Ház, táj blog

Nagyot zuhant a hazai dísznövénypiac

Világgazdaság

Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint, de két intézkedés is enyhítheti a károkat - mondta a Világgazdaságnak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.

A gazdasági napilap keddi száma ismerteti, hogy az egyik ilyen támogatás az energiahordozókra, a másik a szaporítóanyagok árának a támogatására vonatkozik. Az agrártárca erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, és százezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik – mondta a szakmai szervezet elnöke.

Még nem dőlt el, hogy az anyák napja miatt tovább nyitva maradhatnak-e a virágboltok a hétvégén, az Agrárminisztérium e kezdeményezéséről majd az operatív törzs dönt – mondta Orlóci László. A szakember már azt is nagy segítségnek nevezte, hogy a járvány idején három óráig nyitva maradhattak a virágüzletek és a kereskedések, hiszen Ausztriában például mindent bezártak.

A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket. A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el.

A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába forgatták, a tartalékaik végesek – sorolta Orlóci László. „A termelők, kereskedők, árudák és virágüzletek készülnek az anyák napjára, hiszen az édesanyákat, nagymamákat a személyes találkozások nélkül is meg lehet lepni. A balkonszezon kellős közepén vagyunk. Bízunk abban, hogy a járványhelyzet lassulásával intenzívebb lesz a forgalom, a szezon második felében pedig helyreáll az értékesítés” – mondta Treer András, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szakmai igazgatója a Világgazdaságnak.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Sokkoló, mennyi idő fenyőt nevelni magról!

2025. november 28. 14:10

Senki sem gondolná, mennyi év kell egy magról nevelt fenyőhöz – pedig a számok tényleg megdöbbentők.

Mi okozhatta az ősszel ültetett örökzöldek leveleinek sárgulását?

2022. április 12. 06:36

Több késő ősszel ültetett díszbokornál, díszfánál pl. liliomfa, rododendron, tiszafa, levélsárgulások, elhalások jelentek meg pár hete, főleg a levelek szélein. Mi okozhatta? Hogyan védhetem ki a hasonló károkat?

Nemcsak az édesanyák ünnepelnek, a virágboltosok is

2019. május 3. 07:46

Az anyák napja az egyik legfontosabb nap a virágkereskedelemben, azonban a középiskolai ballagások miatt megoszlik a forgalom.

Hogyan neveljünk japán juhar fát?

2022. május 9. 15:33

A japán juhar könnyen termeszthető konténerben vagy a szabadban, a legtöbbjük a védett, árnyékos helyet kedveli.