Az elmúlt napokban és hetekben ismét a téli időjáráshoz méltó havazás, mínuszok és benépesült madáretetők köszöntenek minket reggelente. Ismerkedjünk meg az etetők ritkább vendégeivel is, hátha szerencsénk lesz hozzájuk! Mit kell tudni az őszapóról és a házi rozsdafarkúról?
Fontos tudni!
Sok madárfajunk (pl.: tengelic, meggyvágó) mellett az őszapó és a házi rozsdafarkú is védett madarunk. Természetvédelmi értékük 25 000 Ft.
A segítőkész, bájos őszapó
Az őszapó (Aegithalos caudatus) a verébalakúak (Passeriformes) rendjének őszapófélék (Aegithalidae) családjába tartozó madárfaj. Európában és Ázsia mérsékelt övi területein mindenhol költ. Hazánkban mindenütt elterjedt: leggyakoribb fészkelőhelyei a cserjékben gazdag ligetes erdők, a fiatal fenyvesek, az ártéri erdők, az erdőtelepítések, a bozótosok és a borókások. Fátlan területeken, valamint összefüggő zárt erdőkben és a nagy kiterjedésű mezőgazdaságilag művelt területeken nem fészkel.
Ha mondhatjuk egy madárfajra azt, hogy „cuki”, kétségkívül az őszapót illetheti meg elsők között ez a jelző: apró, mindössze 14 cm-es termetéhez hozzájárul rövid és zömök törzse, piciny, kúpos csőre és vékony lábai. Kicsi, fekete szemeivel mindig éberen és érdeklődve figyel. Méretéhez képest a farka hosszú, amelyet lépcsőzetes elrendezésben alkotnak a keskeny farktollak. A hím és a tojó színezete hasonló, a fiataloké kissé eltér a felnőtt egyedekétől. Bonyolítja a pontos meghatározást, hogy nemtől függetlenül némely őszapónak a fején fekete sáv húzódik, míg van teljesen fehér fejű felnőtt egyed is. A tojók egyik jellegzetessége, hogy farktolluk el van görbülve, mivel sokat tartózkodnak az odúban, ahol a hosszú farktoll nem fér el rendesen.
Az őszapó a tengelichez és a verébfajokhoz hasonlóan társas madár. A fiókák kirepülését követően mindig csapatban mozog. Tavasztól rovarokkal, pókokkal táplálkozik, ősztől pedig fokozatosan áttér a növényi táplálékra. Ősszel és télen csapatokba verődve kóborol, gyakran cinegékkel együtt. Mivel állandó madarunk, a hideg hónapokat is nálunk tölti, és az etetők közelében is láthatjuk. A cinkegolyóra, kihelyezett almára, aprómagvakra és napraforgómagra egyaránt vevő.
Érdemes tudni az őszapóról, hogy rendkívüli fészket épít kis családjának: az őszapópár egy teljesen zárt, ovális alakú odút épít, amelynek a belsejébe csak egy kis, tollakkal fedett nyílás vezet, amelyet az odú felső harmadában alakítanak ki. A hím és a tojó közösen építik a fészket, melyhez mohát, zuzmót, pók- és hernyófonalat, birkagyapjút és tollakat használnak fel. Az odú fala vékony, a vastag tollbélés teszi vastagabbá és szilárddá. A bejáratot is lezárják néhány nagyobb tollal, amelyek akkor is visszahajlanak, amikor a felnőttek ki-be járnak rajta. Ezzel minden bizonnyal megvédik a tojásokat a kora tavaszi hidegektől.
Az őszapók évente csak egyszer költenek, de annak meghiúsulása esetén ismételt költéssel/költésekkel próbálkoznak. Megfigyelések szerint, ha a költés többször is meghiúsul, akkor a párok besegítenek más, közelben található őszapópár fiókáinak a felnevelésébe. A fészekalj rendszerint 9-11 kicsiből áll, akik 15-16 nap múlva hagyják el a fészket. A család egészen tavaszig együtt marad.
