A Magyar Természettudományi Múzeum idén januárban is kihirdette a 2019-es év „legjei” verseny győzteseit a szakma által nevezett madár-, rovar-, emlős-, hal-, és kétéltűfajok, valamint a növény- és gombavilág képviselői közül. Ez a cikk a 2019-es év madaráról, kétéltűjéről és emlőséről szól.
A cikk előző részében betekintést nyerhettünk az év rovarának és halfajának életébe. Most közelebbről megismerkedhetünk a vonuló gólyatöccsel, az egzotikus küllemű foltos szalamandrával és Európa legnagyobb méretű ragadozó macskaféléjével, az eurázsiai hiúzzal.
A „székek” lakója, a gólyatöcs
Az év madarának kihirdetett gólyatöcs (Himantopus himantopus) a gulipánnal (Recurvirostra avosetta) és a nagy pólinggal (Numenius arquata) szoros versenyben nyerte el az Év madara 2019 kitüntető címet. A 8993 szavazatból 28% a gulipánnak, 32% a nagy pólingnak jutott, és a maga 40%-val nyert a gólyatöcs, akire 3617-en szavaztak.
Az „Év madara” tisztséget a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) már 1979 óta ítéli oda olyan madárfajoknak, amelyek hazánkban egyedülálló természeti értéket képviselnek, fennmaradásuk veszélyeztetve van, és csak emberi segítséggel menthetők meg az élőhelyeik.
A gólyatöcs egy mindössze galamb nagyságú partimadár, kinézetében igen hasonlít a gólyára: testarányaihoz képest hosszú, fekete csőre és hosszú, vöröses színű lába van (latin neve, a Himantopus „szíjlábú”-t jelent). Tollazata fehér, csak a szárnyai, a válla, háta, nyakának hátsó része és fejtetője fekete. A tojó a tollazatának színével és mintázatával különböztethető meg a hímtől: a tojó fej- és nyaktájékán kevesebb a sötét szín, és ahol a hím fekete, ott ő kicsit barnásabb árnyalatú. Javarészt vízi rovarokkal és más vízi gerinctelenekkel (pl.: alacsonyabb rendű rákokkal) táplálkozik, melyeket a víz színén és a part iszapos részén talál.
A 2019-es év madara a gólyatöcs
Bár alfajai a Déli-sark kivételével minden kontinensen megtalálhatók, különleges igényei vannak az élőhelyét illetően: főleg szikeseken, nedves réteken és belvizeken lehet vele találkozni (a szikes tavakhoz, más néven „székek”-hez kötődő életmódja miatt kapta egyik legszebb népi nevét, a székigólyát). Hazánkban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon van esélyünk látni. Költési helyének is a kopár, sekély vízborítású (max. 20-25 cm mély) helyeket választja, hasonlóan a gulipánhoz. Fészkét növényi maradványokból állítja össze, és úgy alakítja ki egy szárazulaton, hogy lehetőség szerint víz vegye körül, magassága pedig elérje a 30 cm-t.
Hazánkban rendszeresen fészkelő madár, bár a költő párok száma igencsak ingadozó. Az említett élőhelyein (a csapadékviszonyoktól függően) április és október között találkozhatunk a mindössze 200-1000 párt alkotó képviselőivel. A legtöbb egyed a gólyához hasonlóan már augusztusban, a költési időszak végén elindul Afrika trópusi vidékeire. A 3-5 tojásból kikelő fiókái egy hónapos korukban már repülnek, de még egy rövid ideig szüleikkel maradnak.
Ennek a különleges madárnak kis egyedszámából és élőhelyeinek csökkenő területéből adódóan fokozottan védett státusza van, eszmei értéke 250.000 Ft. A vizes élőhelyek rekonstrukciójának köszönhetően a sikeres költések száma az elmúlt években növekedett. További jelentős szempont élőhelyeik megóvására azok védetté nyilvánítása, így a hazánkban fészkelő populáció évről évre stabilabbá válhat.
Megvallom őszintén, javarészt én sem ismertem ezt a fenségesen szárnyaló, büszkén lépdelő, féltő-óvó szülő partimadarat, de szívből remélem, hogy még sokáig otthonra talál Magyarország szikes térségein.
