Jó számok a Coca-Colatól, de a járvány miatt zuhan az üdítőitalgyártó cégnél tapasztalt kereslet.
Az első negyedéves egy részvényre jutó igazított eredménye 51 cent lett, míg árbevétele 8,6 milliárd dollár. A Wall Street elemzői 44 centes egy részvényre jutó eredmény mellett 8,28 milliárd dolláros árbevételt vártak. Ugyanakkor a menedzsment jelezte, hogy a mozik, éttermek, stadionok bezárása jelentős hatást gyakorol a vállalat árbevételére. Az első negyedéves eredményekben még nem szereplő április hónapban az eladások volumene 25 százalékkal esett vissza globálisan – tette hozzá az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat vezetése felhívta a figyelmet, hogy jelenleg az egész évre vonatkozó eredményeket nem tudják prognosztizálni a járvány miatti nagy bizonytalanságok következtében.
Számos koncert és nagy szabású sporteseményt halasztottak el vagy mondtak le. Ilyen többek között a tokiói olimpia, amelynek egyik fő támogatója a Coca-Cola. Ezek is komoly forgalomcsökkenést okozhatnak idén a vállalatnak. Közben az e-kereskedelmi értékesítésekben szinte hihetetlen mértékű növekedést tapasztaltak, amelyek ellensúlyozzák a kieső forgalmat, de a két hatás egyenlegéről még korai lenne várakozásokat megfogalmazni. Elemzők azonban felhívják a figyelmet, hogy az e-kereskedelem megduplázódása is kevés lenne ahhoz, hogy ellensúlyozzák a veszteségeket.
Az előző év végén kiadott 2020-as előrejelzését a vállalat márciusban vonta vissza. Ebben egyébként 5 százalékos organikus árbevétel bővülést és 7 százalékos egy részvényre jutó eredménynövekedést vártak. A cég vezetése hangsúlyozta, hogy 134 éles történelmük alatt már számos válságot átéltek és most sokkal jobb helyzetben vannak, mint a korábbi hasonló kihívások idején.
A részvények árfolyama a gyorsjelentés hatására 2,5 százalékot esett, majd 0,7 százalékkal emelkedett. Idén 17,5 százalékos zuhanáson van már túl az árfolyam. Egy részvényért szerdán 45,68 dollárt adtak a New York-i Értéktőzsdén.