindkét szülő gondosan eteti. A kicsik két hét után repülnek ki.

Fenyőszajkó

Sokszor évek telnek el, míg egy-egy fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes) szem elé kerül Magyarországon, tavaly mindössze egyetlen példányról kapott bejelentést a Magyar Madártani Egyesület Baranyai csoportja. Ez a szajkófaj a fenyőrigónál kisebb számú, de rendszeres átvonuló és téli vendég. Egy példánya kitartóan látogatta az etetőt egészen az az etetési időszak végéig. Az elmúlt évtizedben 2018-ban jelentettek több mint száz egyedet az ország legkülönbözőbb pontjain.

A fenyőszajkónak Európában két alfaja fordul elő, nálunk gyakrabban az úgynevezett törzsalak kerül elő, de az inváziós években (mint 2018-ban is), a szibériai alfaj (N. c. macrorhynchos) megjelenése a jellemző. A legtöbb madár ilyenkor az Alpokalján és a középhegységeinkben tűnik fel, de kertvárosi környezetből és parkokból is többször megfigyelték már. A fenyőrigóhoz hasonlóan az emberrel szemben bizalmasan viselkedik, sokszor igen közel engedi magához a kíváncsi kétlábúakat.

Eurázsia hegyvidéki és klímazonális fenyvesiben költ. Gallyakból készített fészkét a fenyőfák északi oldalára, jól védett helyre építi, a belsejét puha anyagokkal (mohával, tollakkal) béleli. Fészekalja 3-5 tojásból áll, a két szülő felváltva kotlik 17-19 napig. A fiókák etetése is a hím és a tojó közös feladata. A fiókák a fészket 3-4 hetes korukban hagyják el.

A felnőtt egyedek kb. 32-34 cm hosszúak, fejtetőjük és szárnyuk sötétbarna, fekete foltokkal. Testének tollazata világosbarna, fehér mintázattal, ami jól elrejti a környezetében. Erős csőrével ügyesen hozzáfér kedvenc eledeléhez, a fenyőmaghoz (különösen a cirbolyafenyő magját szeretik), de lombhullató fák termését, csonthéjasokat is fogyaszt, emellett rovarokat és kisebb rágcsálókat is zsákmányol.

Költése hazánkban nem bizonyított, csak feltételezett. A hazánkban megjelenő egyedek védelme érdekében a csendes megfigyelésükön túl nincs egyéb tennivalónk. Világszinten állományuk stabil, nagy egyedszámmal, ami lassan, de fokozatosan csökken.

Érdekesség a fenyőszajkóról, hogy az egyik legjobb memóriával rendelkező madárfajként tartják számon. Képes emlékezni több ezer fenyőmag rejtekhelyére. Életmódjának és a fenyőmagok szállításának, elpotyogtatásának köszönhetően fontos szerepet játszik a fenyőerdők megújulásában és természetes terjedésében.

Fenyőpinty

A fenyőpinty (Fringilla montifringilla) a süvöltőnél kicsit kisebb testméretű, hazánkban nagy számban átvonuló madár. Szerencsére rendszeres téli vendégünk is. A három faj közül a fenyőpinty a fenyőfák mellé telepített etetők leggyakoribb vendége.

Elterjedési területe Észak-Európa, Észak-Ázsia és Alaszka. Eurázsiában a Skandináv-félszigettől egészen Szibéria keleti határáig előfordul. Természetes élőhelye ezekben az országokban a kiterjedt tűlevelű erdőkben, a tajga területén elterülő nyír-ligeterdőkben és folyóparti füzesekben található. Ősszel a kontinensek délibb országaiba (Kínába, Indiába, Pakisztánba, az Amerikai Egyesült Államokba) és Észak-Afrikába vonul.

14 cm-es testét jellegzetes, gyönyörű narancssárgás-feketés színű tollazat borítja. Mellkasa és testének alsó része fehér, szélein szürkéskék vagy feketés színű. Alsó szárnyfedői alatt a hónaljban sárga színű, szárnya fekete-fehér, sárgás és rozsdás mintázattal. Csőre sárga színű, csak a hegye fekete; lábai sárgásbarnák.

A hímek, tojók és fiatal madarak színei némileg eltérnek: a hím nyakának felső része és hátának felső fele, valamint feje is kékesfekete. Ősszel és télen fekete testtájainak színe barnás-szürkés foltokkal elszíneződik. A tojó és a fiatal madarak fején, nyakán, hátán található tollak színe gazdagabb szürke és barnás színekben, mint a hímeknél. Ez a tarkább tollazat segít a rejtőzködésben.

Fészkét fára építi növényi anyagokból (zuzmóból és mohából), amit szőrökkel, termésbolyhokkal, tollakkal bélel. Átlagosan 6-7 tojást rak, melyet a tojó egyedül költ ki, a hím eközben szállítja párjának a táplálékot.

A fenyőpinty szeptembertől áprilisig vendégeskedhet hazánkban, és az ősz közepétől figyelhető meg a madáretetők környékén is: a városi parkokban más magevő énekesmadarakkal alkot vegyes pintycsapatokat, és előszeretettel bújik meg az örökzöldek ágai között.

Főként bogyókat és magvakat fogyaszt, a lucfenyő magja és a bükkfa makktermése a legkedveltebb eledele, de a mezőkön, szőlőkben, kertekben sok gyommagot is felszed. Fiókáit kizárólag rovarokkal táplálja. Általában néhány tíz egyedet számláló csapatokban vonul és táplálkozik, de inváziós teleken olykor a több ezres, vagy akár több tízezres példányszámot is elérhet egy csapat.

Magyarországon mindhárom faj védettséget élvez, természetvédelmi értékük 25 000 Ft.

Aki további ritka vendégekről szeretne bővebben olvasni, szeretettel ajánlom a cikksorozat előző részét, amelyben a csonttollúval, a csízzel, a süvöltővel és a hósármánnyal ismerkedtünk meg.

A cikk borítóképe a Mályi Természetvédelmi Egyesület honlapjáról származik.

Kapcsolódó cikkek:

• Ritka vendégek a madáretetőnél
• A madárbarát kert kora tavaszi teendői
• Madárodú kihelyezése a kertbe
• Madáretetés a ház körül – melyik madárfaj hol keresi az eleséget?
• Madáretetés a ház körül – melyik madárfajnak milyen eleséggel készüljünk?
• A téli madáretetés aranyszabályai
• Ragadozó madarak és macskák – veszélyben a madáretető vendégei
• Ritkább vendégek a madáretetőnél – I. rész