21℃ 11℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi

Miről ismerem meg, hogy vírusos a paradicsom?

Agrofórum Online

Miről ismerem meg, hogy vírusos a paradicsom növényem? Hogyan védekezhetek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus
  

Kedves Olvasó!

Nehéz kérdést tett fel, ugyanis a paradicsomnak 10-nél több ismert vírusbetegsége van, számuk évről-évre nő, még a szakemberek is nehezen követik az új vírusbetegségek megjelenését, felismerését.  Különböző vírusok tüneteinek egy része különböző, de vannak hasonlóak is. A vírusfertőzés megállapítása nagy gyakorlatot igényel, gyomirtó szerek, serkentő szerek is kiválthatnak hasonló tüneteket.

Vírusfertőzés ellen csak megelőzéssel tudunk védekezni, ez azt jelenti, hogy amennyiben egy növény megfertőződik a vírussal, ellene már nem tehetünk semmit, kigyógyítani, mentesíteni nem tudjuk, a növény fertőzött marad élete végéig. Ezért nagyon fontos ismerni a vírusok terjedésének módjait. Paradicsomnál is egyik leggyakoribb az úgynevezett mechanikai úton terjedés: ápolás, gondozás során sérüléseken keresztül jut be a növényi sejtekbe a vírus a fertőzött növényi nedvből, 3-4 hét alatt felszaporodik, szétterjed a növényben, és már a csúcsleveleken is megjelennek a tünetei. Terjesztik még a levéltetvek, ez főleg a tavaszi időszakban gyakori, valamint a többi szívó kártevő közül a tripszek, molytetvek is, a talajban élő fonálférgek is, de terjedhetnek pollennel is, és vírusfertőzött magokkal is.

 

Erős levéldeformáció (CMV)

Hólyagos, deformált levél (PMV)

TSWV zöld bogyón

Vírusos levél és termésfoltosság

 

A leggyakoribb tünet az úgynevezett mozaikosság: a zöld levélen az alapszíntől kissé eltérő zöld vagy sárgás, elmosódott szélű néhány mm-es klorótikus foltok váltakoznak. Ezt követheti a levelek megkeményedése, megvastagodása, kanalasodása. Gyakori, hogy a levelek alakja megváltozik: erős levélcsúcsok nőnek, a levelek szeldeltek lesznek, gyakran szalagszerű vékony alakot vesznek fel. Kísérheti a vírusfertőzést a levelek felületén növő hólyagok, kiemelkedések, ráncos lesz a levél felülete, nem sima. Kísérhetik a levél-klorózist különböző alakú barnán elhalt nekrótikus rajzolatok, vonalak, gyűrű alakú foltok. A hajtásvégek gyakran deformálódnak, csavarodottak. A vírusfertőzött növény termése sem marad változatlan: deformálódhat, a héjon gyűrű, kör alakú kissé besüppedő rajzolatok, elszíneződések fejlődhetnek ki, de keményedést, egyenetlen barna termésfelszínt is kiválthatnak. A fertőzött bogyók nem fogyaszthatók, árualapból kiesnek, és terjesztik a vírust.

A vírusok kimutatása, meghatározása speciális laboratóriumi vizsgálatokkal történik, szemrevételezéssel a vírusfertőzés csak valószínűsíthető. Minden esetre a gyanús növényeket minél előbb ki kell emelni a talajból, és PVC zsákba csomagolva szemétre tenni. Számos vírus a fertőzött növénnyel évekig életképesen fenntartja magát, áttelel a szabadban, ezt meg kell előzni a következő évek termesztési sikere érdekében.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

Letaglózó méretűek a világ legnagyobb zöldségei 

2023. szeptember 13. 17:10

Az ember ma már lépten-nyomon belebotlik olyan videókba és képekbe a neten, amelyeken hihetetlen nagyságú zöldségekkel büszkélkednek a termesztők. Ha azonban az ezekhez kapcsolódó mérlegelést is megnézzük, bizton eltátjuk a szánkat...

Robotikával a jobb minőségű zöldségekért

2023. május 3. 12:39

Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a növénybetegségek, valamint a munkaerő-problémák is komoly gondot okoznak a termelőknek. A Syngenta innovatív zöldségvetőmag üzletágának munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy a legjobb paradicsomfajták mellett megoldást nyújtsanak ezekre a kihívásokra is.

Hajtatott zöldségnövények talajhőmérséklet-igénye

2021. október 20. 04:36

A meleg igényes zöldségfajok esetében (uborka, sárgadinnye, paprika, tojásgyümölcs, paradicsom) a közeg hőmérsékletének 10 °C-al való növelése - de csak bizonyos határok között (!), az úgynevezett biológiai küszöbértéktől a hőoptimumig - megkétszerezi a vízfelvételt.