30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Mitől foltosodik a körte levele?

Agrofórum Online

Körtefáim közül a Vilmos fajta levelein feketés színű foltokat vettem észre. Félek, hogy elterjednek. Mi okozza ezeket a foltokat?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Érdeklődő!

Körtefák egyik súlyos betegsége a ventúriás varasodás, melynek az idei tavasz különösen kedvez, sok helyen vagy már fellépett vagy várható súlyos fertőzése. A körte ventúriás varasodása, (kórokozója Venturia pyrina), Európában és hazánkban is elterjedt betegség. Vannak a kórokozó gombával szemben fogékony fajták, többek között a Bosc kobak, a Harenpont, a Kálmán, a Vilmos, az új kedvelt fajták közül pedig a Conference.

Levélfoltok a főér mentén

A gomba a körte leveleit, termését és a fiatal hajtásait is megfertőzi. Leveleken néhány mm-es szabálytalan alakú, kezdetben sárgászöld majd barnás-feketés foltokat okoz, melyeken fekete bársonyos bevonat fejlődik (a gomba konídium-tartóinak gyepe). Levelek színén és fonákán egyaránt képződő foltokban a levélszövet elhal. Gyakran összetévesztik a hasonló tüneteket kiváltó körte nemezes gubacsatka barna foltjaival. Míg a gubacsatka foltjai a levéllemeznél vastagabbak, kissé kiemelkedőek, kemények, a varasodás foltjai nem vastagabbak, mint a levél, és a bevonatuk letörölhető.

Nagy kárt a gyümölcsön idéz elő, különösen veszélyes a fiatal néhány cm-es termésnagyság időszakában. A héjon megtelepedő gomba folt, mely hasonló alakú és méretű, mint a levélfolt, alatt a héj elhal, parásodik, a gyümölcs a foltnál nem tud növekedni, deformálttá, féloldalassá válik. Gyors termésnövekedésnél az elhalt foltban a héj bereped, a seben keresztül megfertőzi a monília, melyet rothadás követ. A gomba a hajtások bőrszövete alá is benő, foltokban felváló hólyagos kinézetű héjszöveti elváltozások hívják fel a figyelmet a fertőzésre. Ezeken a megfásodott, fertőzött vesszőkön telel át a gomba a fán, és innen indul el a kora tavaszi fertőzés.

A gomba a lehullott, fertőzött levelekben és a fán a varas vesszőkben telel. Ez utóbbi helyekről már rügypattanástól képes a leveleket és a virágzatot fertőzni a gomba. Terjedéséhez és a fertőző spórák (konídiumok) csírázásához vizes növényfelületre, magas páratartalmú levegőre, tehát esős időre és a spórák szállításához szélre van szükség. 5-25 °C fokos léghőmérséklet mellett a nedves lombozat vagy magas páratartalmú levegő alkalmas a levélfertőzésre, a spóraképződés optimális hőmérséklete 15-25 °C.

Ilyen extrém tavaszi időjárásnál, mint az idei, kémiai védekezés nélkül a kialakult fertőzés nem állítható meg. Védelmet nyújtanak ellene a rézoxikorid, rézhidroxid, rézoxid, rézszulfát vagy bordói keverék hatóanyagú, valamint a mankoceb hatóanyagú kontakt fungicidek. A felszívódó hatású gombaölő szerek közül a ciprodinil hatóanyagú, a tetrakonazol hatóanyagú és a penkonazol hatóanyagú ajánlott. Különös figyelmet kell fordítani a termés védelmére. Permetezésnél tapadásfokozó adalékanyag növeli a szerek hatását. Ne feledkezzünk meg a bő permetlével végzett téli lemosó permetezés fontosságáról sem, erre a réz hatóanyagot is tartalmazó Vegesol eReS ajánlott.

Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

2019. február 27. 04:44

B. Attila kérdése: Mi a leghatékonyabb védekezési technológia körte-levélbolha ellen?

Körtetermesztés: fontos a fajtaválasztás a maximális haszon érdekében

2019. február 28. 04:48

A nagyüzemi körtetermesztés napjainkban a haszon maximalizálásáról szól. Nem mindegy, hogyan választják meg a termeszteni kívánt fajtákat, ezen a szinten már nem elég szimpátia alapján dönteni.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzik a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly

2023. április 19. 14:44

Az elmúlt hét folyamán folytatódott az évszakhoz képest kissé hűvösebb, igen változékony időjárás.