Ismerjük fel környezetünkben a gyengén mérgező, valamint a ritkábban előforduló gyomnövényeket, amelyekkel nemcsak mi, de gyermekeink és a ház körül élő állatok is alkalmanként találkozhatnak!
Beköszöntött a tavasz, a régen várt kellemes kirándulóidővel és az egyre hosszabb nappalokkal, amikből egyre több órát szánhatunk a kerti munkálatokra. Akár túrabakancsot, akár elnyűtt gumicsizmát vegyünk a lábunkra, érdemes tisztában lennünk a környezetünkben leggyakrabban előforduló növényfajokkal, melyek között nem egy termel számunkra mérgező hatóanyagokat. Ezeknek a növényeknek egyes részei elfogyasztva enyhe, súlyos, de akár halálos mérgezést is okozhatnak. A legjobb szándék mellett is előfordulhat, hogy kíváncsi gyerekeket elámít a virágzó vagy termést érlelő növény látványa, vagy a háziállatok életterében nőnek a mérgező példányok.
A következőkben ismertetésre kerülnek a hazánkban előforduló további mérgező gyomnövényfajok, melyekkel a kertben vagy kirándulásaink alkalmával is találkozhatunk. Az enyhén mérgező növények közé tartoznak a szulák– és ürömfajok, a selyemkóró, a vadkender, a földi bodza, valamint a ritkábban előforduló, de nagyon mérgező farkasalma és a nagy mennyiségben rendkívül ártalmas mérges ádáz.
Selyemkóró
Az Észak-Amerikában honos selyemkóró (Asclepias syriaca), más néven selyemfű, tejelőkóró vagy vaddohány hazánk homokos talajú vidékeinek lakója. A növény által termelt tejnedv enyhén mérgező. Igen jól tűri a szárazságot, és nagyon nehéz védekezni ellene, ezért ahol akár egy növény is megjelenik, a következő években akár tömeges jelenlétére kell számítanunk.
Kettős megítélésű növény, hiszen amellett, hogy hazánkban agresszív terjedésű özönnövényként tartják számon, kiváló minőségű, egyedi és intenzív ízű mézet ad, emellett gyengébb minőségű mézek feljavítására is alkalmas.
A selyemkóró vaskos, merev szárain keresztben átellenesen állnak a nagyméretű, tojásdad alakú, kihegyezett végű levelek. Látványos, kerekded bogernyő virágzatait halvány rózsaszín virágok alkotják, a szár végén és a levélhónaljakban júniustól nyílnak.
Szulákfajok
A szulákfajok (Convolvulus spp.) minden része enyhén mérgező. Köztük a legjelentősebb gyomnövény az apró szulák (Convolvulus arvensis), amely hazánk legelterjedtebb évelő gyomnövénye. A földeskopárok és futóhomok kivételével minden hazai talajon eredményesen csírázik. Szaporítógyökerének (más néven gyökértarackjának) segítségével képes a gyökérzete minden részéből új növényt fejleszteni, még a talaj mélyebb, 50-60 cm-es mélységéből is. Magja akár 15-20 évig is életképes marad a talajban.
Leveleinek alakja a szulákokra jellemző hosszúkás háromszögletes-tojásdad, a levélnyelek hosszúak. A kúszónövényekre jellemző hajlékony szárainak segítségével szinte bármilyen növényre képes felkúszni, ami eltakarná előle az éltető napfényt. Nyáron nyílnak tölcsér alakú, fehér vagy halvány rózsaszín színű virágai.
Ürömfajok
Az őszirózsafélék (fészkesek) családjába tartozó, hazánkban előforduló ürömfajok (Artemisia spp.) minden része enyhén mérgező. Az üröm növénynemzetségbe tartozó növények többsége – így a leggyakrabban előforduló fekete üröm (Artemisia vulgaris) is – nagyon hasonlít az ürömlevelű parlagfűre (Ambrosia artemisiifolia), hazánk legjelentősebb allergén gyomnövényére. A fajok közül a fekete üröm (népies nevén anyafű, Szent János füve) felismerése a legfontosabb, hiszen nemcsak elfogyasztva okoz egészségügyi problémát, de jelentős pollentermelőként megnehezíti az allergiások életét is. Ezenkívül több esetben előfordult, hogy molyhos fonákú levelének érintése bőrallergiát okozott.
A megfelelő előkészítés mellett a fekete üröm virágos hajtásából vagy leveléből készült teáját különböző egészségügyi problémára alkalmazzák, de ezzel semmiképpen se kísérletezzünk megfelelő előképzettség és/vagy orvosi javaslat nélkül!
