Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Az új kalászos fajták hozzáadnak a termesztéshez

SAATEN-UNION

Megéri az újdonságokat is kipróbálni, hiszen ezek értékes tulajdonságokkal gazdagítják a vetésszerkezetet.

Az őszi vetésű kultúrák betakarításának időszakában vagyunk, a terméseredmények és tapasztalatok végső értékelése már most, a kombájnban ülve vagy a mérlegházban dolgozva megkezdődik. Felmerül a kérdés: Melyik fajta marad a vetésszerkezetben, és melyek lehetnek azok az újdonságok, amelyekre 2026 nyarán támaszkodhatunk?

A SAATEN-UNION Hungária Kft. 2025 őszén új kalászos fajtákkal is jelentkezik, amelyeket a szántóföldi bemutatókon és szakmai körökben már nagy figyelem övezett. A kérdés nem az, hogy érdemes-e a terület egy részén ezekben az új fajtákban gondolkodni, hanem hogy melyikbe érdemes befektetni.

Ajánlataink fejlesztése során a célunk az, hogy egyre nagyobb gyakorlati értékű kalászosok kerüljenek a köztermesztésbe. A jól hasznosítható tulajdonságokat keressük, mert ez határozza meg egy-egy fajta vagy hibrid értékét. Ennek érdekében az első lépéseket közösen szükséges megtennünk: bizalommal és megfontoltan érdemes új fajtát választani a SAATEN-UNION kínálatából.

Nézzük meg együtt, hogy melyik újdonságunkat kinek és hova ajánljuk a jól bevált fajtáink kiegészítésére!

Hibrid búza: SU HYBISCUS

A hibrid búzák évek óta bizonyítják, hogy környezeti szélsőségek esetén is a hatékony termelés éllovasai. Az SU HYCARDI, SU HYTONI mellett újdonságként az SU HYBISCUS-ra hívjuk fel a figyelmet.

Az SU HYBISCUS megjelenése is különleges, hiszen fényes zöld színe alapján könnyen felismerhető. Ez a tulajdonsága erős fotoszintetikus aktivitást, a napégéssel szembeni jobb ellenállóságot jelez, ami a szárazsággal szembeni ellenálló képességben, végső soron pedig az alkalmazkodóképességben, hatékony termelhetőségben mutatkozik meg.

A tar kalászú, korai érésidejű búza nagy hozamra képes és stabilan malmi minőséget biztosít. Kimagasló termőhelyi alkalmazkodóképességét erősíti, hogy a hazánkban meghatározó levél- és kalászbetegségeknek ellenáll. Átlag feletti bokrosodóképességű, egyenletes méretű kalászokat nevel, terméspotenciálja elérését a kalászon belüli homogén szemméret, stabilan magas HL-súly biztosítja.

Az SU HYBISCUS hibrid búzától stabil mennyiségre és minőségre számíthatunk

Hagyományos őszi búza: KAROQUE

Kompromisszum nélkül biztosít nagy termőképességet és kiemelkedő malmi minőséget a KAROQUE. Az új fajta tápanyag-hasznosító képessége kifejezetten jó, nagyon jól reagál a megfelelően időzített – a bokrosodást és kalászdifferenciálódást támogató –, korai kijuttatású tápanyagra. Osztott őszi és tavaszi adagok alkalmazását javasoljuk.

A KAROQUE kiválóan alkalmazkodik a különböző talajviszonyokhoz, eltérő művelési módokhoz és a száraz, szélsőséges időjáráshoz. A középérésű fajtát középkorai virágzás, gyors érésdinamika és mérsékelt növénymagasság jellemzi. A növény masszív felépítésű, ezért a növekedésszabályozás korai stádiumban, csupán a bokrosodás és az erőteljesebb gyökeresedés kiváltása érdekében, mérsékelt dózissal indokolt.

A KAROQUE hagyományos őszi búza kiválóan alkalmazkodik és malmi minőséget biztosít

Vírusrezisztens őszi árpa: SU LUCIE

Az ősziárpa-szegmensben folytatjuk az árpa sárgatörpülés-vírusára rezisztens (BaYDV) és a mozaikvírusokkal szemben kiváló toleranciájú (BaYMV, BaMMV) fajtakör bővítését. A többsoros SU LUCIE szeptember végi, relatív korai vethetősége nagy termőképességgel és biztonságos termeszthetőséggel párosul. Középérésű fajta, termését középkorai kalászolása révén jó szemkitelítődés jellemzi. A fajtát országos viszonylatban bármely termőhelyre ajánljuk, mert kiegyensúlyozott termésmennyiségre és -minőségre képes. A homogén, exportra alkalmas szemek magas piaci értékűek, átlagon felüli, stabil HL-súlyúak, jó osztályozottságúak.

Az SU LUCIE vírusrezisztens őszi árpa bármely hazai termőhelyen kiemelkedően teljesít

Őszi tritikálé: SU ATLETUS

Őszitritikálé-portfóliónk újdonsága a kettős hasznosításra, szemes- és szenázscélú termesztésre is alkalmas SU ATLETUS fajta. Termőképessége, betegségekkel szembeni ellenálló képessége és minősége is kiegyensúlyozott. Középkorai tenyészidejű, középmagas, erős szárú növény gazdag, széles levélzettel és markáns, nagy termőképességű kalászokkal. A talajadottságokhoz jól alkalmazkodik, univerzálisan kezelhető, megbízható hozamot biztosít.

A SAATEN-UNION kínálatában 2025 őszén megjelenő új kalászos fajták és hibridek lehetőséget kínálnak arra, hogy a gazdálkodás során a változó környezeti feltételekhez igazodva is stabil és kiszámítható termelést folytathassunk. Mi hiszünk abban, hogy az innováció nem kockázat, hanem lehetőség!

Töltse le a SAATEN-UNION 2025. évi őszi katalógusát!

Varga Gábor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Tavaszi árpa és zab vetőmag biztosan lesz

2022. február 21. 13:04

Zajlik a tavaszi kalászos vetőmag-forgalmazási szezon. Elegendő mennyiségű és minőségű tavaszi árpa és zab vetőmagot vethetnek hamarosan a gazdálkodók.

Az Agromag vetőmagok kiszállítása zökkenőmentes

2020. április 7. 10:02

Az országban és világszerte is kialakult járványhelyzetben sokan Önök közül attól tarthatnak, hogy vetőmagrendeléseik nem kerülnek időben leszállításra és emiatt késhetnek a tavaszi mezőgazdasági munkákkal.

Leállítja a hibrid búza fejlesztését a BASF

2023. március 6. 09:37

A BASF leállítja a hibrid búza fejlesztését Észak-Amerikában, miután a vetőmagkísérletek eredményei nem érték el a fejlesztési célokat.

Minden út a szójához vezet

2023. december 29. 08:10

Bizonyítjuk, hogy megéri szóját termeszteni, és bemutatjuk a SAATEN-UNION portfólióját az igen korai fajtáktól a középérésűekig.