9℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Ház, táj blog

Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – Cinege fajták I.

Agrofórum Online

Lassan kezdődik a téli madáretetés főidőszaka, amikor szárnyas vendégeinknek nagy szükségük van a segítségünkre. Használjuk ki az alkalmat, és figyeljük meg az etetőhöz érkezőket! Mely cinegefajokat fedezhetjük fel közülük? Ismerkedjünk meg közelebbről a széncinegével, a kékcinegével és a barátcinegével!

Mit kell tudni a cinegefélékről?

A cinegefélék (Paridae) családja a madarak osztályának, verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik. A családba 56 faj található, amelyek a Föld nagy részén elterjedtek. Az ide tartozó fajok átlagos testhossza mindössze 11-14 cm, testtömege kb. 10-18 gramm, szárnyfesztávolságuk pedig 18-21 cm. Mivel velünk maradnak egész évben (vagyis állandó madarunk), ezért a téli madáretetési szezon egyik főszereplői. A több mint ötven faj közül a hazánkban elterjedt, illetve ritkábban előforduló fajokat mutatja be a következő két cikk.

Cinkegolyó
Az etetőnél állati zsiradékkal, napraforgómaggal, kendermaggal, dióval, mogyoróval, cinkegolyóval is készülhetünk nekik

A cinegefélék hasznos rovarevők: előszeretettel fogyasztják a kártevő ízeltlábúakat, úgymint a hernyókat, pókokat, bogarakat, poloskákat, szúnyogokat. A téli időszakban, amikor a rovarok visszahúzódnak, a cinegefélék magvakkal, bogyókkal is táplálkoznak. Jellemzően gyakori vendégek a madáretetőnél.

Érdekesség a cinege madarakról

A cinege fajták egyéves koruk körül érik el az ivarérettséget. Költési időszakuk április-július között van, jellemzően évente kétszer költenek. A 7-14 csupasz és vak fióka kb. két hét alatt kel ki. A fiókákat mindkét szülő eteti, lárvákat, bábokat hoznak a kicsiknek. A fiatal madarak kb. 3 hetes korukra már megtollasodnak annyira, hogy kirepülhessenek a fészekből.

Barátcinege
A barátcinege serényen felkapja a magot és gyorsan biztonságba húzódik

A cinegefélék Magyarországon élő fajait a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1984-ben „Az év madaraivá” választotta.

A 2011-es év madara: a széncinege

A széncinegével (Parus major) egész Európa területén találkozhatunk – a Kárpát-medencében is gyakori faj. Magyarországon az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon él a legtöbb egyed. Az ember közelségéhez igen jól alkalmazkodott.

Széncinege
A széncinege Európa-szerte elterjedt faj

A széncinege csőre, fejtetője és torokfoltja fekete, arcfoltjai fehérek. Háta zöldes színű, a szárnyak és a farok kissé sötétebb. A szárnyakon jellegzetes fehér sáv fut végig. Énekhangja a mesékből és népdalokból is jól ismert „nyitnikék”.

Fészkét erdőkben, parkokban, kertekben rakja faodvakba vagy mesterséges fészekodúkba. A mélyedésben puha és kényelmes fészket épít gyökerekből, fűszálakból és mohából, amit szőrszálakból készített béléssel tesz teljessé. Fészke körüli területét aktívan védi a betolakodókkal szemben.

Széncinege
A széncinege nyitnikék énekét mindenki ismerheti

Étlapján főként pókok, szöcskék, poloskák és hernyók szerepelnek. Időnként más, kisebb énekesmadarakat is (pl. verebeket) elejt, sőt, elhullott emlős állatok maradványait is fogyasztja. Az etetőnél állati zsiradékkal (faggyú), napraforgómaggal, kendermaggal, dióval, mogyoróval, földimogyoróval, cinkegolyóval vagy cinkekarikával készüljünk nekik!

A kis vehemens kék cinege

A hideg övezeteken kívül egész Európában találkozhatunk a kék cinegével (Cyanistes caeruleus). A széncinegéhez hasonlóan jól alkalmazkodott az ember közelségéhez. Hazánkban gyakori, egyedszáma az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Mecsekben és a Dél-Dunántúlon a legnagyobb.

