Anne Goddard az organikus permakultúra (Organic Permaculture) gyakorlati megvalósíthatóságát valósította meg saját birtokán és ezzel kapcsolatban éveken át végzett kutatásokat. A permakultúra gyakorlata véleménye szerint azt a tényt helyezi a középpontba, hogy a növényvédő szerek – legyenek bármennyire is fajspecifikusak – nemcsak a célszervezetet (kártevőt) pusztíthatják, hanem például a hasznos rovarokat is. Mivel azonban a kártevő rovarok gyorsabban szaporodnak (többnemzedékesek és utódjaik száma is sokszorosa lehet, mint a természetes ellenségeké), és nagy eséllyel megtalálják a következő évben is a tápnövényüket a területen (vagy legalábbis a környéken), a hasznos ragadozó rovarok már nem tudják fenntartani az egyensúlyt.

A kártevők hasonló mértékű, vagy még nagyobb pusztítást végeznek, ami még több növényvédő szer alkalmazását teszi szükségessé. Minél több növényvédő szer kerül alkalmazásra, annál nagyobb a környezetterhelés, és annak okán, hogy egyre kevesebb az esély különböző hatóanyagú növényvédő szerek váltogatására – mivel számtalan készítmény kerül minden évben kivonásra -, a kártevők populációi nagyobb eséllyel válnak ellenállóvá a növényvédő szerek hatóanyagaival szemben.

A kert terve – Forrás Anne Goddard

A megvalósult permakultúra keretein belül erre nincs szükség, mivel a kertünkben leképezett természetes folyamatok az egyensúly fenntartására törekednek, így a támogatott ragadozó-populációk nem engedik túlzottan felszaporodni a kártevőket. Ebben a kertben a szükséges öntözésen, talajtakaráson, szerves tápanyag-utánpótláson és a termés betakarításán kívül nincs semmi feladatunk – ahogy az a permakultúráról szóló cikkben is említésre került.

Egy permakultúra kert kialakítása – lépésről lépésre

Anne Goddard tervei szerint egy minimum 1000 m²-es területre van szükség a permakultúra megvalósításához háztáji környezetben. Egy ekkora helyen beilleszthető a rendszerbe az állattartáshoz szükséges tér

Egy kis farakás vagy gallykupac ideális búvóhely a sündisznóknak

(pl.: baromfiudvar), a vetésforgót lehetővé tevő kerti ágyások, a vízi élőhely (kerti tó), búvóhely a kerti egyensúly fenntartásában segítő állatoknak (kövek és farakás, ahol pl. a sündisznó rendez be magának megfelelő vackot)

1. lépés: A baromfiól

A terület egyik sarkába építsük meg az ólat. (Goddard kihangsúlyozta a „kígyóbiztos” építés fontosságát, mert a hazájában számos kígyófaj tizedeli a háziszárnyas-állományt). Az állatlétszámtól függően gondoskodjunk ülőrudakról is. 5-10 házityúk részére 2-4 ülőrudat ajánl az író. Lucerna és szalma keverékével gondoskodjunk az „induló-takarmányról”. A következő években a baromfiólba helyezett szalmát folyamatos csere alkalmával kivihetjük az ágyásokra talajtakaró anyagként.

Ha Anne ajánlását betartjuk, akkor 20 m²-es kertrészbe maximum 10 állatot tartunk.

Nagyon fontos, hogy az ólból vezessen egy nyitható és zárható átjáró a megművelt kertrészbe is, viszont az ól mellett elkerített kifutót már ne kössük össze a veteményessel. Így lehetőség van arra, hogy a palántázás idején és a vetett vagy palántázott növények megerősödésének időszakában is van lehetőségük az állatoknak egy elkerített részen mozogni. Erre azért van szükség, mert a házityúk kapirgálása – bármennyire hasznos akkor, amikor a meztelencsigák tojásait kikaparja a talajból és elpusztítja – a fiatal növényekben is kárt tehet.

A kerti tóba betelepülnek a kártevők természetes ellenségei

2. lépés: Vízi élőhely kialakítása

Alakítsunk ki egy sekély kerti tavacskát az ágyások között – nem kell nagyobb egy vagy két kád méreténél – úgy, hogy mellette elférjen még egy vegyes fa- és sziklakupac. A vizes élőhely vonzza a rovarevő kétéltűeket, a rakás zegzugaiban pedig meghúzódhatnak az ízeltlábúakat és puhatestűeket fogyasztó emlősök.

