Sajnos megeshet, hogy felkészületlen jószándékból olyan termékek is kerülnek a madáretetőbe, amelyeket a háztájunkat látogató madarak nem tudnak elfogyasztani. Ezek az élelmiszerek számos okból kifolyólag okozhatnak problémát a vendégeinknek, ezért kerüljük a kihelyezésüket!
Már megint elfogyott…
Saját otthoni példánk is tanúsítja, hogy pár év után jelentősen megnőhet az etetőnket látogató madársereg létszáma, és akár egy hét alatt elfogyaszthatják azt az eleség-mennyiséget, amit hosszabb időre spájzoltunk volna be. Sose felejtem, mennyire örültünk az előző években is, amikor édesapám egyre sűrűbben jött be a következő kísérőszöveggel a madáretető-szemléből: „Már megint megették az egészet…”. Persze mosolyogva vettük tudomásul, hogy egy újabb zsák eledel vagy csomag cinkegolyó tűnt el a madarak gyomrában, de ezután mindig lázas sietséggel indultunk újabb adag magért, mert a gyümölcsfákon és díszbokrokon hagyott ehető terméseken nem minden madárfaj képes napokig tengődni. És különben sem felejtjük a téli madáretetés főszabályát: ha egyszer elkezdtük, nem hagyjuk abba!
Mindezt azért mesélem el, mert el tudom képzelni, hogy akár ilyen helyzetek is előidézhetik azt, hogy nagy sietős jóakarattal olyan „elemek” is kerülnek ideiglenesen az etetőbe, amik eredetileg nem madarak etetésére szolgálnak. Mindezt azért, hogy legalább amíg nem tudjuk beszerezni az újabb adag eleséget, addig is találjanak valamit a vendégeink az etetőben. Ezt ne tegyük, nem jó taktika! Ne rakjunk ki csak azért konyhai maradékot, kutya- vagy macskaeledelt a madaraknak, hogy valamin eltengődjenek, mert többet ártunk vele, mint használunk!
Miért ne tegyük ki a madaraknak?
A következőkben a teljesség igénye nélkül vegyük sorra, mit és miért ne tegyünk ki a madaraknak az etetőbe:
Csapadékos, nyirkos időben kenyeret, kalácsot, de még ezek morzsáját se tegyük ki, főleg tető nélküli etetőbe, mert ezek a nedves időben gyorsan megromlanak, és a rajtuk megtelepedő kórokozók bélhurutot vagy légzőszervi megbetegedést is okozhatnak a madaraknak, ha megeszik ezeket. Hasonló okok miatt ne helyezzünk ki az etetőbe nyers rizst vagy tésztát!
A kisebb termetű madarak – akikből jellemzően több van az etető körül – nem tudnak megbirkózni a napraforgómagnál nagyobb magvakkal és a hüvelyesekkel (pl.: borsó, bab, lencse stb.), így ezeknek a kihelyezését is kerüljük!
Ahogy azt a tavalyi összefoglaló cikkben is olvashatjuk, egyes fajok állati eredetű zsiradékot is örömmel látnak az etetőnél (pl.: a cinegefajok és a seregély), amely faggyú, háj vagy zsírszalonna formájában kerülhet ki az asztalukra. Viszont kerüljük a sózott, állati eredetű élelmiszert (pl.: sózott szalonna, sós tepertő, kolbász, stb.), mert ezek fogyasztása megterheli a madarak emésztőrendszerét, sőt a hidegebb téli hónapokban még pluszban azért sem szerencsés, mert a madarak a sós eleségtől még szomjasabbak lesznek, és a fagyok beálltával kevesebb helyen találnak számukra elérhető vizet. Éppen emiatt kerüljük további sós termékek (pl.: burgonyaszirom, pattogatott kukorica, sós mogyoró, stb.) kihelyezését is.
Házi kedvenceink eleségével feldúsítani a madarak kosztját nemcsak felesleges, mert a madarak nem tudják megenni, hanem hatalmas öngólt is jelent: alapból is nehéz úgy elhelyezni egy madáretetőt, hogy a cirmos vadászok ne bánthassák a madarakat, hát még akkor milyen nehéz nem felhívni a macskák figyelmét az etetőre, ha érzik a madáretetőben a saját eledelüket. Így joggal gondolhatják még az elkóborolt macskák is, hogy nekik lett megterítve a madáretetőnkben.
A felsorolás természetesen nem teljes, de ezek a legfontosabb indokai annak, hogy a fenti termékeket és az ezekhez hasonló élelmiszereket ne tegyük ki a madaraknak.
Lássuk a listát!
A fentieket is figyelembe véve az alábbi összefoglaló listán szereplő termékeket ne tegyünk a madáretetőbe:
- kenyeret
- kalácsot
- kiflit
- zsemlét
- morzsát
- főtt ételmaradékot
- sós mogyorót
- sózott szalonnát
- sós tepertőt
- kolbászt
- nyers rizst
- nyers tésztát
- száraz kutya- vagy macskaeledelt
- pattogatott kukoricát
- chips-et
- burgonyaszirmot
- pirított napraforgómagot
- napraforgómagnál nagyobb magvakat
- (sárga)borsót
- babot
- lencsét
Minden kedves madáretető honfitársnak megfigyelési élményekben gazdag téli időszakot kívánok!
Kapcsolódó cikkek:
- A téli madáretetés aranyszabályai
- Madáretetés a ház körül – melyik madárfaj hol keresi az eleséget?
- Madáretetés a ház körül – melyik madárfajnak milyen eleséggel készüljünk?
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Detlef Singer (2016): Madarak az etető körül – Megfigyelés, meghatározás, etetés
Dr. Vertse Albert (1941): A kert madárvilága