15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Ház, táj blog

Kinek és mire jó a kisüzemek támogatása pályázat, mire érdemes figyelni a megvalósítás során?

Idén utoljára 2022. november 17. – 2022. november 30. között lesz lehetőség mezőgazdasági termelőknek ezen a pályázaton indulni, így akik hezitálnak az induláson, azoknak nyújtunk segítséget a döntésben. Jelen pályázat elődje, a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése 2016-ban startolt el, igen népszerű volt az őstermelők körében, főként, mert a Vidékfejlesztési Programból ez volt ez első átalány jellegű felhívás a Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatáson kívül.

Sokszor tévesen hirdették úgy a médiában, hogy „a pályázat, amelynek a támogatását bármire elköltheted”. Nos ez nem így van, a sokszor módosult felhívás, kicsit enyhébb feltételekkel ugyan – mint egy fiatal gazda pályázat -, keretet adott a gazdáknak, hogy mire fordíthatják a kapott támogatást, ahhoz, hogy sikeresen zárhassák a projektjüket. A gazdálkodók nagy része megpróbálta az elképzelt fejlesztéseit megvalósítani, pl. gépbeszerzés, termőterület- és állatállományi létszámbővítés, így idővel hatékonyabban gazdálkodtak, vagy nagyobb jövedelmet értek el. Aki ügyesen tervezte be a nagyjából 4-5 millió forintos támogatást, az inputanyagra, működési költségekre is fordított, hiszen a projektek zárása előtti áremelkedés a válság miatt, már őket is érintette.

A sikeres projekt megvalósítás kulcsa mindig a tervezés, megtérülés számítása. A pályázók negyede az, aki nem átgondoltan hajtotta végre a projektjét, pl. a megvalósítás első évében már elköltötte a kapott támogatást, nem mezőgazdasági fejlesztésre fordította, sajnos gyakori eset. Sokszor meglévő tartozást finanszíroztak, emiatt a vállaltakra már nem jutott pénz, vagy a gazdaságméretükhöz képest indokolatlanul nagy beruházást akartak megvalósítani. A vis maior esetek, amelyek egyébként kihatással lehetnek egy-egy projektre, sokszor elfelejtődtek és nem kerültek bejelentésre az Államkincstár felé, mert a gazdálkodó úgy gondolta, hogy nem befolyásolja a pályázatot. Ilyen szélsőséges esetnek számít pl. kertészetben a jégkár, ami elég, ha csökkent árbevételt okoz, és már a 3000 eurós árbevételhatár alá csökken, így nem tartotta fent a jogosultsági feltételeket sem. Az anyagi kár gyakran a gazdálkodás megszűnését is okozta.

Sajnos olyan esettel is találkoztam, ahol tartós betegség alakult ki a kedvezményezettnél, hosszútávú kórházi kezeléssel, és mikor hazaengedték, nem tette meg a vis maior bejelentést határidőn belül, a követelményeket nem tartotta pl. árbevétele nem keletkezett. Ezt sajnos csak a projekt zárásakor jelezte, így ha megtette volna időben a bejelentését, mentesült volna a kötelezettségek alól, arra az időszakra, amely igazoltan betegséggel érintett. Természetesen ezekben az esetekben szankcionálták a pályázót, vagy a teljes összeg visszakövetelésre került.

Árbevétellel indulókat kedvezőtlenül érintette a forint-euró árfolyam változása, mert ha a pályázó a pénzügyi tervben a bázisév árfolyamán tartotta is az értéket, a zárás alapját képező teljes lezárt üzleti évben már sokkal magasabb érték volt az, amit teljesíteni kellett a 6000 euró mezőgazdasági árbevétel eléréséhez. 2015. január 1. Deviza Euro (EUR) Középárfolyam 315,54 Ft volt, 2021. január 1-jén már 365 Ft felett járt, akik pedig a 2022. évvel szeretnének zárni, ott már 369 Ft. Nyilván senki nem tudja megjósolni az infláció mértékét a következő évekre, de akik most vágnak bele a pályázatba, a következő években érdemes figyelniük erre a tényezőre is. A Mezőgazdasági termelők támogatása pályázat, azoknak a termelőknek való, akik akár munkaviszony mellett is elkötelezettek a mezőgazdaság irányába, reálisan tudnak tervezni a következő 3-5 évre, és a jelenleg is működő gazdaságuknak egy lökést jelentene ez a támogatás.

