COVID-Agrár

A rágcsálnivalókat és a macskaeledeleket keresik a koronavírus miatt a britek

Agrofórum Online

Tizenhét havi csúcsot ért el a brit élelmiszerboltokban tapasztalható infláció. A chipsek, a sós rágcsálnivalók és a macskaeledel ára emelkedett a legnagyobb mértékben - közölte a Kantar piackutató társaság.

Az élelmiszerár-infláció 3,2 százalékos volt éves alapon nemrég, ami 2020 júniusa óta a legmagasabb szint. Megjegyezték azonban az elemzők, hogy a fogyasztói magatartás még nem reagált igazán az áremelkedésre. „Azok a szokások, amelyekkel kapcsolatban azt várjuk, hogy megváltoznak, mint például a márkás termékek az egyes kereskedelmi egységek saját márkás termékekre történő cseréje, vagy promóciók keresése, még nem változtak” – mondta Fraser McKevitt, a Kantar kiskereskedelmi és fogyasztói betekintési osztályának vezetője.

Elmondta, hogy a koronavírus-járvány ezen szakaszával az aggodalmak miatt a fogyasztók megváltoztathatják vásárlási szokásaikat a következő hetekben. Vannak, akik szívesebben vásárolnak újra az interneten, hogy korlátozzák az üzletek látogatását.

Ben Broadbent, a Bank of England alelnöke azt mondta, hogy az általános infláció Nagy-Britanniában áprilisban „kényelmesen meghaladhatja” az 5 százalékot. A Kantar szerint az Egyesült Királyságban az élelmiszerboltok eladásai 3,8 százalékkal estek éves szinten. Az előző év azonos időszakában az eladásokat fellendítette a második koronavírus hullám miatt tapasztalt lezárások Angliában, valamint szigorúbb korlátozások Skóciában és Walesben.

A piacvezető Tesco ismét a legjobban teljesített a főbb szereplők közül. A Tesco ebben az időszakban 0,7 százalékpontos plusz piaci részesedést szerzett, ami a legnagyobb ugrás 2007 óta, és ezzel 2019 februárja óta a legmagasabb piaci részesedést érte el – számolt be a nemzetközi élelmiszeripari szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A teljes brit kiskereskedelmi szektorra vonatkozó felmérések azt mutatták, hogy a fogyasztói kiadások megemelkedtek, amit a kocsmákban és éttermekben való költekezés fellendülése is növelhetett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A koronavírus veszélyezteti a sertéstartó cégeket

2022. január 25. 08:17

Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.

A koronavírus állíthatja meg a szarvasmarha-árak szárnyalását

2022. január 2. 05:36

Az új koronavírus-változat miatti szigorúbb követelmények és korlátozások végső soron további árnyomást is eredményezhetnek.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Az Egyesült Államokban szarvasok is elkapták a koronavírust

2021. augusztus 30. 05:03

Világszerte a legtöbb állatfertőzést olyan fajoknál jelentették, amelyek szoros kapcsolatban álltak a koronavírusos személyekkel.

Agrárium a koronavírus idején – kérjük, töltse ki kérdőívünket!

2020. március 21. 07:17

A döntéshozók és mindannyiunk közös érdeke, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli körülmények között minél hitelesebb képet kapjunk a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban működő vállalkozások üzleti várakozásairól, a kihirdetett veszélyhelyzet gazdaságukra tett hatásairól, az előrelátható következményekről, a saját hatáskörben meghozandó lépésekről.

Rekordszinten a teafogyasztás a koronavírus miatt

2021. október 29. 05:47

Különösen a gyógyteák és a gyümölcsteák örvendnek egyre nagyobb népszerűségnek, és négy százalékos értékesítési növekedést értek el.

Péntek a mínuszok napja volt a gabonapiacokon

2020. március 7. 09:48

A kukorica kurzusa 1,1, a búzáé 0,8, a szójababé pedig 0,4 százalékkal csökkent Chicagóban. A repce is 0,7 százalékkal kerül kevesebbe Észak-Amerikában. Párizsban sem jobb a helyzet, mindegyik főbb agártermék vesztett értékéből.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.