A kétezres évek közepén talán még kevésbé látszottak azok a klimatikus változások, mint napjainkban. Télből nyár, nyárból vagy korai ősz, vagy késői tél. Most június első felében már érik az őszi árpa, a borsó és méteres a kukorica, meg a napraforgó és a repce napjai is meg vannak számlálva.
Szokás volt régen, Szent Iván (június 24.) éjszakáján, hogy gyakran szertelen és önfeledt mulatozással ünnepelt az ifjúság. Ehhez a hagyományhoz számtalan babona és szokás kötődött. Tüzet raktak, amelyet aztán a lányok át-átugráltak annak a hiedelemnek a reményében, hogy az ugrás közbeni gondolat, vágy, majd valósággá válik, ha nem vétik el az ugrást és nem kap lángra a szoknya. Sikamlós mondókák, énekek kapcsán évődtek a fiatalok, no meg azok is, akik nem érezték magukon az idő múlását. A fiúk, férfiak fából, szalmából óriási a napkorongot imitáló kereket készítettek, amelyet meggyújtottak, azután legurítottak valamely közeli dombról, miközben körültáncolták, énekeltek, mulatoztak.
Nyárelőnek is nevezhetnénk ezt a hónapot, hiszen a hó végi „sárgulások” már az igazi nyarat idézik.
A hónap elején még vigyázban álló kalászok lassan meghajlanak, mintha már a földet néznék, ahová néhány hónap múlva visszakerülnek azok a kiválasztottak, akikből majd ősszel új élet fakad, és akikből esztendőre újra kenyérnek való lesz.
A repcék ága-bogát húzó becők is egyre teltebbek súlyosabbak lesznek és a bennük barnuló apró magok rendre mondogatják egymásnak: Ugye, hogy szükség van ránk, még ha le is maradunk értékesebb társunk a napraforgó mögött? Az energiánkra persze szükség van – hajtogatják nem kis büszkeséggel.
A hónap elején még át-át lépi a gazda a kukoricatöveket, miközben vizsgálódik, hogy eredményes volt a gyomirtás, meg hogy úgy egészében mit mutat a növényállomány. A hónap vége felé meg már a sorok között is nehezen tud elmenni a sokszor méternél is magasabbra nőtt, dúsan fejlett levélzetű kukoricásban.
Milyen erő van a természetben. Szinte szétveti a sejteket ez a gigantikus építkezés. Bámulatos, hogy milyen hihetetlen sokféleséget mutatnak ilyenkor a növények. Egyiknek a gyökerei egyre intenzívebben pumpálják a tápanyagokat feljebb és feljebb, hogy a Nap sugarai valami igencsak bonyolult kémiai eljárással, amit fotoszintézisnek nevezünk élővé tegyék a holt anyagokat, a levelek miniatűr vegykonyháiban. Előttük az élet, a kiteljesedés.
Másféle növények meg már belefáradtak az építkezésbe, csak az utódokat, a magvaikat gyarapítják még, de azt is egyre ernyedtebben. Ők már kifelé mennek az életből. Már nincs szükségük lassan semmire. Gyakorta valami ismeretlen messzeségbe révednek, mint akik az örök kérdést kutatják: Van-e valami reményteli jövő? Van-e valami másik lét is, vagy ez lenne az út vége?…
Élénk hónap ez a június. Minden tekintetben az. Bemutatók sokaságán ismerkednek a gazdák az újabb fajtákkal. Szinte valamennyi, a vetőmagszakmában, érintett cég szervez valamilyen kalászos bemutatót, nem is beszélve a nemesítő intézetekről, amelyek vezetői, munkatársai nem sokat pihennek ezekben az időkben, hiszen szinte egymást érik a rendezvények, amelyeken elvárják a résztvevők, hogy a fajták tulajdonosai, képviselői első kézből informálják őket az újabb, meg a már bevált, bizonyított fajták tulajdonságairól, értékeiről.
Az Agrofórum már az elmúlt évben is közölte és most is a júniusi számában ismét közre adja a kalászos, illetve azzal egy időben bemutatható növények fajtabemutatóinak helyszíneit, időpontjait. Tesszük ezt azért is, hogy az érdeklődők minél szélesebb köréhez eljusson a rendezvények híre.
A bemutatókon már a jövőről gondolkodunk, de ilyenkor, Szent Iván nap tájékán újra a jelen, az előttünk álló betakarítás, a tárolás az értékesítés gondjai ülnek a vállainkra.
Sokasodnak a kérdések, de a válaszokat leginkább csak magunktól várhatjuk.
Szent Iván éjszakáján megőrizve – a népszokást talán – még itt-ott mulatoznak a fiatalok. Jól teszik, hiszen még fiatalok. Kétezer éve azon az éjszakán is mulattak, amikor lehullott egy fej, mert egy ledér hajadon eltáncolta Keresztelő János életét. János = Iván, ez a hónap tőle kapta a nevét.
A tábla széléről 2006-ban – Dr. Bódis László