A fekete üröm 80-120 cm magasra növő évelő növény. Hazánk területén általánosan elterjedt, főként utak és mezőgazdasági területek szélén, parlagon, megmunkált talajon tömegesen előfordulhat. Összetett leveleit alkotó levélkéi lándzsa alakúak, színük fényes, sötétebb zöld, fonáki oldalon molyhosak. Június-júliusban nyíló, dús bugavirágzata halványsárga színű.
Földi bodza
A földi bodza (Sambucus ebulus), más néven gyalogbodza minden növényi része enyhén mérgező a ciánglikozid (szambunigrin) és a gyökerekben található iridoidglikozid-észtereknek köszönhetően. Éretlen bogyótermése már kis mennyiségben is heves hányást vált ki, ha egy gyermek elfogyasztja azokat. Hazánkban általánosan elterjedt legelőkön, erdőszéleken, fás ligetekben és útszéli gyomtársulásokban.
Az ehető fekete bodza és a mérgező földi bodza elkülönítése viszonylag egyszerű, mivel a földi bodza lágyszárú, és általában sokkal kisebb termetű: egyes példányai akadálytalanul növekedve elérhetik a 2 méteres magasságot, de általában 50-150 cm közti magasságig nő. Levelei páratlanul szárnyaltak, a kis levélkék lándzsa alakúak. Felfelé álló, elágazó, hengeres szárainak végén hozza a nyári hónapokban bogernyő virágzatát. A virágok pártái fehérek, viszont a fekete bodzával ellentétben a porzók pirosak. Fényes fekete bogyótermésétől nem hajlanak meg az ágak, a bogyók felfelé állnak, szemben a fekete bodza lehajló terméscsokrával.
Vadkender
A vadkender (Cannabis sativa) hazánk területén általánosan elterjedt, egyéves szántóföldi gyomnövény. Levele és hajtása enyhén mérgező, az egész növény jellegzetes bódító illatú.
A vadkender magassága elérheti hazánkban a 2 métert is (őshazájában, Afrikában, Ázsiában és Amerikában akár 5 méter magasra is megnő!), de átlagosan 50-100 cm magasra nő meg. Szára egyenes és merev, ujjasan összetett levelei 3-5, egyenletesen fűrészelt levélkéből állnak. A levélkéken szőröcskék és mirigyek is találhatók, amiknek köszönhetően erősen allergén növény. Júniustól szeptemberig hozza mirigyszőrös virágzatait. A termős virágok egy-egy levél hónaljában állnak füzérszerű virágzatban. A porzós virágok a szár végén dús bogernyőben, fürtvirágzatban állnak. Termése magas olajtartalmú, kerekded makkocska.
Farkasalma
A magyar növénynevekben a farkas szó mindig azt jelzi, hogy a név gazdája mérgező faj. Az évelő farkasalmának (Aristolochia clematitis) minden része nagyon mérgező a növény által termelt farkasalma-savnak köszönhetően. Ez a vegyület a szervezetbe jutva tartós és súlyos vese- és májbántalmakat okoz, ezenkívül bizonyítottan rákkeltő hatású anyagokat is termel a növény.
A 30-100 cm magasra is megnövő farkasalmával leginkább cserjéseink, ligeterdőink növényzetében találkozhatunk, de az utak mentén és vízpartokon is gyakori. Kopasz levelei háromszög alakúak, tompa csúcsúak, szórt állásúak. Sárga virágairól és azok keserű illatáról könnyen felismerhető. Csüngő toktermése a növényhez képest feltűnően nagy, kisebb paradicsom méretű, alakja tojásdad.
Mérges ádáz
Az ernyősök családjába tartozó mérges ádáz (Aethusa cynapium) Európában őshonos gyomnövény-faj. Mivel hasonlít a petrezselyemhez, ezért kutyapetrezselyemnek is szokták nevezni. Növényi hatóanyagai közül a cinapin- és aethuzin-tartalmának köszönhetően mérgező, de a zellerfélék családjába tartozó rokonánál, a foltos büröknél kevésbé ártalmas. A növényi részek elfogyasztása forró érzést kelt a szájüregben és a torokban, kis mennyiségtől a has feldagad, és általános, erős testi fájdalmat, szédülést, zavaros látást, bódultságot és heves hányást okozhat. Nagy mennyiség elfogyasztása halált is előidézhet.
A mérges ádáz legfeljebb 1 méteres termetével ligeterdőkben és a bolygatott területeken találkozhatunk legtöbbször. Elágazó szárai üregesek, sima felületűek, osztott levelei szórt állásúak, megdörzsölve fokhagymára emlékeztető szagot árasztanak, ami megkönnyíti a beazonosítását. Összetett ernyő virágzatával július-augusztus hónapokban találkozhatunk – ezeket apró, fehér színű virágok alkotják. Termése ikerkaszat-termés.
Kapcsolódó cikkek:
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
