„Szegénynek, gazdagnak közös kérésére, megmondom, mit kell tennünk ebben az évben. Dolgoznunk kell sokat, tanulni, haladni, így fogunk jobb jövőt Istentől várhatni. Kötelességeinkről ne feledkezzünk, mindenkivel mindig csak jót cselekedjünk. Szeretet, megértés legyen a jelszavunk, ez irányítsa tetteink, gondolatunk.”
Kedves székely üdvözöléssel nyitom az esztendőt, amely évről évre újra elnyeri tetszésem. Elteltek az ünnepek, elillant a terített asztal szívet melengető illata, s újév kezdetén fel kell állnunk, hogy rendre folytassuk a ránk ruházott feladatokat. Gondoljunk csak a bibliai bűnbeesés történetére, amely Mózes első könyvében olvasható: „átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.” Wass Albert más szavakkal fogalmazza meg Csaba című regényében: „A munka kell, a vesződés kell, hozzászokott az ember, arra született az ember.” Fontos, hogy ezek szerint cselekedjünk. Visszatérő olvasóim hamar rájöhettek, szívesen példázom a múlt dolgait. Akadnak, akik nem szívelik ezt, ám mindig fülembe csengenek Somogyi Dezső bátyám csendes, nyugodt, mégis határozott szavai: „Abból él az ember.”
Hajdanán apáink téli hónapjai trágyahordással, borfejtéssel, szőlőmetszéssel teltek – és természetesen a jószág ellátásával, amely mindennapos teendő egész évben. Manapság október végétől már nem szórhatók ki a trágyák: más volumenről és technológiáról beszélünk, mint száz évvel ezelőtt. Ám a valaha oly népes szőlőhegyi pincesorok és gazdasági udvarok kiürültek, a présházak és az istállók sorra összedőlnek. A sok százból ma már csak néhányan vagyunk, akik makacs természetünknél fogva nem vagyunk képesek feladni az igazi paraszti lét szerves összetevőit: a jószágot, a szántót, a kaszálót, a szőlőt és az erdőt. A „régi világban” ezek együtt jelentették az életet – a megélhetést. Mi lehet ragaszkodásunk oka? Dr. Kovács Teréz szociológus 2010-ben megjelent munkájában választ ad erre. Kutatásának eredménye szerint azok a mai főállású egyéni gazdálkodók, akiknek felmenői hajdanán önellátó gazdák voltak, majd kulák listára kerültek, „megőrizték az ősök sikerének és kudarcának hírét, így nagyobb hévvel álltak neki gazdaságuk revitalizáláshoz”.
Napjainkban a kislétszámú állattartás csak „drága hobbi”, ahogyan évekkel ezelőtt Dani János dömsödi gazda barátom megfogalmazta. „Hagyományból, szeretetből és a kibontakozás reményében tartok állatot” – emlegette mindig bölcs mosolygással széles parasztarcán, mint aki megtanulta már az életet, s azt is, hiába megy le a nap nyugaton, csak felkel mindig újra keleten. Jól tudta ő is, hogy az igényesen elkészített házi élelmiszerek egészségesebbek, mint a boltok polcairól leemelt termékek. Ezen kívül saját bőrömön megtapasztaltam, kitartásra, emberségre nevel a jószággal való rendszeres foglalkozás. Kovács Fanni szavaival élve: „Fel kell nőni a bizalmához: türelmet tanulsz tőle, fegyelmet. Minden mozdulatával tükröt tart eléd, hogy láthasd magad kívülről; minden hibád és erényed.” Szikszai István mondta: „nehogy azt higgyék az emberek, hogy az ember neveli a jószágot. A jószág neveli az embert. Mert a jószág az az úr. És te vagy a szolga.” Így van ez valóban.
Néhány hete egyik ismerősöm, akitől földet bérelek, kikérte tanácsom a marhatartással kapcsolatban: „Szeretnék két tehenet – mondta – a ház mellett elterülő 1,5 hektár területre. Kicsik még a gyerekek, s bár nem ez a fő állásom, szeretném, hogy lássák nap mint nap az állatok gondozását, míg felnőnek”. Igazán meglepődtem ezen, s egyben melegség töltötte el a lelkem. Van még remény! Van, aki élni is akar, nem csak létezni! Van, aki tudja, kétszer annyi időt és fele annyi pénzt kell a gyermekre fordítani, hogy dolgos, talpraesett emberré nőjön! S hiszem, a jószág közelsége neveli igazán derék emberré a gyermeket. S talán eme felfogás általános hiánya miatt veszem időnként észre, hálásabb a jószág, mint némelyik embertársunk. Olykor betelik a pohár a rohanó világ őrületes tempójától, ám a jószág mellett megnyugodhat az ember lelke: „Istenem, hányszor képzelődtem az esti etetések-itatások után, a szelíden kérődző állatok között a puha csendben: hasonló jászolban nyugodhatott a bepólyált Kisded is – réges-régen” – írja a gazda családból származó Für Lajos történész.
Az igás jószág már több évtizede nem létfontosságú része a gazdálkodásnak, munkájukat gépekkel végezzük el. A gépműhelyben viszont kevés a téli teendő, az új technikákhoz alig lehet hozzányúlni. Adminisztrációs teher viszont annál több van, így a nitrátjelentés leadása, a gazdasági naplók elektronikus feltöltése, pályázati aktualitások folyamatos figyelése. Mielőtt megered a tavasz, meg kell tervezni a korai fejtrágyák mennyiségét, az ősszel elmaradt gabona és repce gyomirtás technológiáját, a szántás-elmunkálás módját. Az őszi kalászosok fejtrágyáját már február 1-jétől ki szabad szórni, más kultúrák esetén február 15-én jár le a korlátozás. Fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra trágya nem juttatható ki a rendelet szerint. Gondolni kell a még tárolóban pihenő ó-termény értékesítésére, s az idei egy részének előszerződésére.
Lehetőségeinket mindig ragadjuk meg, iskolapadban ülve, tanuljunk, ha mellette dolgozni kell, serénykedjünk, mert a tett halála a tétlenség. Addig kell belefeküdni a hámba, míg fiatalok vagyunk, ne féljünk megfeszíteni életünk istrángjait.
Sikerekben, élményekben gazdag, boldog újévet kívánok mindenkinek!
Zsár Ernő Tamás
Fiatal gazdálkodó, okleveles növényorvos
Gazdatippek blog
Zsár Ernő Tamás blogja
Alapvetően az okszerű talajművelésről szóltak témáim, mivel szüleim és egyetemi professzorom révén már korán ajtó nyílt számomra egy komplex művelési szemlélet kialakítására és gyakorlására. Időközben munkáimat kibővítettem növénytermesztési aktualitásokkal, gazdálkodási fogásokkal és a magyar történeti parasztság megírásával. Hiszem, jövendőnk nemcsak tőkése, hanem adósa is a magyar parasztságnak. „A magyar jövő a parasztság jövője. Nincs egyik a másik nélkül. Parasztságunknak az általános emberi hivatásán túl van egy külön magyar hivatása is: magyarrá kell tennie, mert csak ő teheti magyarrá a magyar nemzetet!”