A sikeresen zárt projektek esetében általában új termék bevezetése történt meg a gazdaságban, vagy meg tudták duplázni üzemméretüket, olyan munkagépeket vettek -akár használtat, is -, amelyet korábban csak hitelből tudtak volna finanszírozni. Ezek a termelők sikeresen pályáztak már beruházási támogatásokra is a tavalyi évben, így a fejlesztéseik egymásra épültek. Kistermelőknek gyakran kiugrási lehetőséget csak az hoz, ha meg tudják különböztetni termékeiket a versenytársak termékeitől, a térségben innovációt képeztek, így néhányan igen sikeresen fogtak bele háztáji termékek széles skálájának előállításába, saját tejautomata üzemeltetésébe, vagy kiváló értékekkel rendelkező tenyészállat nevelésébe.

A felhívás nem köt ki teljesíthetetlen feltételeket: a mezőgazdasági termelés fenntartását a projekt zárásáig, legalább 6000 eurónak megfelelő üzemméret vagy árbevétel elérését, támogatható településen való élést és projektmegvalósítást, egynapos kötelező képzést. Amennyiben a megvalósítás alatt változás történik a projektben vállaltakban, vagy az élethelyzetükben (pl költözés, vis maior helyzetek), ne féljenek felkeresni egy projektmenedzsert, aki megoldást kínálhat a problémára, illetve olyan könyvelővel működjenek együtt, aki a mezőgazdasági könyvelésben jártas.

A 2021. évi SZJA formanyomtatvány már nem részletezi külön soron a kapott támogatásokat, mégis számos esetben a támogatásokat „mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétel összegénél” tűntetik fel őstermelőknél, az árbevétellel összeadva, amelyre biztosan hiánypótlást írnak ki, ha nincs összhangban az árbevételt alátámasztó dokumentumokkal. A mezőgazdasági kisüzemek támogatása hasznos pályázat, ha a kellőképpen átgondolt tervre történik a támogatás elköltése, szeretnének kiszámíthatóbban gazdálkodni, és a gazdaságuk mérete, tőkéje, jelenleg nem alkalmas beruházási pályázatokon való részvételre.

Kovács Viktória
Pályázati és projektmenedzsment üzletág vezető
Agrárközösség Kft.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Elődeink tudása II. – köhögés és gyógynövények

2025. április 30. 05:40

A leggyakoribb „lábon kihordott” betegségeknek a különböző súlyosságú megfázások számítanak, amik miatt nem feltétlenül maradunk ki az iskolából vagy a munkából. A gyógyulásunkat, sőt még a betegség megelőzését is sok növény teája segítheti.

Gyűjtsük össze a konyhában a húsvéti tojásfestéshez a színezőanyagokat!

2025. április 18. 05:40

A természetes színezőanyagokkal elképesztően változatos húsvéti tojásokat festhetünk az ünnepre.

Kapcsolódjunk be a Tavaszi természetles programba!

2025. április 12. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület április 1-től ismét elindította a Tavaszi természetles országos programot, amelynek keretein belül önkéntesen becsatlakozhatunk az Egyesület munkájába.

Veszélyhelyzet: lehet-e termelői piacot tartani?

2020. november 13. 17:30

Az már korábban biztos volt, hogy elmaradnak a karácsonyi vásárok, de mi a helyzet a termelői piacokkal, kézműves vásárokkal az általános rendezvénytilalom, idején?

15 ezer euróra pályázhatnak az őstermelők, kistermelők

2020. november 11. 15:28

Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére.

Kistermelői ajándékok karácsonyra

2019. november 19. 05:36

Hamarosan elérkezik a kereskedelem legpörgősebb időszaka és egyben (amennyiben a saját oldalunkat is nézzük) a lehetősége annak, hogy a pénzünkkel „szavazzunk”. Arra szavazunk, hogy a multik szeptember óta csillivilli módon csalogató termékeivel lepjük meg szeretteinket, vagy idén adunk valami újat nem csak az ajándékozottaknak, hanem hazai kistermelőknek, akik szívből készítik termékeiket?

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).