3. lépés: Védelem

Az állattartásra kijelölt területet kerítsük be csirkehálóval vagy drótkerítéssel, így szükségszerűen és egyszerűen elkülönítjük az növényágyásoktól a házityúkokat. Goddard ajánlása, hogy a kerítést a földbe egy bizonyos mélységig süllyesszük le és / vagy a tetejét hajtsuk vissza úgy, hogy lefelé és kifelé álljon, így távol tarthatók a veteményestől az emlős kártevők (pl.: nálunk a mezei nyúl, mezei pocok). Amennyiben a környéken ismertek ezek a kerti károsító állatok, érdemes olyan kerítésfajtát választani, amivel ezek az óvintézkedések megvalósíthatók.

Goddard ajánlására a kert egyik oldalába telepíthetők olyan őshonos növények, amelyek az uralkodó szélirányból érkező szelet lelassítják, így mérséklik a szélkárokat a veteményben. Anne a birtokán az Ausztráliában honos, nagyra növő és színes virágú kefevirágot és pókvirág-fajokat ajánlja, amelyek ráadásul a méheket és a madarakat is vonzzák a területre. Hazai viszonyok közt választhatunk őshonos cserjéket (pl.: bodza, galagonya, vadrózsa, cserszömörce, húsos som). Az őshonos „segédnövények” telepítése viszonylag olcsó, de igen hatékony ebből a szempontból, de arra ügyeljünk, hogy ne árnyékolják be az ágyásokat, mert így gátolhatják a termesztett növények fejlődését! Mivel Ausztráliában igen nagy gondot jelent az egyenetlen csapadék-eloszlás, Goddard ajánlására telepíthető még a kert közelébe olyan fa is, amely segít a leeső csapadékot a kert területére koncentrálni.

4. lépés: Ágyások és közlekedők

A következő lépésben jelöljük ki az ágyásokat madzagok segítségével! Ez főleg a kezdő kertészeknek nagy segítség, mivel így könnyebb tervezni és vetni/palántázni is. Goddard kb. 120 cm széles (4 láb) és legalább 3 méter hosszú (10 láb) ágyásokat alakított ki. Az ágyások méretét a kert adottságai és termeszteni kívánt növények is meghatározzák. Az ágyások közti kerti ösvényeket 60 cm (2 láb) szélesre tervezte, így kényelmesen lehet közlekedni a sorok között anélkül, hogy az ágyások földjét letapodnánk. Goddard a közlekedő utakat letakarja annak érdekében, hogy a gyomnövények ne szaporodjanak fel, és ne száradjon ki olyan gyorsan a talaj. Ehhez mesterséges takaróanyagokat (pl. régi, lyukas szőnyeget) ajánl, én személy szerint a szerves talajtakarást (szalma, lomb) tartom jobb megoldásnak, de ezt érdemes mindenkinek magának kikísérleteznie. Még eszembe jutott a közlekedők befüvesítése is, de ezt csak abban az esetben érdemes így tervezni, ha öntözőrendszert is telepítünk, mert a gyep sok vizet felhasznál egy év alatt a talajból.

5. lépés: Öntözőrendszer

Az ágyások kialakítása után jöhet az öntözőrendszer, amit közvetlenül a talajra – vagy füvesített sorközök esetén a gyepre – helyezzünk. A talaj adottságaitól függően Goddard azt ajánlja, hogy a növények vetése/ültetése előtt áztassuk el a területet, hogy elegendő induló víztartaléka legyen a talajnak (ezt a talajban élő hasznos szervezetek – pl. giliszták is – meghálálják). Goddard ezt követően ásóvillával alaposan fellazítja a talajt . A villát kb. 15-20 cm-re (6-8 hüvelyk) is belesüllyeszti a talajba.

6. lépés: Talajjavítás és trágyázás

Az öntözőrendszer kialakítása, az ágyások alapos megöntözése és a talaj fellazítása után juttassunk ki szerves trágyát vagy komposztot az ágyásokra. Amennyiben vásárolt terméket juttatunk ki, a kijuttatásának módjáról és mennyiségéről kérdezzük meg a szakember véleményét, illetve tartsuk be a gyártó által előírt utasításokat!