A sokszínű házi rozsdafarkú
Hazánk gyakori énekesmadara, a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) az őszapó távoli rokona, ugyanis szintén a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez tartozik, azon belül viszont a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó madárfaj. Egész Európában és Ázsiában is általánosan elterjedt. Rövidtávú vonuló, a hazánkban élő madarak többsége a mediterrán országokban telel. Ők kora tavasszal, hóolvadás után rögtön megjelennek a Kárpát-medencében. Enyhébb teleken számos példány áttelel nálunk is.
Testhossza 14 cm körüli, teste karcsú, tartása egyenes. Feltűnő, rozsdavörös farkát sűrűn rezegteti. Elég félénk, ideges mozgású, táplálékát gyakran felröppenve szerzi meg. Változatos tollruhát visel: nemcsak a nemek, hanem a kor is meghatározó egyes egyedek tollazatának színében. Az idős hím Európában koromfekete, feltűnő fehér szárnyfolttal. A tojó szürkésbarna. A fiatal hím a legmegtévesztőbb: nincs fehér szárnyfoltja, teste színe pedig sokszor olyan szürkésbarna, mint a tojóé, megint másoknál olyan szürkésfeketés, mint az idős hímé.
A házi rozsdafarkú tavasszal és nyáron igazi ízeltlábú-pusztító: rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Ősszel, a vonulási időszakban kiegészíti az étlapját növényi eredetű táplálékkal: ilyenkor a bodzabokrok termését is fogyasztja. Az áttelelő madárkáknak almával, dióval, mogyoróval kedveskedhetünk, de nagyon örül a bogyótermő bokrokon fennhagyott csemegéknek is.
A házi rozsdafarkú-pár előszeretettel rak fészket sziklás-köves élőhelyeken, akár bányák közelében, de építkezéseken és településeken is rendszeresen fészkel. A fészket a tojó építi fűszálakból, gyökérdarabkákból, melyet tollakkal és szőrökkel bélel ki. A családi otthon a legkülönfélébb helyekre kerül, egy a lényeg, hogy széltől és esőtől védett zugban legyen. Előfordul, hogy a füsti fecskék elhagyott otthonába költözik, de a C-típusú odúkba is előszeretettel neveli fel a fiókákat. Évente két, legfeljebb három alkalommal költ. A fiókákat a két szülő közösen gondozza.
Ehhez a különleges kismadárhoz van a családomnak egy személyes élménye: édesapám épített egy, a ház oldalából kiinduló, fedett kocsibeállót. A gerendák közé fészkelt egy rozsdafarkú-pár egyik évben, és szorgosan etették a négy fiókájukat. Nem messze a beállótól volt egy csilingelő kerámia-harang, ami egy kovácsoltvas tartórúdon csüngött. Bármelyik szülő hazaért a táplálékkal, minden egyes alkalommal rászállt, és finoman megbillent a kis harangon. A csilingelés után egyből hallhattuk a fiókák kérlelő csivitelését, a szülő pedig csak ezután szállt be a fészekbe megetetni őket. Elképesztő, nem igaz?
Érdekességek
A házi rozsdafarkúnak számos színváltozata ismert: Európa nagy részén a hím háta sötétszürke, az Ibériai-félszigeten sokszor feketébb. Törökországban és a Kaukázusban a hasi oldalon részben rozsdavörösek. De mindközül a közel-keleti országokban élő hímeknek a legszembetűnőbb a színük: egész hasuk és begyük rozsdavörös, mellük és hátuk fekete, fehér szárnyfoltjuk pedig hiányzik.
A cikkben megjelent képekért hálás köszönetem Bedőcs Gyulának!
Az etetéshez türelmet, a madárleshez pedig szép élményeket kívánok mindenkinek!
Kapcsolódó cikkek:
- Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – Cinegefélék I.
- Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – Cinegefélék II.
- Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – Verébfélék
- Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – A vörösbegy és a szürkebegy-fajok
- Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – A tengelic és a meggyvágó
- Madáretető másképp – madárkarácsony
- A téli madáretetés aranyszabályai
- Madáretetés a ház körül – melyik madárfaj hol keresi az eleséget?
- Madáretetés a ház körül – melyik madárfajnak milyen eleséggel készüljünk?
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