Már a 2020-as év nyertes madarát is kihirdették
Az állatok közül minden évben a madarak közül választanak először képviselőt a következő évre. Idén nyáron július 15-én zárult a szavazás, melynek során három páratlan bagolyalkatú faj, az uráli bagoly, az erdei fülesbagoly és a füleskuvik szállt ringbe. Közülük az egyedi külsejű, gyönyörű erdei fülesbagoly került ki győztesen, akit jövőre részletesebben is megismerhetünk különböző kirándulásokon, vándorkiállításokon, iskolai előadásokon és fórumokon keresztül.
A 2020-as év madara az erdei fülesbagoly
Az egzotikus küllemű foltos szalamandra
Mindenkinek maradandó élményt jelent egy foltos szalamandrával (Salamandra salamandra) történő találkozás. Jómagam tavaly egy, a Pilisi Parkerdőben tett kiránduláson futottam össze vele (szó szerint). Épp egy számomra kihívást jelentő domboldalra próbáltam tempósan felevickélni, amikor egyszer csak előttem termett. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy fel sem fogtam, hogy a kissé kopár, még éledő márciusi erdőben egy élénk, fekete-sárga tünemény valóban tőlem egy méterre gubbaszt a köveken. Ez a csendesen élő, kissé félénk állat a legteljesebb nyugalomban, érdeklődőn szemlélte, hogy már egy kisebb csapat tisztes távolságban összeverődött körülötte, sőt megvárta, hogy kis idő után elszállingózzunk. Örömmel hallottam, hogy ezt a rejtélyes csudapofa teremtményt választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az Év kétéltűjének.
A Salamandra-nembe tartozó, mindösszesen 6 faj közül hazánkban egyedül a foltos szalamandra él, de Európa-szerte elterjedt és kedvelt kétéltű faj. Ez a hazánkban védett faj a leglátványosabb farkos kétéltű címet is elnyerte, természetvédelmi értéke Magyarországon 50.000 forint. A kifejlett egyedek elérhetik a 20 cm-t is. Háta és oldala fényes fekete, jellegzetes sárga csíkokkal, hasi oldalán szürke. A Börzsönyben gyakrabban találkozhatunk olyan egyedekkel, melyek testét narancs- vagy tűzvörös csíkok tarkítják (innen, és a népi hiedelmekből ered az angol és német neve is, lefordítva „tűzszalamandra”). Színeinek köszönhetően tökéletesen alkalmazkodott a nedves, őszi avarhoz, ezért is lehet nagy eséllyel eső után találkozni vele az erdőben.
Leggyakrabban az Északi-középhegységben találkozhatunk vele, ugyanis a 200 méternél magasabban fekvő, hűvösebb erdők vizeinek közelében él. Szürkületkor, éjszaka aktívabb, nappal erdőadta búvóhelyeken (fák gyökerei közt, mohák-kövek között) pihen. Étrendjében helyet kapnak az ízeltlábúak, giliszták és meztelencsigák is. Rövid ideig tartó párzásához keresi fel a sekély vizeket. Elevenszülő faj lévén, a megtermékenyített peték a nőstény szervezetében fejlődnek, majd a következő évben május és július között hideg, tiszta forrás vagy patak vizébe születnek meg a fejlett lárvák. Egy nőstény akár 40, kopoltyúkkal és végtagokkal rendelkező lárvát is világra hozhat.
A 2019-es év kétéltűje a foltos szalamandra
Védelemre nem csupán különleges megjelenése miatt szorul, hanem a kezdetekben alig 3 cm-es, barnásszürke lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vizű források számának csökkenése okán is, ami köszönhető a szélsőséges időjárásnak és a kiterjedtebb területeket érintő tarvágásoknak. Mindez redukálja a párás mikroklímájú élőhelyeket is, amit a kifejlett egyedek kedvelnek. A forgalmasabb erdei utakon is találkozhatunk elgázolt állatokkal: legtöbbször megtermékenyített petéket hordozó nőstények esnek áldozatul, mivel ők lassabban mozognak ebben az időszakban. És ha ez nem lenne elegendő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya felhívja a figyelmünket még egy szalamandra-fenyegető tényezőre: világszerte elterjedt, de hazánk területén még nem jelent meg a szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans). Ez a kórokozó a gazdaszervezet testfelületén elszaporodva fekélyeket okoz, melynek következtében a bőr hámlásnak indul, majd az állat rövid időn belül elpusztul.