A talajjavítás szempontjából Goddard a talaj kémhatásának befolyásolását tartja fontosnak, amennyiben szükséges. Fontos azonban, hogy csak abban az esetben kerítsünk sort bármiféle beavatkozásra, ha ismerjük a talaj pH-értékét! Pontos érték megállapításához egy gyors laboratóriumi vizsgálat a legtisztább megoldás. Ehhez az ecetpróba és hasonló gyors otthoni analízis nem elegendő. A talaj pH-értékének változtatásáról bővebben egy tavalyi cikk értekezett.

7. lépés: Ágyások előkészítése

A bőséges tápanyag-utánpótlást követően Goddard legalább 20 cm-es szalma- és/vagy szénatakarást helyez az ágyásokra (amennyiben rendelkezésére áll, Anne még tengeri moszatot vagy tengeri hínárt is helyez a szalmakeverék tetejére, de ez nálunk nem opció). Anne arra felhívja a figyelmet, hogy az ágyások és sorközök takarása esetén ne fedjük be az öntözőrendszert, hogy az jól látható legyen.

Az ágyások előkészítését és a megelőző munkálatokat úgy időzíti, hogy innentől legalább 6 hétig hagyja, hadd dolgozzanak a kijuttatott anyagok. Még a gyomnövényeket is hagyja megnőni, mivel majd csak közvetlenül a növények ültetése előtt szedi ki őket. Ekkor még könnyű őket eltávolítani, mivel a gyökérrendszerük még viszonylag fejletlen.

8. lépés: Földigiliszták

Goddard kulcsfontosságúnak tartja a földigiliszták jelenlétét, ezért egy külön lépésben javasolja, hogy amennyiben az előkészületek alatt a területen nem találkoztunk földigilisztákkal, vásároljunk!

A giliszták ürülékének tápanyagtartalma sokszorosa a kert talajában lévő tápanyagoknak

Hazánkban is kaphatunk horgászboltokban vagy egyenesen a tenyésztőktől. A földigiliszta élettevékenységeivel nagymértékben javít a talajtulajdonságokon: egyrészt hozzájárul a talaj felső rétegeinek lazításához, másrészt gyakorlatilag minden szerves anyagot képes hasznosítani, amelyet aztán a gilisztakomposztként is ismert végtermékével átalakítja a növények számára felvehető nitrogénné, foszfátokká és káliummá.

9. lépés: Vetésterv kidolgozása

Goddard tapasztalatai szerint a sűrűn takart ágyásokba nehéz, de nem lehetetlen közvetlenül a földbe vetni a magot. Éppen ezért ő azt javasolja – főleg kezdő kertészeknek – hogy neveljünk palántákat, akár a komposztban, akár szaporítóládákban, és csak azután ültessük ki a palántákat, ha a gyomnövényeket eltávolítottuk, és letelt a 6 hét (az ágyások előkészítésénél határoztuk meg ezt az időt).

Ha bevállaljuk a helyre vetést, akkor megpróbálkozhatunk azzal, hogy közvetlenül a talajtakaró anyagok leterítését követő napon vetünk.

Tervezzük meg a vetésforgót!

Minden évben figyeljünk a vetésforgóra! Az egyes ágyásokra minden évben más növénycsaládba tartozó növények kerüljenek! Nem elég, ha csak a fajokra figyelünk, mert az egyes növénycsaládba tartozó növényeknek nagy eséllyel megjelennek közös kártevőik, és így könnyen felszaporodnak, ha minden évben ugyanazon a helyen megkapják a tápnövényüket. Sőt a megfelelő növénytársítás kialakításával gondoskodhatunk róla, hogy a szomszédos növények támogassák egymás fejlődését.

A permakultúra-kert segédcsapata

10. lépés: Házityúkok szabadon engedése

Miután a növények megerősödtek, Goddard kiengedi a tyúkokat a növények közé, hogy szabadon trágyázzák a talajt és pusztítsák a kártevőket. (Én ezzel személy szerint egy kicsit óvatosabban bánnék, mert a tyúkok is szeretik megkóstolni a növényeket.

Sok sikert!

Anne Goddard szerint a biológiai sokféleség és az egészséges talajállapot a kulcsa a növénybetegségek kialakulásának és a kártevők felszaporodásának megakadályozásához. A tervezésben, főként a megfelelő növénytársítás kialakításában segítségünkre van, ha minden évben feljegyezzük, melyik ágyásba milyen növényt neveltünk. Így rögzíthetők a tapasztalatok is, évről évre javíthatók az esetleges sikertelenségek, és megjegyezhetők a jó gyakorlatok.

Próbálkozzunk, tanuljunk, érdeklődjünk! Megéri!