Kék cinege
A kék cinege színpompás tollazatát nem lehet semmivel sem összetéveszteni

A kék cinege a nevét kék fejtetőjéről és kékes szárny- és farokvégéről kapta. Háta és szárnyai zöldes színűek, hasa sárga. Csőre, torka, valamint a fehér arcfoltjait közrefogó szem- és nyakszalagja fekete. Énekhangja vidám trilla.

A tojó és a hím is fáradhatatlan rovarpusztító. Természetük igen agresszív, még saját fajtársaikat is képesek megtámadni. Az etetőnél dúló csetepaték állandó szereplői. Állati zsiradékkal (faggyú, háj), aprómagvakkal, dióval, cinkegolyóval vagy cinkekarikával készüljünk nekik!

Kék cinege
A kék cinege természetes és mesterséges erdőkben is épít fészket

A kék cinege fészkét faodvakban rendezi be természetes és mesterséges erdőkben. Gyakori vendég kihelyezett mesterséges odúkban is. Fészeképítéshez a széncinegéhez hasonló anyagokat használ.

A szerény kis barátcinege

A barátcinege (Poecile palustris) a Kárpát-medencében rendszeresen fészkelő énekesmadár. Magyarországon a Dunántúli- és az Északi-középhegységben, valamint a Mecsekben élnek a legtöbben.

Barátcinege
A barátcinege felismerésében barna színe és szénfekete sapkája segít

A barátcinege szerény kinézetű madárka a széncinegéhez és kékcinkéhez képest. Háta, farka és szárnyai sötétebb barnák, hasa és begye világosabb. Jellegzetes a fehér arcfoltja, valamint a tarkójáig lenyúló fekete sapkája és torokcsíkja.

Jellemzően bükkösök és tölgyesek faodvaiban fészkel, ritkán még a mesterséges fészekodúkba is beköltözik. A legtöbb cinegefajjal ellentétben évente csak egyszer költ.

Barátcinege
A barátcinegének napraforgómaggal, kendermaggal és földimogyoróval készüljünk

Az etetőnél szerényen és félénken viselkedik a többi cinegeféléhez képest: mindig alaposan körülnéz, mielőtt az eledelhez repülne, és miután felkapott egy magot, gyorsan biztonságba is húzódik az etetőtől. Napraforgómaggal, kendermaggal, földimogyoróval kedveskedjünk neki!

A cikkben megjelent képekért hálás köszönetem Bedőcs Gyulának!

Az etetéshez türelmet, a madárleshez pedig szép élményeket kívánok Mindenkinek!

Kapcsolódó cikkek:

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

2025. december 6. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést.

November 30-ig szavazhatunk a 2026-os Év Fájára!

2025. november 29. 05:40

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium kezdeményezésére és szervezésében már tizenkettedik alkalommal kerül sor az online nyílt szavazásra.

Mi a különbség a mikrozöld és a csíra között?

2025. november 22. 05:40

A csíráztatás és a mikrozöldek nevelése fenntartható és egészséges alternatívát jelent a lecsökkent zöldség- és gyümölcsválaszték idején.

Ökológiai sövény gondozása

2025. november 14. 06:10

Mivel az ökológiai sövény számos cserjefajból áll, azt várnánk, hogy jelentős figyelmet kell szentelni a gondozására. Pedig éppen ellenkezőleg!

Céklaszendvics

2019. augusztus 2. 06:25

Ez az étel nem csak látványos és finom, hanem nagyon egészséges is.

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

Erdei pinty és fenyőpinty: Ismerjük meg kertünk látogatóit!

2021. december 26. 04:36

Az egyik leggyakoribb fészkelő madarunk és kedves északi rokona is érkezhet látogatóba hozzánk. Ismerjük meg jobban a díszes és alkalmazkodó erdei pintyet és az utazó, nem válogatós fenyőpintyet!

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Március

2023. március 19. 05:38

Már kora tavasszal ugrásszerűen megnő a választék a hazánkban idényszerű (szezonális) gyümölcsökből és zöldségekből. Keressük őket a boltokban, vagy termesszük őket otthon! Ebben a hónapban a rukkolával, spárgával és az importból származó kivivel is megismerkedünk.