Idén az MME szakosztályának munkatársai az Év kétéltűje program keretében országszerte felméréseket terveznek az esetleges gombafertőzés korai detektálása érdekében, valamint kiállításokkal, kirándulásokkal, iskolai előadásokkal és szóróanyagokkal is segítenek
Európa legnagyobbja, az eurázsiai hiúz
Az Év emlőse megtisztelő címet 2014 óta ítélik oda a VADONLESŐ program kezdeményezésére és szervezésében egy hazánkban nagyobb figyelmet és hatékonyabb védelmet igénylő emlősállatnak. 2014-ben a sün, 2015-ben az ürge, 2016-ban a denevér, 2017-ben a mogyorós pele, tavaly a földikutya, idén pedig a hiúz nyerte el az Év emlőse címet.
Kevesen tudják a hiúzról (Lynx lynx), hogy Európa legnagyobb méretű ragadozó macskaféléje: testhossza elérheti a 130 cm-t, a hímek marmagassága a 70 cm-t, súlya átlagosan 20-25 kg, de előfordulnak 38-40 kg-os felnőtt egyedek is. Különleges külleméhez hozzájárul szokatlanul rövid farka, foltos bundája, hosszú lábai és a fülei végén található szőrpamacsok. Az eurázsiai hiúz jellemzően éjszaka vadászik: testalkata lehetővé teszi, hogy hóban, fáról ugorva is sikeresen ejtse el áldozatát, ami kikerülhet a pocokfélék, rókafélék közül is, de szarvasborjút is elejt, ha van rá alkalma. A hím és a nőstény magányosan él, csak a párzási időszakban („pacsmagolás” idején) találkoznak egymással. Emberre nem veszélyes, sőt kerül minket, így igen ritkán adódik alkalma a szakembereknek megfigyelni ezt a különleges macskafélét.
A 2019-es év emlőse az eurázsiai hiúz
Az eurázsiai hiúz 1993 óta hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. Magyarországon csupán az Északi-középhegységben, az Aggteleki Nemzeti Park területén élnek hiúzok: az 1950-es évekre a kontinensen annyira lecsökkent a számuk a mértéktelen hiúzvadászatnak köszönhetően, hogy a XX. század közepére az egykor Európa egész területén elterjedt ragadozó a kontinens nyugati és középső részéről eltűnt.
Magyarországi elterjedését és európai felszaporodását lassítja, hogy zavartalan, nagy élettérre van szüksége, és preferálja az idős erdőket. Egy egyed vadászterülete elérheti a 80 km²-t is, egy nap alatt is hatalmas területet járhat be. Hazánkban viszont nem áll rendelkezésükre ilyen nagy kiterjedésű, idősebb erdőterület.
A VADONLESŐ Program keretében számos lehetőségünk adódik közelebbről megismerni ezt a gyönyörű állatot: a Központ honlapján még több információ birtokába juthatunk az eurázsiai hiúzról, ezen kívül programajánló és rajzpályázati lehetőségek is várnak minket.
Én ezzel a gyönyörű állattal 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg közelebbről, amikor a WWF Magyarország állatvédelmi programjairól tájékozódtam. Akkor más állat támogatása mellett döntöttem, de örömmel hallottam barátaim körében, hogy ennek a nagyragadozónak is sokan támogatják a hazai programját, és egyre többen ismerik. 2012-ben – amikor hazánk hiúzállományát becslések szerint csupán 10 egyed tette ki – a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága úgy döntött, hogy partnerségben teremtik meg a hazánkban élő hiúzállomány hatékony megfigyelésének és védelmének rendszerét.
Ezúton is szívből köszönjük a Magyar Természettudományi Múzeumnak, a VADONLESŐ KÖZPONT önkénteseinek, és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek a kitartó és türelmes szervezői és védelmi munkát, illetve minden lelkes honfitársunk áldozatos ténykedését, aki Magyarország természeti értékeinek megőrzésén fáradozik!
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
