Kiskerti teendők

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

Agrofórum Online

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

A karácsonyi kaktusz nem tipikus kaktusz abban az értelemben, hogy a szárazságtűrés nem tartozik a jellemző tulajdonságai közé. Ha azt akarjuk, hogy valóban virágba boruljon december második felében, akkor a gondozásáról nem szabad megfeledkeznünk. Fontos észben tartanunk, hogy a jellemzően rózsaszín (néha fehér, piros vagy lila) virágú növény Brazíliában őshonos, ezáltal igényli a vizet, a rendszeres öntözést, a meleget viszont nehezebben tolerálja. Ne tegyük fűtőtest közelébe, éjszaka akár a 13-14 fokos hűvös is megfelelő számára.

A szeptember hónap kulcsfontosságú a karácsonyi kaktusz gondozásában. Ha kint tartjuk, már jóval az első fagyok beköszönte előtt költöztessük belső térbe. Ne tegyük ki közvetlen napfénynek, mert napi legfeljebb 10 óra világosság bőven elegendő számára. Ha tehát azt szeretnénk, hogy karácsonykor szépen virágozzon, szeptembertől napi 12-13 órán át tartsuk teljes sötétségben. A télre jellemző rövid nappali időszakok késztetik arra a növényt, hogy bimbózni kezdjen, majd a hideg évszak elejére virágba boruljon.

Érdemes további tanácsokat is megfogadnunk annak érdekében, hogy a karácsonyi kaktusz valóban háborítatlanul fejlődjön. Arra például kifejezetten ügyeljünk, hogy a bimbók megjelenése után már ne mozdítsuk el a növényt a helyéről. Ezzel ugyanis arra késztetjük a bimbókat, hogy ismét megkeressék a fény irányát, a mozgástól pedig könnyen lehullhatnak. A karácsonyi kaktusz talaja mindig legyen nedves, a pangó víz ugyanakkor tönkreteszi a gyökereket, így kerüljük el annak kialakulását.

Apróságnak tűnhet, de a növényt olyan szegletébe tegyük a szobának, ahol nem éri huzat. Az erősebb légmozgást nem kedveli, különösen a hideg levegő hirtelen odacsapódását. Ez szintén a bimbók lehullásához, ezáltal pedig a virágzás elmaradásához vezet. Végezetül ügyeljünk arra is, hogy a levegő ne legyen teljesen száraz, egy tálkába tett vízzel alakítsunk ki megfelelően párás környezetet a karácsonyi kaktusznak.

Tippek a megfelelő virágzáshoz:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Így lehet könnyű az őszi gyomirtás a kertben

2026. szeptember 22. 16:10

A megfelelően elvégzett őszi gyomirtás a tavaszi kerti munkákat is megkönnyíti, miközben az ágyásokban a növényeknek nem kell versengenie a vízért és tápanyagokért a gyomokkal.

Mit tegyünk ősszel a kertben egy aszályos év után?

2026. szeptember 21. 05:40

Egy aszályos év után az ősz valójában nem lezárás, hanem felkészülés. Ilyenkor dőlhet el, hogy a következő évben ugyanazokat a problémákat ismételjük-e meg,

Most még pompázik a kertben, de a fagyoktól védeni kell ezt a különleges megjelenésű növényt

2026. szeptember 16. 16:10

Kifejezetten magasra növő, feltűnő szépségű rizómás növény a kánna, melyet az őszi, téli fagyoktól védeni kell.

Erre az 5 dologra érdemes figyelni a leander téli felkészítése során

2026. szeptember 15. 16:10

Kedvelt, mediterrán hangulatot keltő kerti növény a leander, amely nem bírja a téli fagyokat, számára megfelelő helyen kell teleltetni.

Így virágzik sokáig a liliom a kertben

2023. szeptember 4. 05:40

A liliomok (Lilium) között vannak nehezebben és könnyebben gondozható növények. Ha megfelelően válogatjuk össze a fajokat és fajtákat, akkor majdnem egész évben díszíthetik a kertünket.

Színkontrasztok: ezeket ültessük a virágpompás kertért!

2023. szeptember 10. 10:40

Az igazán színpompás kerthez olyan növényeket kell kombinálni, melyek virágzási idejükben is tudják a lenyűgöző színvilágot biztosítani, és még ősszel, a lombhullást megelőzve is ad egy olyan élményt a kertünk, hogy alig győzzük csodálni a színeket.

A Germersdorfi és a Katalin cseresznyefák fejtenek-e ki egymásra kölcsönös beporzó hatást?

2022. június 15. 04:38

Ha a Germersdorfi és a Katalin cseresznyefa egymás mellett vannak - fejtenek-e ki egymásra kölcsönösen beporzó hatást?

Nem ártalmas a méhekre a virágzáskor történő permetezés?

2024. március 20. 04:38

Kezdenek virágozni a gyümölcsfák. Szabad-e virágzásban permetezni a növényeket? Olvastam, hogy akkor is szükséges lehet, de a méhekre nem ártalmas?